Fotó: Gligor Róbert László
Néhány hete Nyárádszentbenedek is azon települések sorába tartozik, amelyek falumonográfiával rendelkeznek. A nagy lélegzetű munka Nám Móréh Emese tanítónő nevéhez fűződik, és a marosvásárhelyi Mentor Kiadó jelentette meg.
2011. január 25., 17:192011. január 25., 17:19
2011. január 25., 17:312011. január 25., 17:31
Amikor tíz évvel ezelőtt néhány lelkes falubeli elkezdett régi tárgyakat felkutatni egy helyi néprajzi gyűjtemény felállításához, akkor jöttek rá, hogy az idő múlásával a múlt halálra ítéltetett – mondta el portálunknak Nám Emese. A tanítónő 2005-ben fokozati vizsgadolgozatot kellett készítsen, ekkor – hosszas mérlegelés után – a település és egyháza története mellett döntött.
Dolgozatból monográfia
Bár a helyi levéltárban nehezen indult az anyaggyűjtés, annál eredményesebb volt a munka az állami és egyházmegyei okmánygyűjteményekben. Nagy segítségére volt tanácsaival, útbaigazításaival dr. Szabó Miklós történész is. Közben előkerült két egykori tanító, Székely József és Ferenczi Gábor munkája is, amelyben a millenniumi emlékünnepség alkalmával összefoglalták a helyi oktatás kétszázéves történetét. A falubeliek kezdetben óvatosan fogadták a tanítónő kezdeményezését, de később nagyon sok fotó és dokumentum előkerült, sőt olyan dolgokról is meséltek számára az idősebbek, amelyeket még családjaik sem ismertek. A szakdolgozat 2008-ban elkészült, de az összegyűlt anyagmennyiség láttán a család és barátok biztatására Nám Emese elkezdte azt kiegészíteni. Újabb gyűjtés- és beszélgetéssorozat kezdődött, és tavaly úgy döntöttek, hogy könyv formájában is megjelentetik az időközben falumonográfiává terebélyesdett anyagot. Sok idős még akkor is jelentkezett újabb fényképekkel, történetekkel, nevekkel, amikor már a munka a kiadóban volt. Végül december 17-én mutatták be a több mint 500 oldalas munkát a faluban.
Tükörnek szánták
A Nyárádszentbenedek 700 éve című kötet dicséretes kivitelezésben került ki az olvasókhoz. Megismerhetjük a település környezeti viszonyait, a székely letelepedés és közösségformálás kezdeti szakaszait, közép- és újkori történetét, szabadságharcok és világháborúk sanyarú időszakát, a kommunista diktatúra nehéz igáját, valamint a népességmozgalom, iskola- és egyháztörténelem, művelődési élet, életmód, néphagyományok kérdéskörébe egyaránt részletesen bevezet a szerző. Mintegy tükörként szánták az olvasónak a kötetet: „Ezt a háborúskodástól, ármánykodástól, testvérharctól, éhínségektől, döghaláltól sem mentes utat tetted meg, míg eljutottál napjainkig, és mi szeretnénk itthon maradásra, továbbélésre, további küzdelmekre buzdítani téged, Nyárádszentbenedek népe” – áll a kötet előszavában.
Kevés volt a támogatás
A kiadás költségeihez a Zürichi Magyar Egyesület 1500 euróval, az ákosfalvi önkormányzat 1500 lejjel járult hozzá, egy bizonyos összeget a család és a barátok adtak össze, kaptak egy kisebb összeget két székelyudvarhelyi vállakozástól is, míg a többit az eladott kötetek árából fizetik ki a nyomdának – mondta el portálunknak a szerző.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!