Egyedi, színes, hangulatos: székelyföldi Tiffany-üveg

Louis Comfort Tiffany művészi pályája kezdetén tehetséges festő volt, mígnem európai és észak-afrikai utazásai során megismerkedett a középkor üvegművészetével, ami nagy hatással volt rá.

Egy üveggyárban tanulta ki az üvegfestést, majd festészeti ábrázolásra törekedve új üvegfajtákat és illesztési módot kísérletezett ki. Így jött létre a folyékony állapotában fémoxiddal színezett Tiffany-üveg és a Tiffany-technika, amelynél öntapadós rézfóliával vonják be a kivágott, megcsiszolt üveg éleit, majd cinnel egymáshoz forrasztják az összeillesztendő üveglapokat. Ezzel bármekkora méretű üvegdarab körbevonható, tehát aprólékos tárgyak, lágyabb ívű alkotások is készíthetők. Bár az ólomüvegezéshez hasonlatosan ez is színes, méretre és alakra vágott üvegdarabokat használ fel, a különbség a szegélyezés módjában, vagyis a fémszálakban rejlik.

Ugyanis az ólomüvegnél robusztus ólomsínekbe vannak befektetve az üvegdarabok, amelyek igen feldarabolják a kompozíciót, míg a Tiffany-technikánál a fenti módon határolják el őket. A művész 1880-ban szabadalmaztatta találmányát. Kezdetben – az ólomüveg addigi egyházi kizárólagosságát felülírva – magán- és középületeket díszített, majd festett üvegablakok, -mozaikok, dekorációs és használati tárgyak készítésére szakosodott.

Amerikából került ide a mesterség 

A farkaslaki Máthé fivérek, Attila és öccse, Kálmán tizenöt éve működtetik – civil foglalkozásuk mellett – a környéken egyedülinek mondható vállalkozásukat. „2002-ben indítottuk, édesapám egy jó barátja Floridában tanulta ki, továbbadta édesapámnak, ő meg bevont minket is. Sok munka van mögöttünk, amit ma tudunk, azt ennek köszönhetjük” – mondja Attila, majd röviden ismerteti a technikát: „Tiffany azzal lett világhírű, hogy bevezette az ún. rézfóliás üveget. Addig ugyanis ólomprofilos technikát alkalmaztak, volt egy H vagy U alakú sínszerűség, abba jött az üveg, de ez elég merev volt. Igaz, így könnyebb volt az üvegdarabok egymáshoz illesztése, de a precíz összevágás, a finomabb ívek kialakítása jóval nehezebb volt.”  

Ez nem üvegfestés 

Kálmán a munkaasztal fölé hajlova egy ajtóbetéten végzi az utolsó simításokat: csak a központi körmotívumon egy hetet dolgoztak. Az elkészülési idő nagyban függ a minta bonyolultságától. „Olyan, mint egy kirakójáték, csak nem adottak a puzzle-darabok, hanem azokat is nekünk kell egyenként megalkotnunk” – jegyzi meg. Mögötte színes üveglapok sorakoznak élükre állítva és szebbnél-szebb árnyalatokban pompázva.

Háromféle üveggel dolgoznak: egy teljesen átlátszó „vízüveggel”, amely formájukban kissé megtöri a mögötte lévő dolgokat, egy füstösnek ható üveggel, és egy mattal, az ún. opalizáló üveggel. 

A látványtervtől a kivitelezésig 

A munkafolyamat első lépése a számítógépes tervezés. Attila mutatja is a készülőfélben lévő ajtó látványtervét. „Van, hogy a megrendelő határozott elképzeléssel érkezik, vagy épp semmi ötlete nincs. Van, aki érzékeny arra, hogy az övé ne legyen máséhoz fogható. Mi is szoktunk helyszínre menni, megnézzük a lakás stílusát, hogy modern-e vagy inkább népies. Volt, hogy a mintát a csempéről vettük át, ahhoz pászítottuk. Tervezésnél figyelembe kell venni az üvegvágás korlátait, mert lehet, hogy nehéz üvegből kivitelezni.”

Vagy sablont tesznek az üveglap alá, és amentén metszik ki, vagy rárajzolják a mintát az üvegre, és úgy vágják ki: erre adott egy hagyományos üvegvágó, amely lehet egyenes vagy ívelt, annyi különbséggel, hogy az egyik hegye fix, a másiké forog. Az üveg élét gyémántköves csiszológéppel finomítják. Attila ismerteti a munkaeszközöket is, a különféle formájú sablonokat, a szalagfűrészt, a füstelszívót, a forrasztópákát, a lecsippentésre alkalmas törőfogót, illetve az üvegfogót az apró daraboknak, amikor csiszolják.

„Ez itt a rézfóliaszalag. Ezt hajtogatjuk rá az üveg élére, egyenletesen, ugyanis mindkét oldalán egyformának kell lennie. Majd összeragasztjuk ón-ólom ötvözettel, vagyis cinnel, szellőztetés mellett vagy maszkban, mert a forrasztóvíz sósav alapú, nagyon erős a szaga – ez azért kell, hogy az ón ragadjon. Végül kap egy patinás kezelést, mert alapjáraton a varratként szolgáló cin alumíniumszínű, és egy idő után bezöldülne, oxidálódna. Így viszont nem fogja meg a kezet, és antikolt hatású. Lehet sárgarézt is használni erre, csak az kényesebb.” 

Egy kaptafán készülnek, mégis mindegyik lámpa más 

Máthéék elsősorban ajtók és ablakok díszítőelemeit vállalják. De azért Tiffany-lámpákat is látok a szekrény tetején, az volt a Mester védjegye. Kálmán az első munkáját mutatja, egy fehér-kék búrát. Van visszafogottabb, kevés színnel, modern stílusú, és olyan is, ami az 1920-as években lehetett divat. A bronzos lámpatalp külön megmunkálást igényel, azt másoktól veszik, de kovácsoltvassal is kombinálható.

A szövegeket, cikkelyeket egy háromkarú segédeszközzel osztják be. Némelyiken a minta spirálban tekeredik, ott menedékesen és nem soronként kell összeilleszteni az üveglapokat. Az egyik lámpaernyőt apró üveggolyók díszítik: ezek cseppentett üvegből készülnek, és készen veszik. Mindet külön be kell tekerni fóliával. 

Nem mind Tiffany, ami fénylik 

A nagyobb barkács- és lakberendezési áruházakban szintén kaphatók kínai gyártású Tiffany-lámpák, de Attila szerint a minőségük megkérdőjelezhető: „ezeken a tömegtermelésben készült bóvli termékeken látszik, hogy nem pontos az illesztés, mélységileg eltolódnak egymástól az üvegek, itt-ott kilóg a sarkuk, az elválasztás hol vékony, hol vastag. Elkérnek négy-ötszáz lejt értük, de mi nem tudjuk ennyiből kihozni.

A Máthé fivérek keze munkája néhány középületben is megtalálható: a farkaslaki templom bejáratán vagy a Székelyudvarhelyi Belvárosi Református Egyházközség Bocskai István Közösségi Házának ajtaján és ablakain. Saját házukban is van nyoma a dizájnos díszüvegezésnek: egy ajtó, a fürdőszoba ablaka, valamint a konyhának egyedi hangulatot nyújtó fali és a mennyezetről lecsüngő lámpatestek.