Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Farkaslaki Szenes Napok fesztivállá nőtte ki magát: az egykor egy zöldággal díszített kis sátorral és kisméretű színpaddal életre hívott esemény mára rendszeresen húszezer körüli látogatót vonz.
Olyan hely a Vásárhelyi Forgatag, ahol már tizenegyedik alkalommal találkozik a város magyarsága, és ahol érzi: tartozik valahová.
Szabadság, tánc, zene – így foglalják össze a fesztiválozók egy szóban, mit is jelent számukra a Sepsi Tabakó. Az esemény harmadik estéjéhez közeledve a fiatalok egy utolsó, pörgős estére készülődnek, hiszen a fesztivál ma éri el a csúcspontját.
Idén új köntösben fogadta a több ezres tömeget a Sepsi Tabakó: a dohánygyár helyett a Sepsi Aréna melletti területet alakították fesztiválhelyszínné.
A városi könyvtár minden zegzuga élettel telt meg péntek este Székelyudvarhelyen, a Nyitott Könyvek Éjszakáján. A gyerekfoglalkozások mellett a felnőttek is számos program közül válogathattak az est folyamán.
Tizedik alkalommal hívják életre a Székely lovas- és kultúrfesztivált Kissolymosban szombaton. A rendezvény színes programokkal várja a látogatókat – áll a szervezők szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében.
Tizedik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Borudvart, amelyen idén 46 borászat vesz részt 160 féle borral, csütörtöktől péntekig hat borkostolót szerveznek meg, és nem maradnak el a koncertek sem.
Egyre nagyobb nyitottságot mutatnak a szülők a babaúszás iránt, hiszen a vízben végzett gyakorlatok hozzájárulnak a kicsik mozgáskoordinációjának elősegítéséhez. Mások azonban tartózkodnak tőle, mivel úgy vélik, a gyerekek könnyedén megfázhatnak.
A Farkaslaki Szenes Napok 22. kiadását rendezik idén a Kalonda-tetőn. A rendezvény idei jelmondata „kultúra, közösség, szórakozás – mind egy helyen!”
Éjszakára nyitva marad a székelyudvarhelyi könyvtár, amelynek minden szegletében érdekes programokkal várják a látogatókat augusztus 30-án, pénteken a Nyitott Könyvek Éjszakáján.
Elrajtol csütörtökön a négynapos Székelyföldi Lovas Ünnep: a programkínálat a szokásos módon gazdag és színes, de csak akkor lesz teljes a rendezvény, ha idén is nagyon sok néző fogja követni a műsort.

Csíkszentkirályon jártunk, ahol péntek este közösségi adventikoszorú-készítést szerveztek, szülők és gyerekek együtt alkottak.
Az első olyan tévésorozat ami sokunk tartalomfogyasztási szokásait változtatta meg, bevezetve minket a bingelés világába. Ez volt A szökés, ami megmutatta nekünk, hogy milyenek az amerikai kábeltévés sorozatok.
Erdélyben jelenleg egyetlen, a világhírű Kassai Lovasíjászat kritériumainak megfelelő pálya működik, az is a Kerecsen Lovasíjászat Sportklub égisze alatt létrejött csibai Virág Lovasíjász Központban. Hétvégén még hármat avatnak.
A kézimunkázás nemcsak nagymamás hobbi, egyre több fiatal is alkot és leli örömét a szövésben, varrásban, hímzésben – vallják az Unitarcoop Alapítvány kézimunkakörének tagjai.
Az Ojtozi-szoros és az Úz völgyének védelmében elesett székely katonák emlékére szervez többnapos emléktúrát a Lemhényi Ifjúsági Szervezet.
Román hazafias nótákkal emlékeztek Avram Iancu román szabadságharcosra a kolozsvári Untold fesztivál vasárnapi zárónapján. Az RMDSZ álláspontja szerint a román szabadságharcos több száz magyar civil haláláért felelős.
A hét elején tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.
A közönség minőségi kulturális élményekkel töltekezhet, színvonalasak a koncertek, és erre van is igény: minden helyszín tele van az Egyfeszten. A visszajelzések szerint a fellépők is jól érzik magukat. Kitűzték az 5. Egyfeszt időpontját is.