
Mindenik darab elkészítését közvéleménykutatás előzte meg
Fotó: Veres Nándor
Gyerekkora óta érdekli a textillel való foglalkozás, korán megtanult kötni, varrni, később az Iparművészeti Egyetem textilszakos diákjaként végzett. Olyan szenvedéllyel beszél a munkájáról, mint amilyen szenvedéllyel tervez vagy készíti el a termékeket. Barabás Szabolcsot látogattuk meg táskakészítő birodalmában.
2020. március 09., 17:292020. március 09., 17:29
2020. március 09., 18:032020. március 09., 18:03
Nagytatája ezermester volt, a szobafestéstől a kályhakészítésig mindenhez értett. Édesapja autószerelőként dolgozott, a bádogmunkától a festésig mindent végig tudott csinálni. A testvére asztalos, de ugyanakkor mindent „megbütyköl”. Nem csoda tehát, ha egy ilyen családban, ahol azt látta, hogy mindenki teremt valamit a két kezével, ő sem tétlenkedett.
„Én egy kicsit a művészibb ágát képviselem ennek az egésznek. Elemibe az Ady Endre Általános Iskolába jártam, és ott az egyik tanár felfigyelt, hogy rajzolgattam portrékat, és látta, hogy van valamennyi érzékem hozzá. Javasolta, hogy ötödiktől inkább folytassam a művészetiben, és úgy is lett. A felső tagozaton voltak az alapozó részek, kilencedikben lehetett szakosodni. Én szobrászatra, festészetre és textilre szakosodtam, mindenféle érdekelt. Mindenikben láttam jó dolgokat, és szerettem is. A textilben láttam a legtöbb lehetőséget, mert nyitottabb, mert ott lehet fémmel, dróttal, többféle anyaggal dolgozni, többféle technikával. Sikeresen felvételiztem a budapesti Iparművészeti Egyetemre (jelenleg Moholy Nagy Művészeti Egyetem – szerk. megj.), Esztány Istvánnal, az Esztány-táskák készítőjével voltunk osztálytársak. Az egy nagyon jó szakmai alapozás volt, az elméleti rész is nagyon komplex volt, a gyakorlati rész is.
– emlékszik vissza Barabás Szabolcs.
Szereti a letisztult formákat
Fotó: Veres Nándor
Az egyetem után hazatért Csíkszeredába, de nem tudta, mihez kezdjen. Ekkor kereste meg egyik ismerőse, aki hangszereket készít, hogy hallotta, textilszakon végzett, és megkérte, készítsen az egyik hangszerre huzatot. Így készült el az első hangszerhuzat, majd következtek sorra a többiek.
„Egyik hangszer épp egy volt osztálytársamhoz, Zoltánhoz került, aki a Role zenekarban zenélt, és amikor megtudta, hogy én készítettem a huzatot, akkor mondta, menjek be a próbaterembe hozzájuk, mert van jó néhány hangszerük, amit be kéne csomagolni. És onnantól kezdve megkezdődött számomra a hangszerhuzat készítés.”
De nem csak a Role, hanem a Csíki Kamarazenekar tagjai, és más zenekarok, zenészek is megkeresték, mert minőségi, tartós huzatokat készített.
Inkább olyant csinálok, amiről tudom, hogy fog működni, tartani, és akkor nyugodtan alszom éjszaka is. Eddig tíz éven keresztül nem kellett reklámozzam magam, hanem mindig kerestek, jöttek, hogy van egy hangfal, egy billentyű, egy zongora, egy csembaló, egy hangfalállvány, stb., aminek kellene huzat. Tehát nem volt szükség a reklámra, de nem is bírtam volna, mert sok tervezést, sok időt vesz fel, hogy egy huzatot kivitelezzek. Mindenkitől visszajelzést szoktam kérni. Ha valaki használja folyamatosan minden nap, tudja, hogy mi működik jól vagy mi kevésbé. És azokat visszajelzik. Például ott van a fogantyú, és hogy a hangszernek hol van a súlypontja, azt ő tudja inkább. Én lemérem, de nehéz belőni, hogy hol van pontosan. Vagy van olyan technikai dolog, amiről nem tehetek. Megvásárolok egy terméket, egy csatot, egy karabinert, de kiderült, hogy könnyen törik. És akkor azt kiiktatom, hogy többet olyant ne vásároljak. Ezeket folyamatosan meg kell keresni, tehát amíg összeáll minden, az egy hosszú folyamat. De ha nem építenék a visszajelzésekre, akkor nem tartanék ott, ahol vagyok.”
