Farkaslaka: pont került a bazárügy végére

„Amikor az értékeket és érdekeket ütköztetni kell, meggyőződésem, hogy mindig az a helyes döntés, ha az értékeknek szavazunk elsőbbséget, és remélem, hogy ezt még azok is úgy gondolják, akiknek érdekei most egy kicsit megsérültek. Köszönöm megértésüket és közreműködésüket.” Ez a mondat június 6-án hangzott el Farkaslakán, az Apostoli kettős kereszt emlékmű avatásánál. Talán nem mindenki értette ennek jelentését. De akkor az biztosan nem volt farkaslaki, mert ez az ügy már legalább tíz éves.

– Farkaslakának a legkényesebb problémája volt ez az ügy – mondja Albert Mátyás polgármester. Amikor 2008-ban ide kerültünk (a polgármestert ekkor választották meg – szerk. megj.), tudtuk, hogy egy igen kényes problémáról van szó. Párbeszédet indítottam az árusokkal, próbáltuk elmagyarázni, hogy mi nem megszüntetni akarjuk tevékenységüket, hanem átrendezni, jobb körülményeket és feltételeket biztosítani. De nem vették jó néven, mert milyen a székely? Bármilyen változástól fél. 2009 őszén egy komoly munkát indítottunk az úttest másik oldalán található, a labdarúgó pálya melletti terep átrendezésére. Elhordtuk a földet, kaviccsal feltöltettük, és az ott megálló turistabuszok számára a parkírozást is próbáltuk megoldani, mert a helyhiány miatt ez addig életveszélyes volt.

– Közben mások is támadták.

– Igen, ezt megelőzően nagyon „beindult” a média. Nem nagyon tehettem róla, mégis én voltam a célpont: egyesületek, alapítványok, belföldről, külföldről tiltakoztak, kritizáltak az ottani bazár miatt. Egy idő után a helyi tanácsot is kikezdték, kicsit fel is háborodtam, hiszen alig kerültünk oda, s bár az átköltöztetéssel egyetértettünk, ennek anyagi vonzata is volt, fedezet pedig nem volt rá. Időközben a szemben lévő (a mostani bazársor melletti) területnek új tulajdonosa lett, aki az ottani butikok átrendezésébe fogott. Ez azért okozott gondot, mert sok kereskedő nála is lefizette a bérlési előleget, hogy majd ott árulhasson, de a hivatalhoz is befizetett, hogy az éppen épülő, új területen árulhasson. Ez kellemetlenséget váltott ki közöttük, végül mindenki szidott mindenkit, de főleg engem. Mi pedig azért aggódtunk, mert az addigi átalakítási munkálataink pénzbe kerültek, a befejezéshez még többet kellett befektetni, s nem tudtuk, hogy lesz-e elegendő kereskedő, aki majd nálunk árul. Végül a tanács a folytatás mellett döntött. Jó döntés volt, mert húsz helyben gondolkodtunk és huszonegyen jelentkeztek.

– Tehát végül elköltöztek az árusok.

– Nagyon nehezen, a legutolsó percig húzták. Talán nem tudják, hogy Pünkösdig tudatosan nem bolygattuk őket, hagytuk, hogy legyenek túl a csúcsszezonon, mert ekkor szerzik bevételük nagy részét. Viszont ezután elvártam volna, hogy Pünkösd lejártával átköltözzenek. Egy héttel az emlékműavatás előtt ez még mindig nem történt meg. Nagyon szorított az idő, nem volt mit tenni, meglátogattam az árusokat. Volt ott felháborodás, enyhe fenyegetőzés, szemrehányás, elfojtott indulatok, könnyek, akadt, aki a kampánybeli szórólapomat lobogtatta, mondván, hogy csalódott bennem. Igazából nem akartam a polgármesteri hatalmat gyakorolva orvosolni az ügyet, mondtam is nekik, „bízom abban, hogy együtt fogjuk megoldani”. Nehezen, de így lett. Végül az árusok is mondták, hogy „ha mennünk kell, hát megyünk, immár a falu megnyugszik”.

– Hogyan sikerült ezt röpke egy hét alatt véghezvinni?

– A község lakóinak segítségével. Malomfalviak, szentlélekiek segédkeztek, Farkaslakának apraja-nagyjának egy része ott volt. Mert munka is volt, rendbe kellett hozni a felszabadult területet is az avatóünnepségig. Azért szeretném kihangsúlyozni mindenkinek a hozzáállását. Tudom, hogy az árusok nehezen viselik, remélem beletörődnek majd, ugyanakkor kívánom, hogy még jobban tudjanak árulni, a válság ellenére is. A község vezetőségének nevében pedig köszönöm a megértésüket, és hozzájárulásukat, hogy ez az emlékműavatás létrejöhetett. Ennél diplomatikusabban nem lehetett volna ezt a problémát megoldani.