A Dél-Hargita legmagasabb tűzhányójának kráterénél

Több millió éves tánc során simára csiszolta az útjában álló fekete bazaltos andezit tömböket. Ritka szép látványban van annak része, aki nem irtózik a vad természettől, és végigverekedi magát a kidőlt fák okozta akadályokon, s a vastag lávapadok lépcsőfokain. Gyönyörködhet az ellenfényben, fekete zekében feszítő fenyőkben.

Változó tájkép

A Nádastóknál megváltozik a táj képe. A patak is szelídebb lesz. A mélységből felszálló vulkáni gázok, gőzök, folyadékok hatására a kőzetek „fehér arannyá” kaolinná alakultak. A névadó nádastók az agyagos telepnek köszönhetik a létüket. A „vízátnemeresztő” rétegként működő kaolintelep felszínén apró vizes élőhelyek, nádastók alakultak ki.

Egykor a Kakukk-hegy kráterében is a Szent Anna-tóhoz hasonló tengerszem ringott. Vizét a Szoroson keresztül az Aszó-patak csapolta le. De maradt a mállott kőzet, amelyet az Aladár vagy Gödör nevű helyen régen bányásztak. A csíki és korondi fazekasok a fehér földet vagy kaolint felhasználták edényeik festésénél, díszítésénél. Nemrég a messze földön híres korondi Józsa János fazekas mesterrel és fiával felkerestük az egykori „gödröket”, de nem jártunk szerencsével, mert a  felhagyott kitermelést az idő befedte, a növényzet felvette.

„A Nádastók vágásában egy fiatal nyolcast húsz lépésre megközelítettem, ami egy tehénnel feküdt és megjátszotta a szemtelent, miközben öreg módjára bőgött... Aztán alattunk jelentkezett egy jó, kereső hang. Bőgtem a bikának, gyors egymásutánban válaszolt, de egyre tovább vonult. Habár tudtam, hogy teljesen kilátástalan egy vonuló, kereső bika mögött haladni, megtettem neki a szívességet, már ezzel, amit kimondhatott : jó, ha a gróf úr követni tud!”

Átalvetőben hordták az aranyat

A Bányapataki borvíz melletti régi felhagyott bányalyuknál ebédeltünk. A nagy vastartalmú kalcium-hidrogénkarbonát-szulfát típusú, enyhén keserű borvízzel szerény ebédünket leöblítettük. Tele gyomorral már könnyebben ment az „aranyásás”. A 19. század derekán ebben a völgyben „arany és ezüst ércbányát nyitott Cs. Sz. Domokosi Postamester László János Úr több társával 1851-nek ősszén, s most is dolgoztatják idáig jó sikerrel” – írja Batzoni Benkő Károly Csík, Gyergyó és Kászon  leírások című munkájában.

Átalvetőben hordták az aranyat – tartja a néphit. Mivel az Aszó-pataki vagy Bartis sarki bányából az aranyat mind elhordták, ezért az üres átalvetőnket az erdőszéli legelőn finom, apró őszi csiperkegombával szedtük tele, s azzal a fehér arannyal indultunk haza.