Máriapócs: könnyező csodával az egyházak találkozási pontján

Évszázadokon keresztül az ortodoxok a katolikusokat mondták eretneknek, a katolikusok az ortodoxokat. Ez aztán majd 1965 táján szűnt meg, amikor Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka és VI. Pál pedig kölcsönösen visszavonták ezt a kiátkozást.”

A hitbeli hovatartozás szerint a római katolikus egyháznak vagyunk a része, Ferenc pápa a mi pápánk is. Hagyományvilágunk és a teológiánk, a lelkiségünk az pedig az ortodoxokhoz köt. Ebből fakadóan mi úgy tekintünk magunkra, azt valljuk, hogy mi híd akarunk lenni az ortodox és a római katolikus világ között, mert mi mind a kettőben otthon vagyunk. Püspökként, szerzetesként és egyszerű hívőként is azt mondom, hogy nekünk hídnak kell lennünk, akik a keleti és nyugati egyházak egységén munkálkodunk.”

Görögkatolikusok Magyarországon

Az érsek-metropolita arra is kitért, hogy a magyarországi nagy monarchia területén főként a ruszin nép volt az, amelyik teljes egészében görögkatolikus vallású volt. De nem csak ők, hanem más nemzetek között is volt görögkatolikus, a románok, az ukránok, a szlovákok és a magyarok között is. Egy egyházmegye fogta össze az egész ruszin nagy területet, a munkácsi egyházmegye volt, amelynek a központja most Ungvár. A nevét Munkácsról kapta, mert ott volt a püspökség. Később kezdett feldarabolódni az egyházmegye, és a magyarok sokat küzdöttek azért, hogy legyen magyar egyház is, és hogy magyar nyelven végezhessék a liturgiát.

Ennek elterjedt a híre és jöttek sokan nézték, hogy könnyezik az ikon. Jöttek ellenőrizni, le akarták venni a képet, hogy valami csap van benne vagy valami, de kiderült, hogy maga a kép könnyezett. Nagyon hamar eljutott a híre a császári városba, és Lipót császár elrendelte, hogy a képet vigyék Bécsbe. Nagy volt a felfordulás, hogy szabad-e ezt vagy nem, de 1697 februárjában katonasággal jöttek, hogy elvigyék a képet. A népek meg akarták akadályozni, nem akarták engedni, lefeküdtek az útra, de a katonák erősebbek voltak, és elvitték a képet. Bécsben óriási tisztelettel fogadták, nagyon szép beszámolók vannak erről, hogy hatalmas körmenetet végeztek a képpel, és Bécs minden templomában három napig volt a kép, és ájtatosságokat, szentmiséket végeztek. Amikor körbe ért a templomokon, azzal az idővel egybeesett a zentai ütközet, ahol először győzte le az osztrák-magyar hadsereg, más országbeli támogatásokkal, a törököket. És a zentai ütközetnek a győzelmét egész Bécsben és Nyugat-Európában is ennek a pócsi képnek tulajdonítják. Így aztán annyira megszerették a bécsiek és a császár, hogy nem akarták visszaadni. A magyarok meg követelték, hogy hozzák vissza. Annyira, hogy ez Rákóczi Ferenc követelési listáján is szerepelt.”

A második könnyezés

De az ikon azóta sem került vissza, ma is ott látható a bécsi Szent István-dómban. A képet sokfelé elvitték, Kassára, Egerbe, Budára stb. És ahová elvitték, ott mindig készítettek róla egy másolatot. A császár, noha nem adta vissza az ikont, küldött egy másolatot róla Pócsra. Ennek persze nem örültek a pócsiak, de nem tehettek mást, elfogadták.

„Erre aztán megint nagy csodájára jártak, és attól kezdve elkezdtek ide egyre többen jönni. Nagyon nagy vigasztalás volt az itt élő ruszinok és magyarok számára, hogy nem a képet választotta ki, és nem a nagy embereket jutalmazza meg a Jóisten és a Szűzanya, hanem az egyszerű embereket. És ezt az 1715-ös dátumot tartjuk a kegyhely születésének, és attól kezdve nagyon sok csodálatos gyógyulás is kötődik a kegyképhez.”

Néhány évvel később valahonnan Nagykáló mellett jelezték, hogy ott van egy vagon lepecsételve, de nem tudja senki, hogy hogyan került oda, mi a sorsa. Kinyitották, és ez volt benne. Érzékeljük, hogy a Szűzanya megóvta, védte ezt az oltárt. Utána nem sokkal jöttek, és fölépítették a kegyoltárt. Attól kezdve fel lehet menni Hozzá. Elég magasan van feltéve, vigyázunk Rá. Alatta egy másolat van, azt szoktuk megcsókolni, megérinteni, ott van egy kis kendőcske egy tartóban, amely az 1905-ös harmadik könnyezésnek a tanúságtétele. Akkor arra a kendőre hullottak a könnyek, azzal fogták fel” – magyarázta Kocsis Fülöp.

„Sokan felteszik a kérdést, hogy miért könnyezik a Szűzanya: a bűneink miatt, vagy velünk együtt sír? Mi inkább azt érzékeljük, hogy vigasztalásul kapjuk ezeket a csodákat, amelyek megerősítenek. Mindig nagyon sokat gyóntatunk, és ahogy Csíksomlyóra is mennek a zarándokok, ide is, hozzánk is sokan járnak. És ahogy ez lenni szokott, itt vannak a botok, mankók, fogadalmi ajándékok, ezek mind arról tanúskodnak, hogy sok gyógyulás történt itt. Mivel ez kegyhely, mi, papok azt szoktuk mondani, hogy az igazi gyógyulások a lélekben történnek” – zárta az érsek-metropolita.