Örökbefogadásos ügyekben vizsgálódik a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT). A szálak Kovászna megyébe is elérnek.
Vállalkozásfejlesztési projekt keretében támogatják új cégek bejegyzését és elindulását. Szakértők szerint Székelyföldön gondot okoz, hogy a potenciális vállalkozók „rettegnek” a kudarctól.
Az ombudsmanhoz fordul a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal, mert úgy vélik, a kovásznai szívkórházban megalapozatlanul róják ki az éjszakánként számolt egylejes turisztikai illetéket, mivel azt csak a szálláshelyeken lehetne elkérni.
Nem mindennapi panaszokkal szembesülnek nap, mint nap a háromszéki fogyasztóvédők. Sok esetben alaptalannak bizonyul a bejelentés, de többször is bírságolnak amiatt, mert a panaszok megalapozottak. A legérdekesebb esetekről tájékoztattak.
A legeredményesebb 1100 háromszéki vállalkozás díjazásával zárult pénteken este a vállalkozók hete, a Startup Week. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara 24. alkalommal osztotta ki a díjakat.
A reformáció jegyében osztották ki idén a székelyföldi megyék legrangosabb elismerését. Kovászna megyéből Kató Béla, Maros megyéből Jakab István, Hargita megyéből pedig Tőkés Zsolt vehette át péntek este az Orbán Balázs-díjat a marosvásárhelyi Vártemplomban szervezett díjátadón.
Továbbra is fenntartja a Fogyasztóvédelmi Hivatal Kovászna megyei vezetőjével kapcsolatos véleményét Tamás Sándor, és ezt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megkeresésére válaszlevelében is megerősítette.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) és a Brassói ügyészségnél is panaszt tett Tamás Sándor ellen a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetősége. Úgy vélik, hogy a a megyei tanács elnöke nyilatkozataival ártott az intézmény megítélésének.
Egyetlen medve ártalmatlanítására sem adott még engedélyt a környezetvédelmi tárca. A Hargita megyei vadászegyesületek közel ötven medve kilövésére kértek engedélyt, ám választ még senki sem kapott, a tétlenség közben pedig folyamatosan nő a vadkárok száma.
Megyékre lebontva Közép-Erdélyben – beleértve Székelyföldet is – található a legtöbb „erős” cég. A Ziarul Financiar gazdasági napilapban jelent meg a Creditinfo România felmérése.
Megdöbbentették a háromszéki RMDSZ politikusokat a román pártok ultranacionalista szónoklatai, a párbeszédre való nyitottság teljes hiánya, hogy a románok még „kirakat-gesztusokra” sem voltak hajlandók.
Tartalmas hétvége zárult Borospatakán, ahol az elmúlt napokban Erdély ízei kerültek középpontba. A Taste of Transylvania gasztrofesztiválon Rácz Jenő, a Konyhafőnök sztárséfje mesélt izgalmas terveiről, köztük egy új étterem nyitásáról a Székelyhonnak.
Felborult egy személyautó csütörtök este a 13E jelzésű országúton Sepsiszentgyörgy és Kovászna között.
A Kovászna megyei háziorvosok több mint fele hamarosan nyugdíjba vonul, derült ki a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) jelentéséből.
A végleges ítélet után hat hónapon belül kérjen rendkívüli perorvoslatot, ezt javasolta Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tisztségéből felfüggesztett csernátoni polgármesternek.
Folytatódik Háromszéken a rókák, macskák és kutyák veszettség elleni oltása. A Kovászna megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság jövő héten kapja meg a kiutalt rókacsalikat.
Kigyúlt egy személyautó Kézdivásárhely kijáratánál – áll a forgalom a 11-es jelzésű országút érintett szakaszán – tájékoztat az Országos Rendőr Főkapitányság útinform szolgálata.
Láncbaleset történt vasárnap hajnalban a 11-es számú országúton, Csernáton Kézdivásárhely felőli kijáratánál. A balesetben két személy súlyosan, egy könnyebben megsérült.
Turisztikai mobilalkalmazást indított Kovászna Megye Tanácsa. A mobiltelefonon használható, háromnyelvű, ingyenesen letölthető applikációt pénteken a miklósvári Kálnoky kastély udvarán mutatták be külföldi bloggerek és a helyi újságírók előtt.