Több mint 42 ezren óvták meg az érettségin kapott jegyüket

A nyári érettségi eredményeinek közzététele után országszerte összesen 42 215 óvást nyújtottak be a tanügyminisztérium adatai szerint.

Koncsag László lesz Szentegyháza plébánosa – változások a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán spirituálisként tevékenykedő Koncsag Lászlót nevezte ki plébánosnak Szentegyházára Jakubinyi György Érsek. Több változás is történt az egyházmegyében a papi kinevezéseket illetően.

Koncsag László lesz Szentegyháza plébánosa – változások a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
2017. július 05., szerda

Mihai Tudose kormányfő szerint idén 800 kilométernyi autópályára írnak ki közbeszerzést

A tervek szerint idén 800 kilométernyi autópálya építésére írnak ki közbeszerzési eljárást – nyilatkozta szerdán Mihai Tudose kormányfő, a szállításügyi minisztériumba tett látogatását követően.

Mihai Tudose kormányfő szerint idén 800 kilométernyi autópályára írnak ki közbeszerzést
2017. július 04., kedd

Életbe lépett a 90 százalékos gyógyszertámogatási program

Életbe lépett az a program, amelynek értelmében azok a nyugdíjasok, akiknek a havi nyugdíja nem haladja meg a 900 lejt, 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki gyógyszereiket, függetlenül attól, hogy a nyugdíjon kívül van-e vagy nincs más jövedelmük.

Életbe lépett a 90 százalékos gyógyszertámogatási program
2017. július 03., hétfő

Időjárás: erre számíthat az elkövetkező két hétben

A következő napokban fokozatos felmelegedésre számíthatunk, a nappali csúcshőmérsékletek 22 és 28 Celsius-fok között alakulnak, csapadékkal járó légköri instabilitás leginkább július 6–16. között várható, az ország csaknem minden részén.

Időjárás: erre számíthat az elkövetkező két hétben
2017. július 03., hétfő

Két autót is felgyújtott – hatósági felügyelet alá került

Hatósági felügyelet alá helyeztek egy 62 éves külföldi állampolgárt a Szelistye községi rendőrök, miután két személygépkocsit is felgyújtott, majd ittasan ült volánhoz, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a rendőrség.

Két autót is felgyújtott – hatósági felügyelet alá került
2017. július 03., hétfő

Disznót ölt a medve Buzău megyében

150 kilogrammos sertést ölt meg egy medve hétfőre virradóra a Buzău megyei Colţi településen. Ez volt idén az ötödik eset a községben – közölte Pavel Rădulescu, a település polgármestere.

Disznót ölt a medve Buzău megyében
Disznót ölt a medve Buzău megyében
2017. július 03., hétfő

Disznót ölt a medve Buzău megyében

2017. július 03., hétfő

Több mint 800 kanyarós megbetegedést regisztráltak idén Szatmár megyében

Több mint 800 kanyarós megbetegedést regisztráltak idén Szatmár megyében. A legtöbb esetben beoltatlan gyerekekről van szó, tájékoztatott az Agerprest Macrina Mihai, a Szatmár megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője.

Több mint 800 kanyarós megbetegedést regisztráltak idén Szatmár megyében
2017. július 03., hétfő

Narancssárga viharriasztás: kedden délelőttig van érvényben

Kedden 10 óráig érvényes az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által kiadott, esőre vonatkozó narancssárga riasztás. A figyelmeztetés 19 megyére és Bukarestre vonatkozik.

Narancssárga viharriasztás: kedden délelőttig van érvényben
2017. július 01., szombat

Hőség után égszakadás: viharriadó lép érvénybe

A meteorológusok szombat este 11 és vasárnap reggel 9 óra között érvényes, fokozott légköri instabilitásra vonatkozó sárga jelzésű riasztást adtak ki az ország közepén lévő 19 megyére.

Hőség után égszakadás: viharriadó lép érvénybe
2017. július 01., szombat

Drágulhat az elektromos energia a háztartási fogyasztók számára

Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) tanácsának döntése alapján július 1-jétől 8 százalékkal nőhet az elektromos energia ára a háztartási fogyasztók számára,

Drágulhat az elektromos energia a háztartási fogyasztók számára
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2017. július 01., szombat

Vörös jelzésű hőségriadó tizenkilenc megyében és a fővárosban

Vörös jelzésű hőségriadót adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország 19 megyéjére és Bukarestre. A riasztás szombat reggel 10-től este 9 óráig érvényes.

Vörös jelzésű hőségriadó tizenkilenc megyében és a fővárosban
2017. június 30., péntek

Rendőrség: több baleset történik a kánikula miatt, mint fagy vagy hóviharok következtében

A kánikula miatt fokozott óvatosságra inti a gépkocsivezetőket a Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint a tanulmányok és statisztikák egyaránt kimutatták, hogy nyáron általában kétszer annyian vesztik életüket közúti balesetben, mint télen.

Rendőrség: több baleset történik a kánikula miatt, mint fagy vagy hóviharok következtében
2017. június 30., péntek

Megvannak a képességfelmérő vizsgák végleges eredményei

Közzétette honlapján a tanügyminisztérium az országos képességfelmérő vizsgák végleges eredményeit. Az óvás utáni jegyeket az evaluare.edu.ro honlapon lehet megnézni.

Megvannak a képességfelmérő vizsgák végleges eredményei
2017. június 29., csütörtök

Ennyit és így igyon a kánikulában

Az egészségügyi minisztérium felhívja a lakosság figyelmét, hogy kánikula idején kövessék a szakemberek tanácsait: ne tartózkodjanak napon 11 és 18 óra között, igyanak egy pohár vizet 15–20 percenként, még mielőtt a szomjúságérzet jelentkezne.

Ennyit és így igyon a kánikulában
Ennyit és így igyon a kánikulában
2017. június 29., csütörtök

Ennyit és így igyon a kánikulában

2017. június 28., szerda

Kánikulára figyelmeztetnek a meteorológusok, a hegyekben viharok lehetnek

Sárga jelzésű hőségriadót bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM). A figyelmeztetés szerdán 12 megyére érvényes az ország délnyugati, nyugati felén és a középső régióban.

Kánikulára figyelmeztetnek a meteorológusok, a hegyekben viharok lehetnek
2017. június 27., kedd

Hogyan kell védekezni a hőség ellen?

Igazi strandidő van és ez így marad az elkövetkező napokban is. Igaz, délutánonként futó záporokra számíthatunk, de bizonyosan jólesik majd, ha estére, éjszakára pár fokkal lehűl a levegő hőmérséklete.

Hogyan kell védekezni a hőség ellen?
2017. június 26., hétfő

Lassabban a hőségben – csökkentették a vonatok sebességét

A Román Államvasutak hétfőn figyelmeztetést adott ki arról, hogy csökkentik a vonatok sebességét. Az intézkedést a hőség indokolja. A meteorológusok szerint tovább emelkedik majd a nappali hőmérséklet.

Lassabban a hőségben – csökkentették a vonatok sebességét

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye