Szükség esetén nem fog ódzkodni Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi tárcavezető attól, hogy miniszteri rendeletet adjon ki a medvék kilövésére – írja az Agerpres hírügynökség egy hétfői Ploieşti-i nyilatkozatra hivatkozva.
Egy nap alatt több mint kilencezer bírságot rótt ki a rendőrség, összesen közel hárommillió lejre büntettek.
Villám csapott a juhait legeltető pásztorba a Szatmár megyei Vadaspuszta település közelében található mezőn. A férfi életét vesztette.
Egy személy elhunyt, egy másik megsérült, miután pénteken Prázsmár és Kökös között egy vonat ütközött traktorral.
Június 4-e és 8-a között iratkozhatnak be a nyolcadikosok a képességfelmérő vizsgára – tájékoztat a tanügyminisztérium.
Baltával támadt rendőrre egy Fehér megyei faluban egy férfi. A családját fenyegető férfit a rendőr meglőtte, végtagjain és hasán szenvedett sérüléseket.
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az összes E jelzésű, nemzetközi útszakaszt és országutakat átszelő vasúti átjárót, amelyek fokozott veszélyt jelentenek a közúti forgalomra, félsorompóval vagy teljes sorompóval fognak ellátni.
Egy 27 éves férfi meghalt, ketten pedig megsebesültek, amikor fakitermelés közben felrobbant egy lövedék a Bákó megyei Asău községben.
6,3 ezrelékes alkoholszintet mértek egy fej- és koponyasérüléssel kórházba szállított férfi vérében Galac megyében – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Ketten meghaltak, három személy pedig súlyosan megsérült vasárnap egy közlekedési balesetben Brassó megyében.
Országszerte összesen 675 bűncselekményt észlelt a rendőrség az elmúlt 24 órában, és hárommillió lej értékben rótt ki bírságot.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Népszavazást tartanak vasárnap a Fehér megyei Szászsebesen arról, hogy vásároljon-e az önkormányzat egy, a város levegőjének minőségét vizsgáló mobil laboratóriumot. A felszerelés több mint egymillió lejbe kerülne.
Több mint 23 ezer rendőr, csendőr, tűzoltó és határrendész teljesít szolgálatot az ortodox pünkösd miatt meghosszabbított hétvégén – tájékoztat közleményében a belügyminisztérium.
A hegyimentők megtalálták szerdán a Kelemen-havasokban 2017. december 1-jén lavina által elsodort hegyimentő holttestét.
Míg a felnőtt dohányzók számát illetően Románia nem lóg ki az európai átlagból, a kamaszoknál az első öt-hat ország között szerepel. Ennél is lesújtóbb a helyzet a cigarettázásról való leszokást illetően, ott sereghajtók vagyunk.
Döntő kamaraként elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a 18 évnél idősebb személyek esetében 5 évesről 10 évesre hosszabbítják az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi idejét.
Négy személy, köztük három kiskorú megsérült hétfőn Prahova megyében, Văleni mellett, az 1A országúton történt balesetben. Egy 11 éves gyereket kómában szállítottak kórházba – írja az Agerpres hírügynökség a Prahova megyei tűzoltóság tájékoztatására hivatkozva.
Változó idő várható a következő két hétben, gyakori légköri instabilitással – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság hétfőn közzétett előrejelzéséből. A június 3-ig terjedő időszak első hetében jobbára meleg idő várható, ritka záporokkal.