Hargita megyében az egy százalékot sem éri el azoknak a száma, akik igénybe veszik az egészségbiztosítási pénztár által évente egyszer támogatott állapotfelmérést. Az illetékesek az információhiány rovására írják az alacsony részvétel okát.
A napokban írtunk arról a csomortáni fiatal édesanyáról, akinek támogatásra lenne szüksége, ugyanis hétfőn megműtötték a jobb szemét retinaleválás miatt a marosvásárhelyi szemészeti klinikán, emellett pedig a héten újabb beavatkozásra lesz szüksége.
Negyedik hete folytatja felkészülését a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó Szuperliga, illetve az 1. Liga tavaszi folytatására. A lányok már túl vannak egy hatnapos Oklándon tartott edzőtáboron, illetve három barátságos mérkőzésen.
Dacára annak, hogy Székelyudvarhely közel száz százalékban magyarok lakta település, a magyar nyelvű ügyintézés nem minden közhivatalban, hatóságnál biztosított. A polgármesteri hivatalban elkezdődött a kétnyelvű ügyintézés gyakorlati kivitelezése.
Tatoo sztorik címmel jelent meg február elején Miklós István, közismert nevén Indián könyve, amelyben hatvan, tetoválással kapcsolatos történetet lehet olvasni. A tetoválóművész a munkája során tapasztalt történésekből válogatott a könyvbe.
Újból megvizsgálták a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vizet, amelynek minősége továbbra sem megfelelő. Az új ellenőrzést egy lakossági bejelentés miatt végezték el, a panaszos további három helyen tett feljelentést.
Huszonkettedik alkalommal szervezik meg az Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót a hétvégén, amelynek szervezését idén a csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórus vállalta fel.
A várakozásoknak megfelelően bejutott a teremlabdarúgó Román Kupa negyeddöntőjébe a Marosvásárhelyi City'us, miután tizenhét gólos mérkőzésen fölényesen legyőzte a Simándi Sólymok csapatát.
Minden rendben van a pályával, probléma nélkül meg lehet rendezni Gyergyószentmiklóson a Progym–Dunărea mérkőzést.
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet, amelyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a helyi önkormányzat nyújtott be, a Városháza felirat eltávolításáról rendelkező jogerős ítélet megsemmisítését kérve.
Szablyavívó-képzés indul Csíkszeredában a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola keretein belül. A február 21-én kezdődő foglalkozásról, a vívásról és a szablyavívó iskoláról Imreh-Marton István, az iskola alapítója mesélt.
Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe, amelynek alkalmával Kovászna, Hargita, Maros és idén már Brassó megye gazdái is találkoztak, hogy búzaadományukkal hozzájáruljanak a nehéz sorsú emberek élelemellátásához, jólétéhez.
Kellemes meglepetésre 6. helyen végzett a csíkszeredai Iszlay Mátyás hódeszkás a törökországi Erzurumban zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál snowboard versenyén.
Lopás miatt folytatnak vizsgálatot Nagygalambfalván, ahol kilenc űrméter fa tűnt el a kitermelés helyszínéről. A tüzelőanyagot egy helyi lakos udvarán találták meg, aki elárulta, kitől van az áru, a gyanúsított viszont tagadja, hogy köze lenne a lopáshoz.
Szigorú szabályok szerint végeztetik a közmunkát a csíkszeredai városházán: havonta összeállított táblázat alapján, előre megszabott program szerint kötelesek közmunkát végezni a szociális segélyezettek.
A nagyszebeni Transilvania Sportcsarnokban zajló férfi kosárlabda Román Kupa nyolcasdöntőjének harmadik párharcában a Marosvásárhelyi Maros KK kiegyenlített összecsapáson legyőzte a Galaci Phoenixet.
Karnyújtásnyira volt a pontszerzéstől a Székelyudvarhelyi KC, végül minimális, 29–28-as vereséget szenvedett szerdán este a Tordai Potaissa vendégeként a kézilabda-bajnokság 19. fordulójában.
Csak szerdára jutott a tordaiak saját kiflijéből a Hargita megyei tanulóknak, ugyanis a csütörtöki és pénteki adagot Temes megyében gyártott keksszel pótolja a szállító.
Baleset történt szerdán este a 13A országúton, a Tolvajos-tető és Csíkszereda között, a piricskei eltérő közelében, melynek következtében egy Citroen és egy BMW sodródott le az úttestről.