Egyre több szülő igényli a vidéki napközik szolgáltatásait

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csíkszéken tizenhárom településen indítottak idén napközis csoportokat. A vidéki napközikre nincs panasz, az illetékesek szerint a körülmények megfelelőek, a meghirdetett helyek pedig a legtöbb helyen beteltek.

Iszlai Katalin

2016. szeptember 15., 10:292016. szeptember 15., 10:29

Márton Adél, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség iskola előtti oktatással foglalkozó tanfelügyelője érdeklődésünkre elmondta, az évek során sokat fejlődött a községi napközik működése.

„A legnagyobb előrelépés, hogy egyre több szülő igényel ilyen szolgáltatást, nagyjából be is teltek a meghirdetett helyek. Idén Csíkcsicsóban, Csíkkarcfalván, Csíkdánfalván, Szépvízen, Csíkmadarason, Csíkszentmihályon, Balánbányán, Madéfalván, Csíkszentkirályon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentsimonban, Csíkszentimrén és Csíkszenttamáson indítottak napközis csoportokat. Ezeken kívül Csíkszéken csak Tusnádról érkezett arra vonatkozó kérés a szülők részéről, hogy szükség lenne napközis csoportra, azonban idén még nem indult el, ugyanis át szeretnék szervezni, napközinek megfelelő csoporttermeket szeretnének berendezni, egyszóval el kell még végezni azokat a munkálatokat, melyeket az egészségügyi engedélyek elnyerése megkövetel” – ismertette a tanfelügyelő.

Idén három csoport helyett csupán kettőt indítanak a már tizedik éve működő csíkszentkirályi napköziben. A helyi Vitos Mózes Általános Iskola igazgatója, Szabó-Mező László elmondása szerint azonban ez nem rajtuk múlott, a problémát az egyre csökkenő gyereklétszám okozza. A helyek mind beteltek, a két csoportban összesen 51 gyermek van.

„Még Csíkszeredából is sokan ide íratták a gyereküket, mert ott nem volt hely. Ha igény lenne rá, még tudnánk fogadni, mivel szép nagy termeink vannak” – jelentette ki az igazgató. Hozzátette, idén felújításokat is végeztek: meszeltek, új bútorzatot készíttettek.

A madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola igazgatója, Máté Sándor megkeresésünkre elmondta, évről évre nő a gyereklétszám a helyi napköziben. Idén két csoportot indítanak összesen 49 gyerekkel, elmondása szerint nagy igény van a napközire. „Ha akad még olyan, aki be szeretné íratni a gyerekét, nyugodtan hozhatja, én nem zárkózom el ez elől. A polgármesteri hivatal jóvoltából felújításokat is végeztünk: minden tiszta új, új bútorokat is kaptunk” – tájékoztatott az igazgató.

A csíkszentimrei napközi egy 2011-ben átadott épületben működik. A helyi Arany János Általános Iskola igazgatója, Ferencz Károly szerint ezért idén csak kisebb felújításokat kellett végezniük. „Meszeltünk, de egyéb javításokat nem kellett eszközölni. Minden csoportnak külön mellékhelyisége van, az étkezést pedig a csíkszentkirályi konyha segítségével oldjuk meg. Egy napközis csoportunk van, a 25 helyre 24-en jelentkeztek, szóval majdnem telt ház van. Nagyon jók a körülmények” – emelte ki Ferencz.

A szépvízi Nyírő József Általános Iskola igazgatónője, Kenéz Szilárda érdeklődésünkre elmondta, továbbra is igény van a napközire, idén minden hely betelt. „Huszonhét ágyunk van, és 27 jelentkezőnk, úgyhogy teljes a létszám. Nem tudunk több jelentkezőről, de ha lenne még gyerek, plusz ágyakkal tudnánk helyet biztosítani neki. A helyi közbirtokosság támogatásának köszönhetően sikerül minden évben elindítani a csoportot, ugyanis ők állják az étkeztetés költségének egy részét” – fejtette ki az igazgatónő.

A csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskola igazgatónője, Pálosi Veronika érdeklődésünkre elmondta, nagy igény van náluk a napközire, a göröcsfalvi óvoda megszűnése is ezt támasztja alá. „Egy napközis csoportunk indul, 19 gyerekkel. Azért tartottuk fontosnak a csoport elindítását, mert ha mi nem nyitunk napközit, akkor elviszik más falvakba a gyerekeket, s ez számunkra akár osztályveszteséget is jelenthet. Göröcsfalván megszűnt az óvoda a gyereklétszám miatt, az ottani gyerekeket idén először ide hozzák Rákosra. A gyerekek fele napközis csoportba jár, így mindenképp igény van rá. Az épületet 2008-ban adtuk át, a pince úgy volt kialakítva, hogy napközi működhessen, külön terem van az alváshoz, a körülmények tehát adottak” – emelte ki az igazgatónő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés