A tanügyi figyelmeztető sztrájkot követően a miniszterelnök tárgyalásra hívta az oktatásügyi szakszervezetek képviselőit, ahol bemutatták kéréseiket, tiltakozásuk okait. A miniszterelnök két hét haladékot kért, hogy megnézze a teljesítés lehetőségeit.
A vasárnapi havazás következtében vastag hótakaró borította be Székelyföldet. Hegyvidéken a hóvastagság helyenként eléri a másfél métert is.
Mégsem vehetik igénybe állami pénzen magánklinikák bizonyos szolgáltatásait ettől az évtől az egészségbiztosítással rendelkezők, a tervezett intézkedés bevezetését ugyanis ismét elhalasztották, ezúttal 2025-re.
Nem született döntés arról, hogy a két, heraldikus által összeállított címer közül melyikre kérjen központi jóváhagyást a bögözi önkormányzat. A legutóbbi önkormányzati ülésen ugyanannyi voksot kapott mindkét változat.
A falu határába tervezett kavicsbánya ellen tiltakoznak a bágyiak, akik a településre vezető út megrongálásától, illetve a táj elcsúfításától is tartanak. A közösség egy 156 személy által aláírt beadványt juttatott el ezügyben a polgármesteri hivatalhoz.
Újabb tizenkét székelyföldi település került vörös zónába és két községben esett határérték alá a mutató.
Tovább csökkent az új fertőzések száma vasárnap Hargita megyében, ahol egy koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány növekedett.
Pénzhiány miatt bontott volna szerződést a Lövéte főbb utcáinak leaszfaltozását elvállaló kivitelező, de erre nem lesz szükség, hiszen jelentős költségvetés-kiegészítést kapott a fejlesztési minisztériumtól a Homoród-menti önkormányzat.
Strandot, tanuszodát, sportcsarnokot, rendezvénytermet, parkolót és faházakat építene a galambfalvi önkormányzat a községközpont Székelyudvarhely felőli bejáratánál. A szükséges terület jó része már az intézmény tulajdonában van.
Vaddisznóhajtás közben ragadott el egy 27 éves férfit a medve Énlaka és Etéd között, a Peszente-tetőn szombat délután.
Tizenkét újabb székelyföldi település és három város került vörös zónába: ezzel Hargita és Kovászna megyében az összes városban határérték fölötti a fertőzöttségi arány, Maros megyében pedig csak Erdőszentgyörgy a kivételével.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Tűz ütött ki egy takarmányraktárban Szentábrahám községben, csütörtök délután. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és több órán át dolgoztak a lángok megfékezésén – derült ki a Hargita megyei tűzoltóság közleményéből.
Nem ritka már a 10 ezreléket meghaladó fertőzési rátájú település Hargita megyében, és a járványhelyzetet vázoló statisztikából az is kitűnik, hogy a helyzet gyorsan romlik.
Háromszáz alá csökkent a napi fertőzésszám pénteken Hargita megyében, ahol nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma viszont kétszáz fölé emelkedett.
Egy üresen közlekedő szemétszállító autó borult fel péntek délután három óra előtt nem sokkal a 13A jelzésű országút Homoródfürdő és Máréfalva közötti szakaszán.
Négy személy jelentette be a csütörtökön lezáruló határidőig, hogy pályázni szeretne az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéért, tizenkilencen pedig a helyi választmány tagjaként képzelik el a jövőt.
Jövő héttől sem kerül át Hargita és Maros megye oktatási rendszere online tanrendbe, a kórházak leterheltsége ugyanis meg sem közelíti egyelőre a 75 százalékos határértéket. A kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma viszont folyamatosan emelkedik.
Székelyudvarhelyen mérsékelt az érdeklődés a kiskorúak koronavírus elleni védőoltása iránt. A város egyetlen központot létesített erre a célra, és úgy tűnik, egyelőre nem lesz nagy forgalma. Pszichológusokat kérdeztünk a gyermekek beoltásáról.