
Nem tudni, meddig porzik még a megyei út Abásfalván
Fotó: Barabás Ákos
Hat év telt el azóta, hogy elkészült az első terv az Abásfalván áthaladó út felújítására, most viszont egy hivatalos pecséten múlik az, hogy elkezdődhet vagy sem a megkésett beruházás. A régi terv úgy rossz, ahogy van, ezért újat készített a megyei tanács munkatársa, ám ez jó eséllyel csak akkor kerülhet kivitelezésre még a nyáron, ha a helybéliek maguk keresnek egy tervezőcéget, amely hivatalosítja a dokumentumot.
2018. június 03., 09:372018. június 03., 09:37
Az abásfalviak egyik legégetőbb problémájáról, a települést Homoródszentmártonnal, illetve Homoródkeményfalvával összekötő 131A jelzésű megyei út állapotáról tartottak fórumot szerdán Abásfalván, a Hargita megyei tanács vezetőinek jelenlétében.
– panaszkodtak a helybéliek, amíg a közbirtokosság udvarán várták a lakossági fórumra meghívott Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét. Voltak, akik azt nehezményezték, hogy noha évek óta ígéretet kaptak a megyei út leaszfaltozására, a Homoródalmás felé vezető szakaszon elkezdődtek a munkálatok, náluk pedig még egy munkagépet sem láttak.
– hangzott el. A megyei tanácselnök érkezésével a fórum is elkezdődött, rögtön egy félreértés tisztázásával. Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere biztosította a résztvevőket, hogy a község vízhálózatának a kiépítésére vonatkozó terv, amelynek a kivitelezése remélhetőleg már idén novemberben elkezdődik, a szóbeszéd ellenére nem hiúsítja majd meg az aszfaltozást.
900 kilométer hosszúságú úthálózat van a megyében, ebből 550 aszfaltozott, a többi az abásfalvihoz hasonló állapotú – mondta Borboly Csaba hozzátéve, hogy ennek oka részben a pénzhiány, de a hozzáálláson is javítani kellene. Sok helyen a telekkönyvezés hiánya miatt nem lehetett hozzáfogni az útépítéshez. Abásfalván rendben vannak a papírok, azonban a 2012-ben megbízott bukaresti cég által készített útfelújítási terv rossznak bizonyult, ez volt a késés oka. A megyei tanácselnök elmondása alapján úgy tűnik, öt évre volt szükség, hogy erre rájöjjenek.
Tavalytól Suciu Róbert személyében utász szakembert alkalmazott a megyei tanács, ő új terveket készített, amelyek most megfelelnének a követelményeknek, azonban a terv készítőjének nincs pecsételési joga. Borboly a helybéliek segítségét kérte, hogy kapcsolataikat felhasználva győzzenek meg egy szakcéget, amely bevállalja, hogy némely részlettel kiegészítve, bélyegzővel látja el a terveket. Magyarázatként hozzátette, hogy a helybéliek segítsége nélkül még legalább másfél hónapot csúszik az útfelújítási munkálatok megkezdése, mert a megyei tanács csak nagy cégekkel van kapcsolatban, azoknak viszont nem érdekük ilyen apró megbízások megszerzése, és ha vállalják is, időigényes a procedúra.
Valamivel több mint 6,5 kilométeres, a geotanulmány alapján homokos, agyagos alapszerkezetű útszakasz teljes felújításáról van szó Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva között – közölte az egybegyűltekkel Suciu Róbert, aki részletesen ismertette az útépítési terveket. A közönség az elején még figyelt, de a technikai részleteknél lankadt az érdeklődés, aztán kérésre gyorsan lerövidítette mondandóját, és néhány fotó bemutatásával le is zárta az ismertetőt. Annyit mindenesetre megtudtunk, hogy
A kapukat lesz, ahol majd meg kell emelni, máshol meg lejjebb süllyeszteni, de ez már az ott lakók dolga lesz. A Gyepes patak fölött új hidat építenek a régi helyett, a Nagy-Homoródon lévőt pedig felújítják.
Falufórum Abásfalván. A helybéliek nem kaptak választ arra, mikor kezdik el az útépítést
Fotó: Barabás Ákos
A fórumon volt még egy-két próbálkozás arra vonatkozóan, hogy a megyei tanács adjon néhány kocsi kavicsot a településnek, amiből a közösség lakói járhatóbbá tennék az utat mindaddig, amíg konkrét előrelépés történik az aszfaltozással, azonban mint kiderült, erre nincs anyagi keret. Az is szóba került, hogy megóvnák az Ilona-völgyét a nagyobb autóforgalomtól, ezért nem aszfaltoznák le a Homoródfürdő és Abásfalva közti útszakaszt, de ha a keményfalviak másképp döntenek, még az is tárgyalható. A bejelentést követően el is búcsúzott a tanácselnök, azzal az ígérettel, hogy
Problémák és megoldások
„Inkább azt vártuk, mikor fognak neki az útnak, de nem kaptunk választ” – vonta le a következtetést a polgármester, majd a fórum folytatódott a helybélieket zavaró többi probléma megbeszélésével. Megoldódni látszik a szemét elszállításának a kérdése, ugyanakkor kiderült, hogy a község vezetősége fokozottabban figyel, és megbírságolják azokat, akik engedély nélkül építkeznek. Az elmúlt évben 15 bírságot szabtak ki a két faluban. Ezen kívül Abásfalván újraköveznek egy 1,5–2 kilométeres útszakaszt, amint a község megkapja a kért pénzt az államtól, ebből az Alszeg és Felszeg közötti hidat is megerősítik, ugyanakkor választanak falufelelősöket, akik az önkormányzati gyűléseken, szavazati jog nélkül képviselik a két falut. Felmerült a vezetékes vízhálózattal kapcsolatos problémák kérdése is, ugyanis az Abásfalvi Egyesület amerikai segítséggel kiépítette a helyi vezetékhálózatot, aminek köszönhetően a lakók ingyen kapnak ivóvizet, azonban nyáron, a sebtiben végzett öntözések miatt állandó a vízhiány. Kiderült, lehetőség lesz a községi vízhálózatra való csatlakozáshoz, viszont ez nem mindenkinek tetszene, mivel így a későbbiekben fizetni kellene az elfogyasztott vízért. Elhangzott az is, hogy a mostani kényelmes, pénztárcakímélő helyzet törvénytelen, tehát ezen változtatni kell.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
szóljon hozzá!