Hargita megyében az iskolák által közölt jelenlegi adatokat figyelembe véve 57 diák és 29 pedagógus fertőződött meg, Maros megyében 121 koronavírus-fertőzéssel igazolt tanulót és 84 koronavírusos tanárt és iskolai kisegítő személyt tartanak nyilván.
Ismét meglepjük Önöket egy ajándékcsomaggal! Sőt, két sorsolással is!
Márton Áron püspök születésének 125-ik évfordulóján szervezett emlékestet a róla elnevezett Márton Áron Tehetséggondozó Központ Csíkszeredában. Világi és egyházi elöljárók egyaránt megosztották személyes emlékeiket a püspökkel kapcsolatban.
Több mint egy évvel a csíkszeredai sétálóutcába az akadálytalan behajtást engedő utca felújítása után helyezik üzembe az autós forgalom korlátozását célzó sorompót.
6,7 millió lejes finanszírozást hagyott jóvá a fejlesztési minisztérium a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésére – közölte a hírt az RMDSZ honlapja. A munkálatot két év alatt szeretnék befejezni.
Több fontos, a közúti forgalmat érintő határozatról kellett döntenie Csíkszereda önkormányzati képviselő-testületének tegnapi rendes ülésén. A vitát viszont egy olyan forgalmi változtatás váltotta ki, amelyet nem előzött meg tanácsi határozat.
Kájoni és a népzene címmel lemezbemutató koncertekre készül az 1976-ban, negyvenöt évvel ezelőtt Csíkszeredában megalakult Barozda Együttes.
Két szabályosan közlekedő gyalogost gázoltak el szerdán Hargita megyében: a reggeli eset Székelyudvarhelyen, a délutáni Csíkszeredában történt – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Nyolcvan új megbetegedés, három haláleset, 180 kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzött – aggasztó emelkedést mutattak a járványmutatók csütörtökön Hargita megyében.
Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján.
Pótágyakat is betettek a csíksomlyói kórházépületbe a koronavírusos betegek ellátása érdekében, de várhatóan még több helyre lesz szükség. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban ezért számos átszervezési intézkedés lép életbe.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Hét település van már vörös besorolás alatt a járvány terjedése miatt a három székelyföldi megyében, de olyan is van köztük, amelyen néhány napon belül jó eséllyel eléri a 6 ezreléket a fertőzési arány. A sárga zónában még több település van.
„Ha nem tiszta a kéményed, fedél nélkül maradhatsz télen” mottóval indított tájékoztató kampányt a Maros megyei tűzoltóság a kémények kitakarításának fontosságát hangsúlyozva.
Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg a felújított csíkszentmihályi római katolikus templomot szerda délben.
Már csak egy nap van hátra az idei adók és illetékek befizetési határidejének lejártáig, ami szeptember utolsó napja. Az adófizetők a jelzett időpontig még kamatmentesen törleszthetik a második félévi adót.
Papok és világi elöljárók jelenlétében áldották meg a felújított csíkszentmihályi római katolikus templomot szerda délben. A felújítás során középkori, igencsak értékes freskók is előkerültek.
Közel 55 ezer lej értékű faanyagot foglaltak le és mintegy 35 ezer lej értékű pénzbüntetést szabtak ki a rendőrök az erdészeti és a gazdasági jogszabályok megsértése miatt Hargita megyében kedden.
Maros és Hargita megyében még sehol nincs település-szintű online oktatás, mert egyelőre sehol nem haladta meg a hat ezreléket a fertőzöttségi mutató. Egyre több osztályközösség vagy óvodai csoport kerül át online tanrendbe.