Korán megtanult varrni. Minden varrat odafigyelést igényel
Fotó: Veres Nándor
Mint mondja, mindenik darab jó tanulólecke volt. Sok időt felvesz, amíg megtervezi, kivitelezi, korrigálja, ahol kell. „Nekem azért is volt jó, mert tanultam belőle, és tudtam, hogy következőben hol kell módosítani és hogy kell beárazzam. Mert mindig mínuszban voltam. Jól ment ez, amíg egyedül voltam. De időközben megnősültem, családom lett és más került előtérbe, és az időm is valahogy másképp osztódott, másképp rakódott össze. Nekem a munkám összefolyt, otthon volt a műhelyem, jó is volt, meg nem is, de leginkább nem. Nagyon összemosódott a munka a magánélettel, nem tudtam, mikor kell abbahagyni. A család viszont jobban ütemezte a dolgokat, a határidők egyre kristálytisztábbak lettek, hogy amikorra kész kell legyen, akkor kész kell legyen, mert máskor nem lesz amikor.”
Nemrégiben a hangszertok-készítés mellé bejött egy kreatívabb vonal: övtáskákat, táskákat, pénztárcákat, szemüvegtokokat tervez, készít. Egy Start up-os pályázatnak köszönhetően külön műhelyt tudott berendezni. A táskakészítés úgy kezdődött, hogy magának készített egy biciklis táskát, egy ismerőse felfigyelt rá, kérte, hogy neki is készítsen, és egyre több megrendelése lett.
Szereti kombinálni a különböző anyagokat
Fotó: Veres Nándor
„Szeretek dolgozni különböző anyagokkal. Nem vagyok megkötve, hogy csak ilyen vagy olyan kell legyen, és szeretem összekombinálni is ezeket. A diplomamunkámban például a nemezelést ötvöztem dróttal. A táskakészítésnél a praktikum volt az elsődleges, társulva esztétikummal és tartóssággal. Igyekeztem mindent úgy elkészíteni, hogy lehetőleg ne kelljen hamar cserélnem. De mindig csiszoltam, fejlesztettem az adott darabon, kiküszöböltem a hibákat. Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy dolgoztam cipőgyárban is, ott is bőrökkel foglalkoztam, gyerekcipőket készítettünk. Az is egy jó szakmai gyakorlat volt és tanulás, hogy milyen munkafázisok vannak, hogy épül fel maga egy termelési rész. Hogy milyen egy olyan vállalkozás, amely termel, amely előállít, nem csak egy szolgáltatást nyújt.
Szerencsémre adott időben volt egy pályázati lehetőség, megpályáztam és megnyertem. És végre láttam esélyt, hogy ki tudom bontakoztatni a kreatív oldalamat, és minőségben is feljebb tudok lépni. Már az egyetem alatt és azóta is több varrógépet is beszereztem, mindenik más-más típus, és dolgoztam rajtuk, tudtam, mi a hibájuk, az előnyük. Amikor pályáztam, akkor már teljesen világos volt az egész koncepció. Eleve úgy álltam az egészhez, hogy tudtam, honnan indulok és mit akarok a végén csinálni. Tudtam, milyen gépeket kell rendelni, és tudom, hogy a továbbiakban hová tudom fejleszteni az egészet.”
Hangszerhuzat-készítéssel kezdte, most a kreatívabb énjét éli ki
Fotó: Veres Nándor
A beszélgetésünk során azt is feleleveníti, hogy már korán megtanult az édesanyjától kötni, illetve varrógépen varrni. Az első varrógépe egy pedálos Singer volt, azon tanult meg – a testvérével együtt – varrni.
„Szeretem a szép dolgokat és az igényes minőségi dolgokat, és erre törekszem.
Másrészt magamat adom hozzá az egészhez. Ha azt nem csinálom jól, akkor mit tükrözök saját magamból, ha egy rossz terméket adok ki a kezemből? Technikai hibák kerülnek, olyan nincs, hogy ne legyen. De épp ezért kérek mindenkit, hogy jelezzen vissza. Ha visszajeleznek, akkor azokat ki lehet küszöbölni. Ezért építek a visszajelzésekre, mert mindent újra lehet értelmezni és meg lehet oldani, és ettől jobb lesz az adott darab.”
A műhelyben található táskákat, pénztárcákat, tokokat mutatva kiderül, mindeniknek megvan a saját története, fejlesztési lépcsőfokai. Mint mondja, ő olyan tervező, hogy sokat kell aludjon egy ötletre. De mire papírra veti azt, addigra a termék már „össze van állva” a fejében.
Minden darabnak megvan a saját története
Fotó: Veres Nándor
„Minden este valamit csiszolok rajta. Most is több projekt parkolóban van, mert még mindig nem volt időm rá, hogy lemodellezzem, kivitelezzem. Folyamatosan pörgetem és tervezem. Főleg a kivitelezés része hosszú. Mert ha formailag megvan és jó, tudom, hogy milyen kell legyen.
Ugyanakkor rengeteg kicsi technikai megoldás van, ami nem látszik, de ott van. Látszatra egyszerűnek tűnnek, de technikailag nagyon komoly tervezés előzte meg. Egy termék rengeteg időt vesz fel, de megéri vele foglalkozni, és inkább árban emelek, minthogy a minőség rovására menjen.”
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!