Maros megye utcáin alig lehet látni elektromos meghajtású autókat, legalábbis egyelőre. Ennek egyik oka a töltőállomások hiánya, amelyet 2020-ig megoldani kíván a romániai piacon jelen levő két cégcsoport: 40 egységből álló elektromos autó töltőhálózatot fejlesztenek ki.
Két dicsőszentmártoni férfit, egy 20 és egy 31 évest gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt hét péntekén kiraboltak egy 83 éves dicsőszentmártoni férfit.
Kilenc évvel ezelőtt négy gyerekkel kezdte a Telefonos Szeretetszolgálat a gyerektáborok szervezését, igaz, akkor csak félnapos kiránduláson vehettek részt a kicsik. Azóta ötnaposra bővült a program, és idén már negyven rászoruló gyereknek biztosítanának ingyenes táboroztatást.
Az esetek nyolcvan százalékában hatékonyan tudtak segíteni a fogyasztóknak – mutatta be féléves mérlegét a Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. A beérkezett csaknem ezer panasz kivizsgálása mellett tematikus ellenőrzéseken is részt vettek.
Az óvások után 1,5 százalékkal nőtt az érettségi átmenési aránya országos szinten, a vizsgázók 72,9 százaléka vette sikeresen az akadályt, ami jóval több, mint az elmúlt években.
Az igaz ember hitből él mottóval szervezte meg idén az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége a bonyhai nyílt családi napot.
A Maros és Szeben megyei önkormányzatok együttműködése során európai uniós pénzalapokból tervezik felújítani a Segesvár és Szentágota közötti 106-os jelzésű megyei utat.
Július nem csak a felhőtlen vakációzás hónapja, ilyenkor zajlanak az egyetemi felvételik nyári fordulói is. Összesítettük Marosvásárhely felsőoktatási tanintézeteinek felvételi menetét, iratkozási és vizsganaptárait, illetve a meghirdetett szakok és helyek számát.
Megrongálódott egy ivóvízvezeték a marosvásárhelyi Kárpátok sétánya melletti gyaloghídon, amely a Maroson át vezet az Egyesülés lakótelep irányába.
A Kultúrpalota Tükörtermében hangszalagra felvett ismertetőt hallhat a látogató. Ezen szeretnének változtatni a kedden induló projekt ötletgazdái.
Elsodorta a Maros vize szombaton a két gyermekét megmentő negyvenéves édesapát. Egész hétvégén keresték az áldozatot, míg végül két nap után felfüggesztették a keresést. A gyerekek megmenekültek.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
A koronkai általános iskola szülői közösségének tagjai a replika jogán fogalmazták meg álláspontjukat Răzvan Popa helyi PNL-tanácsos sajtóközleményével kapcsolatosan. A szülők elfogadhatatlannak tartják, hogy hamis és megalapozatlan vádaskodással rossz hírnevét keltsék az iskolának.
Megvesztegetés elfogadása miatt bíróság elé állítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal volt gazdasági igazgatóját.
A szeszélyes nyári időjárás kicsit rányomta a bélyegét, de semmiképp nem tudta elnyomni az első alkalommal Marosvásárhely szomszédságában megszervezett VIBE fesztivált, amely újra élővé és lüktetővé varázsolta a Maros-partot és az Alsóvárost.
Az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya tervei és nyomvonala kapcsán már többször merültek fel közösségi igények, észrevételek, elégedetlenség. Legutóbb a Marosvásárhely–Parajd közötti szakasz munkálatainak előkészítése kapcsán találkoztak az érintett felek.
Soha nem lehet elég korán kezdeni – tartja a mondás, ennek jegyében vittük el a majdnem háromévesünket és a négyévesünket arra a fesztiválra, amelyet nekik és értük szerveztek idén is, de azért a felnőtteket sem hanyagolták el.
A Marosvásárhely koronkai kijáratánál található hipermarketben önfizetős pénztárakat üzemeltettek be a héten. Az automata másodpercek alatt kinyomtatja a számlát és banipontossággal visszaad.
Soha ilyen jó idény nem volt a marosvásárhelyi Mircea Birău-uszodában, mint idén, amikor január közepétől június 10-ig fogadta a látogatókat a létesítmény. Jánosi Levente igazgató szerint egyre több fiatal tartja fontosnak a rendszeres testmozgást, és jár el úszni.