Az álmok és a célok szerepéről, a közösség, a csapatjáték, mások szolgálata, a csend és az ima fontosságáról beszélt Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel szombat délután találkozott a Papp László Budapest Sportarénában.
A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén.
A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
Váratlanul elhunyt Vágó István televíziós személyiség, politikus – adta hírül Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció, aminek Vágó István is tagja volt.
Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság szilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában pénteken, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
Abban a világban, amelyben élnük, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban.
Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe pénteken délelőtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A pilótafülkéből a landolás után a repülőgép ablakába kihelyeztek egy vatikáni és egy magyar zászlót.
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.
Ha Kuvaitról hallunk, elsőre minden bizonnyal az 1991-es Öbölháború jut eszünkbe – így voltak ezzel a Csíki Kakasok amatőr hokicsapat tagjai is. Ők azonban kihasználták a kínálkozó lehetőséget, és elutaztak a Föld egyik legforróbb fővárosába.
Tizennégy RMDSZ-es gyergyószéki polgármester és alpolgármester vesz részt a napokban egy látogatáson Brüsszelben. Többek között új információkat szerezhetnek az uniós pályázati lehetőségekről, de a kisebbségi jogok kérdéséről is tájékoztatást kapnak.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját, és kéri az ukrán hatóságokat, találjanak megoldást a gabonafélék és olajos magvak Romániába irányuló exportjának korlátozására.
A Baróti Unitárius Egyházközség és a Beacon Unitárius Univerzalista Egyházközség (Summit, USA) tavaly ősszel ünnepelte a Kiss Alpár lelkipásztor által kezdeményezett és hosszú éveken át tartalommal feltöltött testvérkapcsolatuk harmincadik évfordulóját.
Camino – Krisztus, a jövőnk címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Az év első három hónapjában több mint 150 000 hamisított terméket foglaltak le a határrendészek – tájékoztatott vasárnap a határrendészet.
A magyar kormánynak komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy Románia és Magyarország között a gazdasági kapcsolatok jelentős mértékben erősödjenek – mondta el Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, Cseke Attila fejlesztési miniszterrel.
A Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felmérése szerint a romániai gyermekek 55 százaléka külföldre költözne, 26,3 százalékuk a jobb tanulmányi lehetőségek, 21,9 százalék a hazai életkörülményekkel szembeni elégedetlenség céljából.
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután Helsinki képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO.