Rekord krumplitermésre számítanak idén Kovászna megyében. A szakértők becslései szerint átlagosan 28 tonna burgonyát szedhetnek fel a gazdák hektáronként.
Több millió eurós pályázati pénzt hívtak le a háromszéki gazdaszervezetek mezőgazdasági vállalkozások létrehozásának támogatására, termelési és értékesítési láncok népszerűsítésére.
Székelyföld kulturális, gasztronómiai és turisztikai értékeit ismerhették meg, akik az egri Szépasszony-völgybe látogattak a hétvégén.
Valójában nem is olyan nagy: tíz plusz egy bónuszkérdésből áll. Inkább a téma teszi naggyá. Tesztelje le, mennyire tájékozott az utóbbi időszak legmediatizáltabb témájában, a székelyföldi medvekérdésben. Igen, kérdések következnek.
Idén, Kovászna megyében második alkalommal végeztek egészségügyi szűrővizsgálatot magyarországi szakemberek. Közel ezer gidófalvi, étfalvazoltáni, angyalosi és fotosmartonosi lakos élt a lehetőséggel szeptember 4-8. között.
Országos első helyen áll Kovászna megye a pótérettségin, az óvások után 36,95 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya. Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, első ízben sikerült a vegyes tannyelvű Háromszéknek megelőznie a román megyéket.
Munkaerőhiányra panaszkodnak a háromszéki gazdák, akik nem találnak napszámost a burgonyaszedésre – hívta fel a figyelmet Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Első alkalommal szervezi meg a Kürtőskalács – édes ízek fesztiválját Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület. A rendezvényre szeptember 30. és október 1. között Sepsiszentgyörgy főterén lesz, ahol egyúttal kiválasztják az Év kürtőskalácsát.
Négy hegyimentő alkalmazását hagyta jóvá augusztusi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa. A versenyvizsga után az új alkalmazottakat képzésekre küldik.
A nem banki hitelintézeteket ellenőrzi a fogyasztóvédelem, miután 9000 százalékos kamatokat is elbújtatnak a szerződésben. Mint Claudiu Susanu, a fogyasztóvédelmi hivatal erdélyi regionális vezetője kifejtette, országos szinten és a központi régió megyéiben vizsgálódnak.
Három Kovászna megyei község önkormányzatát perelte be a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat, miért már több mint egy éve nem fizették ki tartozásaikat: Barátos 40 ezer, Zabola 50 ezer, Vargyas pedig 15 ezer lej tartozást halmozott fel.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A háromszéki Illyefalvára már hónapok óta nem találnak postást. A munkaerő- elhelyező ügynökség hiába hirdeti az állást, személyesen is megkeresik az ajánlattal a munkanélkülieket, ők inkább lemondanak a segélyről, de nem vállalják el a munkát.
Miután a szakhatóságok évek óta hiába szorgalmazták a mezőgazdaságban a szövetkezést, ez az utóbbi időben piaci alapon körvonalazódik a krumplitermesztés, feldolgozás és értékesítés terén.
A Sepsiszentgyörgi Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt magyarellenes megnyilvánulások miatt panaszt emel a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a Bukaresti Dinamo élvonalbeli labdarúgócsapata ellen.
Leállt a felnőttképzés, nem tudnak tanfolyamokat szervezni, bár lenne rá igény a munkanélküliek és az alkalmazók részéről is, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója.
A marosfői nyári egyetem résztvevői határozatot fogadtak el pénteken, amelyben kérik, hogy dolgozzanak ki stratégiát a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösségek nemzeti identitásának megőrzésére, amely finanszírozza a három megye román kulturális szervezeteit.
Eugen Popescu, a Határon Túli Románok Alapítványának elnöke szerdán a Marosfői Nyári Szabadegyetem alkalmával felhívta a figyelmet, a román állam sebezhetőségét jelzi, hogy a Hargita és Kovászna megyei románok elvándorolnak, és ez a probléma nemzetbiztonsági kérdéssé válhat.
Több tízezer szál csempészcigarettát koboztak el, és három személyt őrizetbe vettek pénteken egy nagyszabású, összehangolt rendőrségi akció során.