Az életünk láthatatlan valósága, de valóság: a szokás
Podcast

Az életünk láthatatlan valósága, de valóság: a szokás

Negyvenöt éven át kutatta Csíkszentdomokoson az emberi élet sorsfordulóihoz köthető szokásokat, több mint háromszáz adatközlővel készített mélyinterjút ez idő alatt. Balázs Lajos néprajzkutatóval beszélgettünk a Székelyhon podcast-műsorában, a Hangadóban.

Podcast

Csomortányi István EMNP-elnök: nem túl jók a kilátások az erdélyi magyarság számára

Hetekkel ezelőtt Nagy Pál kilépett az Erdélyi Magyar Néppártból, és több alkalommal is kritizálta a párt vezetését, többek között egy Hangadó-interjúban is. Most Csomortányi István, az EMNP elnöke reagál a Nagy Pál által elhangzottakra.

Csomortányi István EMNP-elnök: nem túl jók a kilátások az erdélyi magyarság számára
Podcast
2021. december 01., szerda

Sofőroktató: a kezdők ne vezessenek túl erős gépkocsikat

A gépkocsivezető-oktatók munkája nagyon megnehezedett az elmúlt években a rengeteg jelentkező és a túlzsúfolt forgalom miatt. Milik István oktatóval a fiatalok képzéséről, a megszigorított sofőrvizsgákról és a közlekedési szokásokról beszélgettünk.

Sofőroktató: a kezdők ne vezessenek túl erős gépkocsikat
2021. november 29., hétfő

Krónika Live: szörnyszülött lesz-e a létrejött nagykoalíció?

Letette az esküt a kormány, katonás fegyelemmel szavaztak bizalmat neki a létrejött új nagykoalíció tagjai. Egy olyan koalícióé, amelynek megszületését igazából senki nem látta előre: ez lesz a témája a hétfő esti Krónika Live-nak.

Krónika Live: szörnyszülött lesz-e a létrejött nagykoalíció?
Podcast
2021. november 24., szerda

Nagy Pál: lehet más a politika?

Nagy Pál a hangsúlyosan nemzeti értékeket valló közéleti szereplők közül való. Mondhatnánk örök ellenzékinek is, aki nagyon nehezen simul tájba – szervilitás szempontjából. Pont ezért, vagy ezért is támadható, támadják sokan.

Nagy Pál: lehet más a politika?
Nagy Pál: lehet más a politika?
Podcast
2021. november 24., szerda

Nagy Pál: lehet más a politika?

Podcast
2021. november 03., szerda

A Jóisten mindig ad hivatást

Hogyan zajlik az élet a Megtestesült Bölcsességről nevezett egyházmegyei szeminárium falain belül? Mire készítik fel az ide jelentkező fiatalokat a hat éves képzés alatt? Milyen a kispapok napi programja? Gyulafehérváron jártunk.

A Jóisten mindig ad hivatást
A Jóisten mindig ad hivatást
Podcast
2021. november 03., szerda

A Jóisten mindig ad hivatást

Podcast
2021. október 20., szerda

Lehet-e Székelyföldön sikeres startup?

Turcsán Tamás Péter startup-tanácsadó évek óta járja Székelyföldet. Arról beszélgettünk, hogy lázálom-e azt vizionálni, hogy egyszer Székelyföld elkap valamit például az észtországi startup-kezdeményezések világából.

Lehet-e Székelyföldön sikeres startup?
Lehet-e Székelyföldön sikeres startup?
Podcast
2021. október 20., szerda

Lehet-e Székelyföldön sikeres startup?

Podcast
2021. október 13., szerda

Jó-e magyar vállalkozónak lenni Erdélyben?

A járványhelyzet miatt nincsenek könnyű helyzetben a romániai, erdélyi kis- és középvállalkozások, de a munkaerőhiány és a hírhedt, szűnni nem akaró román bürokrácia sem egyszerűsíti a céget működtetők dolgát.

Jó-e magyar vállalkozónak lenni Erdélyben?
Jó-e magyar vállalkozónak lenni Erdélyben?
Podcast
2021. október 13., szerda

Jó-e magyar vállalkozónak lenni Erdélyben?

Podcast
2021. október 06., szerda

A vándorszínész egy egész világot tud felmutatni

A színházművészeten belül nagyon sokféle szín létezik, mindeniknek megvan a helye, és azokat is értékelni kell – mutat rá Zorkóczy Zenóbia szabadúszó előadóművész, aki egy miniturnéról hazafelé tartva tért be a Hangadó stúdiójába.

