Csend van Homoródalmáson. Tikosi László polgármester szerint a május 19-i incidens óta nem voltak újabb gondok a községben, ahol az elmúlt héten két megbeszélést is tartottak a kialakult feszültségek megoldása érdekében.
Húsz évnyi barátságot és tudományt ünnepeltek az idei Mentésügyi Konferencián a székelyudvarhelyi volt Stúdió Mozi termében, ahol a visszatérő előadók és résztvevők a két évtized emlékeire és tanulságairól beszélgettek.
Hatalmas érdeklődés övezte a Szent Lászlót ábrázoló székelyföldi templomok falképeit ábrázoló fényképekből készült kiállítást a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Négy nap alatt már több mint nyolcszáz gyermek nézte meg a koncertteremben látható gyűjteményt.
A gyermekek birodalmává vált csütörtökön a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a székelyudvarhelyi városi park és a mellette levő focipálya.
Lépést kell tartani a technológiával. Fel kell gyorsítani az ügyintézést. Itthon kell tartani fiataljainkat. A Digitális Székelyföld program kidolgozói szerint ezek szükségesek ahhoz, hogy Székelyföld társadalmilag és gazdaságilag is fejlődni tudjon.
Újabb, főként ereszkedésre alkalmas hegyikerékpár-pálya kialakításába kezdett a Madarasi Hargitáért Egyesület.
Elnyomva, kiközösítve érzik magukat a székelyudvarhelyi Budvár-negyedi romák. A többségi lakossággal azonos jogokat és életkörülményeket szeretnének – derült ki a romák fórumán, amelyet először szervezett meg a gyulafehérvári Caritas és a Budvár Roma Egyesület.
Meleg, napos időt jeleznek a hétvégére Csíkszeredában a marosvásárhelyi meteorológiai központnál.
A helyszínen belehalt sérülésébe három ember csütörtökön reggel, amikor a járművük Kápolnásfalu határában fának csapódott.
Két helyen is átszakította a beüzemelt villanypásztor kábeleit egy medve Kápolnásfalu határában, ahol halálosan megsebesített egy tehenet, amely rövidesen el is pusztult. A hajnali órákban támadó nagyvadat a pásztor kutyái kergették el.
A hétvégére jósolt, több tízezres átutazó tömeg gondos tervezés hiányában megbéníthatja a forgalmat Székelyudvarhelyen, hiszen a városközpontban zajló munkálatok időnként még egy megszokott hétköznapon is akadályozzák a közlekedést.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Neve már életében fogalommá vált Székelyudvarhelyen és a régióban. Szakmai berkekben szinte mindenki tudta, kicsoda Zenglitzky Zoltán.
Sokszínű és elmélkedő jellegű az udvarhelyi művészek tavalyi munkáiból kiválasztott tárlatanyag, amelyből megszületett a Termés 2017 című kiállítás.
Mintegy 2300 végzős diák iratkozott be a június 6-30. között zajló érettségi vizsgákra Hargita megyében, ez közel ezer diákkal kevesebb, mint 2012-ben. A megmérettetés folyamata az előző évekhez hasonlóan zajlik.
Csatatérré alakult a székelyudvarhelyi Márton Áron tér, kedden délelőtt több tucatnyi derékig érő törpe esett egymásnak műanyag kardokkal és vértekkel. A gyerekek a szigethalmi Emese Park alkalmazottainak segítségével a X. századhoz kerülhettek közelebb.
Ügyeskezű ezermesterek által épített helikopter, traktor és ikergyermekekkel való kerékpározásra alkalmas bicikli is látható vasárnapig a székelyudvarhelyi városháza előtti parkban, a Székely ezermesterek találkozóján.
A környezetvédelmi minisztériumhoz fordultak segítségért a lakosság és a vadászegyesületek képviselői, miután az elmúlt napokban újabb háziállatokra támadtak medvék Hargita megyében.
Míg korunkat a rohanás, a közösségek bomlása, a felszínes kapcsolatok, a személytelen vásárlás jellemzi, és egyre inkább bevásárlóközpontok látják el élelemmel a fogyasztókat, Székelyudvarhelyen van egy közösség, amely amellett, hogy vegyszermentes zöldséget fogyaszt, helyi termelőket is támogat.