A székelyudvarhelyi Bethlen-lakótelepi egyházközségek kórusai a nemzeti összetartozás napjának előestéjén az ének hangján, hittel és imával fordultak Istenhez, tőle kérve jövendőt megváltott erdélyi népének.
A következő két hétben az évszaknak megfelelő, meleg időre számíthatunk a meteorológusok szerint, akik ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy záporok, zivatarok is előfordulhatnak június 4-e és 17-e között.
A Clearservice takarító cég Németországban biztosít munkát erdélyi munkavállalók részére, azonban célja, hogy dolgozói néhány év múlva hazajöjjenek, és itthon valósítsák meg álmukat. Ezért indította el a cég a munkatársai számára az „Itthon Otthont Teremtünk” programot.
Újrahasznosított csűr, ház szalmabálákból vagy éppen vályogból – mind olyan megoldások, amelyekre, valljuk be, nem gondolunk egyből, ha lakóházépítésbe fogunk. Vannak viszont akik a gondolaton túl a megvalósításba is belefogtak, egész sikeresen. Tapasztalataikról meséltek.
A hétvége a gyermekekről szólt Székelyudvarhelyen, hisz a polgármesteri hivatal rendezte programsorozat mellett szombaton a Székelyföldi Legendárium Karneváljának második kiadásán is részt vehettek a kicsik. Élményekben nem volt hiány.
Június 4-e a nemzeti összetartozás napja, az összmagyarság fontos eseménye, amikor a trianoni békediktátumra emlékezünk, amely minden tekintetben megcsonkította Magyarországot és a magyar nemzetet. Ebből az alkalomból szerveznek eseményt hétfőn Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen.
Hat év telt el azóta, hogy elkészült az első terv az Abásfalván áthaladó út felújítására, most viszont egy hivatalos pecséten múlik az, hogy elkezdődhet vagy sem a megkésett beruházás. A régi terv úgy rossz, ahogy van, ezért újat készített a megyei tanács munkatársa, de hivatalosítani is kellene.
Közvetlenül a lakók dönthetnek ezentúl arról, hogy milyen projektekre költse el az önkormányzat Székelyudvarhely éves költségvetésének egy százalékát – derült ki a helyi képviselő-testület májusi ülésén. Interneten lehet majd megvalósítási javaslatokat tenni, hat kategóriában.
Folyamatban van a szejkefürdői ivóvíz- és szennyvízhálózati rendszer kiépítése, jelenleg is dolgozik a kivitelező, amely tizenkét hónapot kapott a munkára – közölte a székelyudvarhelyi képviselő-testület májusi ülésén a polgármesteri hivatal beruházási osztályának vezetője.
Részletes éves beszámolót ismertetett a székelyudvarhelyi önkormányzat májusi ülésén László Szabolcs, a helyi rendőrség igazgatója. Egyebek mellett a Román Hírszerző szolgálattal való együttműködésről is tájékoztatta a képviselőket.
Még mindig jelentős szöcskerajokkal találkozhatnak az utazók a Gyergyói-medencében, elsősorban Gyergyószárhegyről és Gyergyóremetéről érkeztek információk Hargita Megye Tanácsához – közölte az intézmény sajtóirodája.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
A tavasz beálltával a Hargita megyei közutakon is megjelentek a motorosok, ezzel pedig ismét előtérbe kerültek a személygépkocsi-vezetők és motorbiciklisek közötti ellentétek. Az autósok nem tekintenek egyenrangú félként a motorosokra.
Tíz termelő mintegy hetven termékre adta le igénylését a Székely termék márkanév minősítésre Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségéhez, melyek odaítéléséről május 30-án döntött az elbíráló bizottság.
Úrnapján nyári melegben állták körül a Márton Áron téri szabadtéri oltárt a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület zarándokai. A közösségben ünnepelt Eucharisztia hitvalló napján a legszentebb áldozatot együtt mutatta be a kerület papjaival Jakubinyi György.
A húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni tizedik napon tartja a katolikus egyház Úrnapját, amely Udvarhelyszék zarándokünnepe is. Csütörtök délelőtt szentmiseáldozatot mutattak be a székelyudvarhelyi Márton Áron téren felállított oltárnál.
Tizenegy szelvény, közel kétezer lejes kedvezmény, és mindez egy újság áráért? Majdhogynem hihetetlennek tűnő ajánlat, és mégis! Az Udvarhelyi Híradó újszerű kedvezményakciójából vétek kimaradni, olvassanak tehát tovább a részletekért.
Közel 146 ezren igényelték idén a Szülőföldön magyarul elnevezésű nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatási csomagot. Júniusban a hiányos kérelmek pótlására kérik az érintetteket, a kifizetések ezúttal is szeptemberben kezdődnek.
Jézus Testének és Vérének főünnepén, Úrnapján a délelőtt tizenegykor kezdődő szentmiseáldozatot a kerület papjaival mutatja be Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke az udvarhelyi Márton Áron téren felállított oltárnál.