A vándorszínész egy egész világot tud felmutatni
A vándorszínész egy egész világot tud felmutatni
Podcast
2021. október 06., szerda

A vándorszínész egy egész világot tud felmutatni

Podcast
2021. szeptember 29., szerda

Frigyesy Ágnes könyvei: egyházi emberek nehéz időkben

Legyen meg a te akaratod!, Az Úr csodásan működik vagy Íme az én szeretett fiam! – Frigyesy Ágnes budapesti újságíró három olyan egyházi témájú kötete, amelyek Erdélybe is eljutottak.

Frigyesy Ágnes könyvei: egyházi emberek nehéz időkben
2021. szeptember 28., kedd

A PNL az új PSD? Kongresszus utáni válságokról a Krónika Live-ban

Megválasztották a liberálisok a párt élére Romániában Florin Cîțu miniszterelnököt, de ezzel lehet, aláírták a PNL halálos ítéletét, vélték a Krónika Live újságírói a videópodcast legújabb kiadásában.

A PNL az új PSD? Kongresszus utáni válságokról a Krónika Live-ban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zord időben is víg táncot jártak a sepsiszentgyörgyi farsangfarki mulatozók
Megnyitás

Zord időben is víg táncot jártak a sepsiszentgyörgyi farsangfarki mulatozók

A rossz idő sem szegte kedvüket a sepsiszentgyörgyi farsangozóknak, akik az eső ellenére szép számban gyűltek össze a város központjába, hogy a hagyományosan megrendezett farsangtemetésen maskarába bújva kergessék el közösen a telet.

Podcast
2021. szeptember 22., szerda

Új technológiák, avagy fémnyomtatás Székelyföldön

Egy udvarhelyi startup vállalkozás Romániában elsőként helyezett üzembe fémek nyomtatására alkalmas 3D nyomtatót – azaz a Hangadó e heti adása a homo technicus-oknak, azaz az új műszaki és technológiai megoldások iránt érdeklődőknek szól.

Új technológiák, avagy fémnyomtatás Székelyföldön
Podcast
2021. július 28., szerda

A gendermozgalmak és Székelyföld

Amerikanológussal keressük arra a választ, hogy mi a különbség a szexuális és a nemzeti kisebbségek között? Miért lehet olyan erős az egyik mozgalom lobbiereje, és miért talál sok helyen süket fülekre a másik? Jelent-e valamilyen védelmet az, hogy ennyire „messze” vagyunk nyugattól?

A gendermozgalmak és Székelyföld
A gendermozgalmak és Székelyföld
Podcast
2021. július 28., szerda

A gendermozgalmak és Székelyföld

Podcast
2021. július 14., szerda

És mit mond a medvekutató?

Még nem született megnyugtató megoldás az egyre szaporodó medvetámadások meggátolására. Míg a Székelyföldön élők legégetőbb kérdésévé vált a medveveszély, addig a romániai közvélekedés, a bukaresti politikum még mindig óvatosan, távolságtartóan kezeli az ügyet.

És mit mond a medvekutató?
És mit mond a medvekutató?
Podcast
2021. július 14., szerda

És mit mond a medvekutató?

2021. július 13., kedd

Szezonrajt a Sepsi OSK-nál: Diószegi László a Krónika Live-ban

A hétvégén rajtol a román élvonalbeli labdarúgó bajnokság legújabb idénye, amelynek egyelőre egyetlen székelyföldi résztvevője, a Sepsi OSK dobogós reményekkel készül a kiírásra.

Szezonrajt a Sepsi OSK-nál: Diószegi László a Krónika Live-ban
Podcast
2021. július 07., szerda

Három évtized az egyházi oktatás szolgálatában, Kolozsváron

Dr. Székely Árpád zenetanár és karnagy, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója 31 évnyi intézményvezetői tevékenysége után nyugdíjba vonul. A leköszönő igazgatóval az erdélyi protestáns oktatás rendszerváltás utáni újraindításáról beszélgettünk.

Három évtized az egyházi oktatás szolgálatában, Kolozsváron
Podcast
2021. június 30., szerda

Mennyire sínyli meg az elszabadult árakat a székelyföldi faipar?

Hónapok óta tart az építőipar árainak növekedése. Egy találó megfogalmazás szerint csak annak nem növekszik az ára, ami már meg van vásárolva. Viszont az építőiparban tapasztalható, ugrásszerű árnövekedés elérte a faipart is.

Mennyire sínyli meg az elszabadult árakat a székelyföldi faipar?
Podcast
2021. június 16., szerda

Mit kezdhet a kastélyával egy arisztokrata örökös?

Nincsenek könnyű helyzetben a kastélyfelújítások tekintetében a kommunista rendszerben vagyonuktól megfosztott, javaik egy részét többéves pereskedés után visszaszerző magyar arisztokrata családok.

Mit kezdhet a kastélyával egy arisztokrata örökös?

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM