Kovácsmesterek ötödik generációja: a korral is haladnak Benéék

„Szépapám díszműkovács volt, nagyon szép munkákat készített, elismert mesterember volt Erdővidéken. Tehát 1881-től egy családi örökölt szakma, mi az öcsémmel az ötödik generáció vagyunk. Kezdtünk gondolkodni, hogy elég baj lenne – főleg, hogy a vérünkben van a szakma – ha most kihalna ez. De hiába akarjuk csak a régi tárgyakat készíteni, már nincs szükség ekére, a patkóra sem úgy, mint régebb, meg kell újulni, a piacon meg kell maradni, kicsit a kornak megfelelően kellene mozdulni. Nagy álmunk volt, hogy hagyományos motívumos termékcsaládokat kínáljunk a piacon, de megújítva. Úgy kellene, hogy maradjon meg a sava-borsa és egy felismerhető brandet hozzunk létre. Próbáltuk az egészet összerakni, így kezdtünk együttműködni Vigh Beáta márkavédő szakemberrel, aki segített levédeni a  Beneferr márkát. A kovácsmesterség mellett ezáltal elmozdulnánk a rusztikus vasazatok világába is.

Noha a manufaktúrában fontos a kézműves munka, a gépek által gyorsabbá és precízebbé tehető a folyamat, az arányokra viszont oda kell figyelni. „Tizenöt év munkája során alakult ki bennünk a koncepció arról, hogy miként lehetne ezt továbbvinni. Sok kiállításra jártunk, évente 15-20 helyen megfordultunk, vittük a kovácsoltvas tárgyakat, elképzeléseket, gyűjtöttük a tapasztalatokat, kezdtük észrevenni, hogy mire van igény. Ez olyan, mint egy kirakós, kezdve szépapámtól, dédapámon, nagyapámon és édesapámon keresztül egészen mostanig. Most kellene kialakuljon a teljes kép, mindenki egy kis darabkája ennek a kirakósnak.”

A Csíkszeredában élő kovácsmester 2014-ben létrehozta az Erdélyi Kovácsmíves Céh Egyesületet, hogy a kovácsmesterségben dolgozóknak legyen egy közös fóruma. Ugyanakkor egy csűrben összegyűjtötte a kovácsmesterség régi kellékeit.

A Bene János által alkotott formavilág ötvözi a modernitást a tradícióval, a népi hagyományokkal – mutatott rá Vigh Beáta márkavédelmi szakértő. „Azzal, amit János kitalált, nem sokan foglalkoznak.  A kézműves ipar az ötletek levédése szempontjából mindig érdekes, de többnyire mindenki leáll egy pontnál, néhány terméket levédet, és csak abból próbál aztán megélni” – fejtette ki.

Megtudtuk: a kézművesek ritkán alkotnak egy teljes brandet a termékeikből és védetik le a másolókkal, jogsértőkkel szemben. Legtöbben csak a vásári értékesítésig jutnak el, ahol gyakran hasonlóvá válik a kínálat, és akkor már nehezebb lépni. „Nem úgy Bene János, aki egy egész világot tervezett meg, ahol minden terméknek, darabnak pontos helye és lelke van. Arra nagyon kevesen képesek, hogy lássák és felvállalják a vállalkozásuk teremtő szerepét Székelyföldön, Erdélyben, és azt, hogy milyen többletet hozhatnak nem csak a saját részére, hanem a társadalomnak.

Az olaszteleki-csíki kovácsmestert kérték már fel kastélyfelújítások kapcsán is munkára. Elmondta, egy-egy munkája reklám is egyben, de ugyanakkor fontos az online jelenlét is. „Kúriák, kastélyok ajtóvasazatait készítettem el és sok lakáskiegészítőt. Nagyon szeretem például a kandallókat és a népi kályhákat, és egyre inkább igény van a rusztikus formára. Arra, hogy egy kályha ajtaja például ne öntvény legyen, hanem egy szép, ízléses vasajtó. Sok munkát igényel a kovácsmunka, kevesen vannak, akik meg tudják fizetni. De ha meg is tudják, türelmetlenek. Viszont a kéthavi munka, az annyi, nem lehet siettetni a dolgokat. Mindig van eladásra kész tárgy a „polcon”, de meg kell maradjon a rendelésre készülő kézimunka is. Van, amikor a megrendelő jön egy elképzeléssel, van, amit a fantáziám szül, vagy dizájnerrel egyeztetek. Kutatom folyamatosan a régi dolgokat, fontos, hogy legyen, amihez visszanyúlni.”

Tervek, elképzelések tehát vannak, már a kicsi fia is bele-belekóstol a szakmába. Ha rajtuk múlik, fennmarad a kovácsmesterség Erdélyben.