Kevesen éltek az online adófizetési lehetőséggel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az április óta elérhető online adófizetési lehetőséggel mindössze mindössze 69-en éltek Csíkszeredában, de az előre betervezett összegnél így is jóval több adót fizettek be eddig a helyiek. Vidéken változó a helyzet.

Barabás Hajnal

2016. november 17., 12:032016. november 17., 12:03

Tavalyhoz képest idén október 31-éig valamivel kevesebb épületadót fizettek a csíkszeredaiak, azonban ez a tétel már sem a terület-, sem a gépjárműadó tekintetében nem állja a helyét, ugyanis mindkét esetben magasabbak az összegek a 2015-ös év hasonló időszakához képest.

Számokban kifejezve: 1,9 millió lej folyt be a város kasszájába épületadó címen, 1,2 millió lej területadó címen, illetve 1,3 millió lej gépjárműadóként. Összesen közel 4,5 millió lejt fizettek be a megyeszékhely adófizetői a múlt hónap végéig, közel 500 ezer lejjel többet, mint amennyit év elején beterveztek bejövő tételként a város költségvetésébe.

A jogi személyek esetében 6,4 millió lejnyi adót terveztek be idénre a városi költségvetésbe, amely összeget közel 500 ezer lejjel lépték túl az eddigi befizetések. 4,5 millió lej építményadót, 1 millió lej területadót, 1,3 millió lej gépjárműadót fizettek a csíkszeredai cégek. Összehasonlítva a tavalyi adatokkal: idén több pénzt fizettek be a jogi személyek mindhárom adónemet tekintve. Ugyanakkor kirívóan magas a területadó esetében az eltérés a két év adatai között úgy a jogi, mint a természetes személyeket figyelembe véve: 2015-ben 700 ezer lejt fizettek be mindkét kategóriában, idén pedig jóval többet, azaz 1,2 milliót a magánszemélyek és 1 milliót a jogi személyek.

Mint Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője elmondta, a 30 ezer lejnél nagyobb tartozást felhalmozó jogi személyek listáját negyedévente közzéteszik a város honlapján. Jelenleg 663 jogi személy szerepel ezen a listán, számukra küldtek ki fizetési felszólítást. Korábban a természetes személyek listáját is kitették a weboldalra, akkor 2703 személy szerepelt tartozóként a listákon, részükre is folyamatosan küldi ki a felszólításokat a városháza.

Csíkszeredában április óta tették lehetővé az online adófizetést a ghiseul.ro oldalon keresztül, azonban egyelőre nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel: mindössze 69-en. Az oldal adatai alapján 286-an regisztráltak felhasználóként, Székelyudvarhelyen közel 400-an. Az Elektronikus Kifizetések Országos Rendszeréhez (SNEP) tartozó weboldalra könnyű regisztrálni, egyszerűen a Vreau cont (Fiókot szeretnék) menüből elérhető űrlap kitöltésével kérhető felhasználónév és belépőkód. Ezeket egy mobiltelefonos ellenőrzést követően, a megadott e-mail címre küldik el. Egyébként a polgármesteri hivatal pénztárában is lehet ehhez segítséget kérni.

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület októberi ülésén fogadta el a város adózási övezeteinek besorolási krítériumrendszerét szabályozó határozatát. Ennek alapján megváltozott a megyeszékhely különböző zónáinak besorolása, így az ott lakók számára növekedhet vagy csökkenhet az adó mértéke. Például egy korábban B-zónában található lakás esetében 0,1-el nagyobb szorzót használnak az adója kiszámításakor, ha az A adózási övezetbe került. A szorzók a törvény által megszabott értékek szerint így alakulnak. A D-zónában 2,1-es, a B-zónában 2,2, a C-zónában 2,3-as, valamint az A-zónában 2,4-es szorzót alkalmaznak az adó mértékének megállapításához.

Változó a helyzet vidéken

Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a helyiek eddig átlagban 79 százalékban fizették be az adót. Épületadót 84 százalékban, gépjárműadót 86 százalékban teljesítettek. A bírságokat azonban csak 45 százalékban fizettek be.

„Nem változott az adófizetési kedv, hozzávetőleg tavaly ugyanebben az időszakban is hasonló volt. Az új adótörvénykönyv bevezetése után is próbáltuk úgy megállapítani az adók mértékét, hogy ne változzon” – mondta a polgármester.

Csíkszentléleken eltérő a kép a csíkszentimreihez képest, ugyanis átlagban kevesebb, 48 százalékban fizettek adót az ottani adófizetők. Épületadó esetében a természetes személyek 33 százalékát, a jogi személyek 86 százalékát fizették be a betervezett összegnek. Gépjárműadó esetében a természetes személyek 62 százalékot, a jogi személyek 66 százalékot fizettek ki. Krézsek Erika alpolgármestertől megtudtuk, idén felmérték az egész községben az udvarok méretét, így már ezeket a frissített adatokat használták fel az adók mértékének kiszámításánál. Egyébként az adók mértékén ők sem változtattak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés