Meghosszabbítanák a tb-hozzájárulás visszamenőleges kifizetésének határidejét

Tízezernél is több állampolgár fizette már ki visszamenőleg a társadalombiztosítási (tb) hozzájárulását annak érdekében, hogy meglegyen a nyugdíjazásához szükséges minimális ledolgozott munkaéve. Az érdeklődés országszerte magas.

A számvevőszék szerint nem a megfelelő adókulcsot alkalmazták a külterületekre Csíkmadarason

Területadó-többletet kell fizetniük a 2014-es és 2015-ös évre mindazoknak a csíkmadarasiaknak, akik külterülettel rendelkeznek: hektáronként évi 8–10 lejt. A befizetés határideje április 20. Hasonló helyzetbe került tavaly több felcsíki település is.

A számvevőszék szerint nem a megfelelő adókulcsot alkalmazták a külterületekre Csíkmadarason
2017. április 11., kedd

Beiktatták tisztségébe Csíkszereda új jegyzőjét

Hivatali esküvel kezdte meg szolgálatát Csíkszereda új jegyzője, Wohlfart Rudolf, aki még márciusában pályázta meg ezt az állást és sikeresen vizsgázott – tájékoztat közleményben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.

Beiktatták tisztségébe Csíkszereda új jegyzőjét
2017. április 11., kedd

Magyar elnök a romániai fürdővárosok szövetségének élén

Tusnádfürdő polgármesterét, Albert Tibort választották az üdülőtelepeket és fürdővárosokat tömörítő szövetség Amarán megtartott tisztújító közgyűlésén a szervezet elnökének.

Magyar elnök a romániai fürdővárosok szövetségének élén
2017. április 11., kedd

Így ünnepelték a magyar költészet napját Csíkszeredában

Intézményekben és az utcán „posztoltak” verseket, szavalatok hangzottak el, megzenésített költeményeket daloltak: kicsik és nagyok is ünnepeltek Csíkszeredában kedden a magyar költészet napján.

Így ünnepelték a magyar költészet napját Csíkszeredában
2017. április 11., kedd

Várni kell még az uniós élelmiszersegélyre

Még nem lehet részleteket tudni arról, hogy mikortól kaphatják meg a rászorulók az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszertámogatást.

Várni kell még az uniós élelmiszersegélyre
2017. április 11., kedd

Falustársa udvarán állt meg autójával

A kerítést áttörve egy kászonaltízi porta udvarán állt meg egy autó keddre virradóra. Vezetője alkohol befolyása alatt, jogosítvány nélkül ült kormánykerék mögé.

Falustársa udvarán állt meg autójával
2017. április 11., kedd

Csíkszereda bölcsész szemmel

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara kreatív videót tett közzé a magyar költészet napján.

Csíkszereda bölcsész szemmel
Csíkszereda bölcsész szemmel
2017. április 11., kedd

Csíkszereda bölcsész szemmel

2017. április 11., kedd

Malomtábla fölötti agytorna

Bár a legismertebb agytornának számító játék a sakk, vannak más lehetőségek is elménk megmozgatására. Ilyen például a malom, amelynek egyik művelője a csíkszeredai Sánta Elemér, aki nemrég egy nemzetközi versenyen is részt vett Svájcban.

Malomtábla fölötti agytorna
Malomtábla fölötti agytorna
2017. április 11., kedd

Malomtábla fölötti agytorna

2017. április 11., kedd

Díjazták a csíkszeredai könyvtár vezetőjét

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2017-es díjainak átadási ünnepségén, a kolozsvári Bánffy-palotában Kopacz Katalin-Mária, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének vezetője vehette át az EMKE Monoki István-díját.

Díjazták a csíkszeredai könyvtár vezetőjét
2017. április 11., kedd

Hasznos információk termelőknek, árusoknak, fogyasztóknak

Tájékoztató gyűlést tartott hétfőn a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség azoknak a termelőknek és viszonteladóknak, akik vásárokon vagy piacokon értékesítik termékeiket.

Hasznos információk termelőknek, árusoknak, fogyasztóknak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2017. április 11., kedd

Bárányhús: egyelőre visszafogott a kínálat

Mindössze egy gazda árult hétfőn bárányhúst a csíkszeredai piaccsarnokban, szerdától már nagyobb kínálatra lehet számítani. A bárányhús kilójáért 23 lejt kért.

Bárányhús: egyelőre visszafogott a kínálat
2017. április 11., kedd

A pékipar eddig tudta „lenyelni” több szolgáltatás és alaptermék árának emelkedését

A búza és a liszt árának alakulása elkerülhetetlenné tette a kenyér drágulását, sokan máris megemelték áraikat. Csíkszeredában több pékipari vállalkozás is jelentősen drágított.

A pékipar eddig tudta „lenyelni” több szolgáltatás és alaptermék árának emelkedését
2017. április 11., kedd

Kedvenc verseik kifüggesztésével lepték meg a csíkszeredai városházán dolgozókat

Kellemes meglepetés fogadta kedden a csíkszeredai polgármesteri hivatal dolgozóit: az irodák ajtaján kedvenc verseiket olvashatták. A nem szokványos figyelmességgel a kulturális iroda egyik munkatársa kedveskedett a magyar költészet napja alkalmából.

Kedvenc verseik kifüggesztésével lepték meg a csíkszeredai városházán dolgozókat
2017. április 10., hétfő

Tanúkihallgatás helyett vitáztak Borbolyék perének tárgyalásán – újabb halasztás

Elmaradt a soron következő tanúk kihallgatása a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper hétfői tárgyalásán. Az ügyvédek azt kérték, tegyék nyilvánossá az őt érintő, nemzetbiztonsági okokból végzett lehallgatások alapját képező bírói döntést.

Tanúkihallgatás helyett vitáztak Borbolyék perének tárgyalásán – újabb halasztás
2017. április 10., hétfő

Épül a csíkmindszenti tanintézet, remélhetőleg őszre elkészül

Idei költségvetéséből 537 ezer lejt fordít az új mindszenti tanintézet megépítésére a csíkszentléleki önkormányzat. Egy hónapja újra dolgoznak a tavaly augusztusban elkezdett épületnél.

Épül a csíkmindszenti tanintézet, remélhetőleg őszre elkészül
2017. április 10., hétfő

Ami most fennakad a rostán, azt remélhetőleg nem fogja elfogyasztani húsvétkor

A húsvétkor népszerű termékeket, mint a hal, bárány és más hentesáru, csokoládé, tojás, bor, péktermékek, tojásfesték ellenőrzését végzi a következő napokban a fogyasztóvédelem, illetve az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság.

Ami most fennakad a rostán, azt remélhetőleg nem fogja elfogyasztani húsvétkor
2017. április 10., hétfő

Számos kutatási terület vár kiaknázásra Székelyföldön

A székelyföldi térségben még kiaknázatlan kutatási területekről, illetve a helyi szakemberek Magyarországon való doktori képzéséről beszélgettünk dr. Kovách Imrével, a Debreceni Egyetem Poltikatudományi és Szociológiai intézetének vezetőjével.

Számos kutatási terület vár kiaknázásra Székelyföldön

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye