
Az imádság helye lesz a Szent Ignác-ház
Fotó: Haáz Vince
Megtalálni Istent mindenben – ez volt a mottója a Jézus Társasága szerzetesrend által meghirdetett Szent Ignácévnek, amely július 31- én Székelybőben zárult. Az emlékév zárómomentumaként felavatták a Szent Ignác Lelkigyakorlatos Házat – olvashatják a Székelyhon napilap Hit-Vallás mellékletében.
2022. augusztus 29., 12:112022. augusztus 29., 12:11
A Szent Ignác-év 2021. május 20-ától 2022. július 31-éig tartott, több mint egy évet szenteltek a jezsuiták arra, hogy rendalapítójuk, Loyolai Szent Ignác és társa, Xavéri Ferenc 1622. március 12-én történt szentté avatásának 400. évfordulóját megünnepeljék.
A falu alig száz lakosának fele katolikus, fele református. Pár évvel ezelőtt kicsiny barokk stílusú római katolikus temploma az összeomlás szélén állt, sokan már lemondtak a Szent Adalbert nevét viselő épületről. A hűséges harangozó, János bácsi kitartóan imádkozott, hogy még az ő életében megújuljon a templom, esőzések idején pedig vödrökkel fogta fel a beázó tetőn át becsurgó esővizet. Imája meghallgatásra talált: megtörtént a felújítás, így július 31-én felújított templomában ünnepelhetett a falu, és átadták a templom szomszédságában nyitott Szent Ignác Lelkigyakorlatos Házat is a jezsuiták.
Ünnepeltek a felújított székelybői templomban
Fotó: Haáz Vince
Vízi Elemér S. J. jezsuita szerzetes, a jezsuita rend magyar rendtartományának provinciálisa elmondta, rendkívüli számukra, hogy éppen Székelybőben zárhatják az emlékévet, amely számtalan eseményt jelentett, és egész évben a Megtalálni Istent mindenben mottó jegyében cselekedtek. A teljes cikket megtalálják a Székelyhon napilap Hit-Vallás mellékletében.
Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.
Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
szóljon hozzá!