
Imádom a sízést, nagyon szeretem a sebességet - mondja Ádám Rebeka
Fotó: Veres Nándor
Képzeljék el, hogy mínusz húsz fokban, erős szél kíséretében hátukra veszik a síbakancsot, a síléceket, és felgyalogolnak egy meredek hegyoldalon, hogy aztán onnan leereszkedjenek. Ádám Rebeka egyike azoknak, aki ezt nem csak elképzeli, hanem meg is teszi. És nem is akárhogyan.
2019. március 21., 17:092019. március 21., 17:09
Imádom a sízést, nagyon szeretem a sebességet - mondja Ádám Rebeka
Fotó: Veres Nándor
Az ország egyetlen freeride terepsí- és snowboard versenyén – a Red Bull Oslea Hiride-on – mérettetett meg nemrégiben 116 társával együtt Rebeka, azaz a hegy lábától indultak gyalogosan a Kis-Retyezát szomszédságában levő Oslea hegygerincére csöppet sem barátságos körülmények között, és onnan ereszkedtek alá. A közel négykilométeres távú felfele haladás időre történt, az 1,4 kilométeres lesiklás esetében viszont ennek szépségét, nehézségét, technikáját pontozta a zsűri. Az idén immár nyolcadik alkalommal megszervezett verseny során az indulók helyenként közel kétméteres hóban, mínusz húsz fokban és mintegy hatvan kilométerórás szélben kellett felfele haladjanak, a síléces vagy snowboardos ereszkedés pedig nem pályán, hanem a néhol sziklákkal is „díszített” nyílt hegyoldalon történt közel 1940 méteres magasságból.
„Kétpercenként indították a versenyzőket, az indulástól a csúcsig mintegy 770 méteres szintkülönbség volt. Általában kitapossák előttünk az utat, de most olyan erős szél volt, hogy a hó befödte a nyomokat, olyan volt, mintha én magamnak vágtam volna az utat. A szélben néha alig kaptam levegőt. Volt, aki síbakancsban mászott, én szaladócipőben voltam, szedtem is a kicsi cipőcskében a lábam, mert nagyon hideg volt, enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy kopogóra fagytam” – mondja nevetve Rebeka. Célba érve a tetőn volt egy kis szusszanásnyi idő az átöltözésre, majd következhetett a lesiklás.
Embertpróbáló verseny az Oslea gerincén
Fotó: Szabó Attila
„Én nem is emlékszem, hogy melyik útvonalon jöttem le, mintha az égiek vezéreltek volna. Miután leérkeztem, sokan gratuláltak. Imádom a sízést, nagyon szeretem a sebességet. Ez mindig motivált” – jegyzi meg lelkesen a fiatal csíkszeredai lány, aki egyébként a tavalyi versenyen is dobogós lett.
Ádám Rebeka valamikor hároméves korában állt először sílécekre, fokozatosan alakult ki a sízés iránti szenvedélye, és bár volt időszak, amikor abba is hagyta, mára határozottan állítja, a szűzhavas sízés áll hozzá a legközelebb. Amikor a túralécre felkerül a fókabőr, egy-egy meredek hegyoldalt „meghódít”, és leereszkedik. Legyen az egy gyimesi hegyoldal, a Hargita, a Fogarasi-havasok vagy akár a Mont Blanc.
Négyéves koromtól írattak be a Gyermekek Házának Favory sícsapatába Szabó Nándor tanár úrhoz, és hatodik osztályos koromig jártam edzésekre. Hálás vagyok, mert itt jó alapokat kaptam. Mindig vártam, hogy edzés után bemehessünk az erdőbe sízni. Már akkor szerettem a pályán kívüli lesiklást, nem szerettem, ha határokat szabnak. Ezért követtem inkább a freeride vonalat. Volt két évem, amikor leraktam a lécet, de aztán kilencedikes koromban újra fellángolt a szenvedély, és azt éreztem, ez számomra lételem” – fűzi hozzá derűsen. És ha jók a hóviszonyok, nem sokat pihennek a lécek.
Ádám Rebeka egy rendkívül színes és sokoldalú személyiség. A csíkszeredai és gyergyószentimklósi Gyermekek Házánál pásztorfurulyát, kobzot, csellót valamint népdalokat tanít, zenét oktat a csíkszeredai ötödikes Waldorf-osztályban, de számtalan felkérésnek eleget téve különböző rendezvényeken, táborokban táncot, gyermekjátékokat, kézművességet tanít. Szabadidejében pedig sokat nemezel.
Ha szabadideje engedi Rebeka csodálatos dolgokat nemezel
Fotó: Ádám Gyula
„Zenepedagógus vagyok, és mivel a hagyományokba belenevelődtem, ez az a vonal, amit úgy érzem, hogy tovább kell vinnem. Ezt otthon sosem erőltették, természetesen jött, és úgy érzem, hogy ezt folytatni kell. Igyekszem lelki töltettel tenni. Elsősorban hagyományátörökítésben tevékenykedek, vállalok részt, de azonkívül foglalkozok más zenei vonalakkal is. Voltak már színházi, táncszínházi, bábszínházi munkáim, amelyekhez előadászenét írtam, de az oktatás során is igyekszem a gyerekeket különböző zenei irányzatokkal is megismertetni. Nagyon izgalmas és nagy a kihívás, ahány gyerek, annyiféleképen kell hozzájuk viszonyulni. De ugyanakkor nagy felelősség is. Szeretem, mert változatos, és nagy az alkotói szabadság. A szabadságomat mindig őrizgetem, ez számomra fontos” – mondja.
Rebeka és húga, Julcsi rendszeresen tart zenés foglalkozást gyerekeknek
Fotó: Ádám Gyula
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!