Több százezer lejre rúg az áradások okozta kár az udvarhelyszéki községekben, noha ezeket a legtöbb helyen még nem tudták teljesen felmérni, ugyanis a mezőgazdasági területekről még nem vonult le a víz. Főként utakban és pallókban tettek kárt a kedd esti és szerdai áradások.
Homoródszentpálon kedden, Csíkszentsimonban szerdán kaptunk lencsevégre fehér gólyát. A Kovászna megyei Zabolán március 7-én jelent meg az első hazatért fehér gólya.
Munkatársaink, Fülöp-Székely Botond és Barabás Ákos esti terepszemlére indultak kedden a Homoród mentére, hogy szemügyre vegyék az áradást. Utuk során a Nagy-Küküllő mentére, Bögözbe is kilátogattak. Íme, amit kedden este és éjjel láttak.
Aggódva figyelik Udvarhelyszéken a Homoród mentiek a folyóvizeket, több településen már ki is öntöttek. „Víz van, s az a baj, hogy folyamatosan esik. Akkora a víz, hogy egyelőre nem tudunk mit csinálni” – fogalmazott lapunknak kedden este Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere.
A magyarországi választói névjegyzékbe való regisztrációban, illetve a szavazólapok kitöltésében is segít az udvarhelyszéki RMDSZ, amely voksolásra buzdítja a külhoni magyar állampolgárokat.
Míg országos szinten megduplázódott, Hargita megyében háromszorosára nőtt azon gazdák száma, akik kormánytámogatással termesztenek szezonon kívüli értékesítésre szánt paradicsomot. A siker annak is betudható, hogy tavaly a program részvevői viszonylag egyszerűen megkapták a beígért szubvenciót.
Udvarhelyszék nagy részén mindössze néhány nap alatt olvadt el a hó, de áradás nem történt sehol, és a belvíz is eltűnt a mezőkről. A folyóvizeknek ugyan megnőtt a vízszintjük, de nem léptek ki medrükből.
Továbbra is a székely szabadság napi rendezvényen való részvételre buzdít a Székely Nemzeti Tanács, amelynek vezetősége reméli, hogy legalább negyvenezer ember gyűl össze szombaton Marosvásárhelyen, ahol Székelyföld önrendelkezése iránti igényüket fejezhetik ki.
Három udvarhelyszéki kedvezményezettje is van a MOL Románia Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű programjának. Az elbírásnál fontos szempont volt a motivációs levél – a homoródszentpáli támogatottnak valószínűleg ezzel nem volt gondja. Nyert, és most vele becsültük fel a költségeket.
Bíró Barna Botondot, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezetőjét bízta meg a szövetség felsővezetése, hogy ideiglenesen, az április közepére tervezett tisztújító küldöttgyűlésig vezesse a területi szervezetet.
Összeférhetetlenséggel vádolják Bögöz község lakói a helyi kultúrotthont adminisztráló cég alkalmazottját, ezért néhány napja panaszlevelet nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, majd hétfőn falugyűlésen is kérték az épület kulcsának visszavételét az illetőtől.
Mindannyian átéltük már azt, hogy milyen a gyász, és mindannyian voltunk már szerelmesek. Ez lehet a kulcsa annak, hogy ilyen sokan tudnak azonosulni ezzel a filmmel – véli Törőcsik Franciska. A Hogyan tudnék élni nélküled? című film egyik főszereplője a forgatásról és a kedvenc Demjén-daláról is mesélt a Médiatárnak.
Nem okozott jelentős fennakadást az utóbbi napok havazása az udvarhelyszéki utakon. Az illetékesek hangsúlyozzák: a hóeltakarítás és csúszásmentesítés folyamatos, a gépjárművezetők kellene az időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.
A Tourinfo képviseli Székelyudvarhelyt a hétvégi bukaresti Romexpo turisztikai vásáron. A vásárnak évente két kiadása van, tavasszal és ősszel, így készül elő a következő idegenforgalmi szezon, és a legfontosabb hazai, illetve külföldi cégek találkozhatnak itt.
Hatalmas űr keletkezett az udvarhelyszéki RMDSZ élén Verestóy Attila volt elnök halála miatt, ezért Bíró Barna Botond ügyvezető elnök úgy érzi, hogy csapatmunkára lesz szükség a szervezet megerősítéséhez. Vele beszélgettünk.
Spontán tiltakozásba kezdett csütörtökön a parajdi sóbánya 55 bányásza. A vájárok fizetésemelést és vezetőségcserét követelnek.
Tizedik évfordulójához érkezett a felolvasómaraton, amely 2009-ben Székelyudvarhelyen indult útjára László Judit zenetanárnő ötlete nyomán, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont támogatásával.
Rutinellenőrzés céljából akart megállítani a rendőrség hétfőn egy fiatalt, aki Homoródszentpál környékén, a 133-as számú megyei úton közlekedett kvadjával.
A természetes személyeknek és a cégtulajdonosoknak is kevesebbet kell fizetniük ezentúl a szemételszállításért Bögöz községben, miután az önkormányzat egy Maros megyei céggel kötött szerződést. Környezetvédelmi szempontból lényeges, hogy a szelektív hulladékgyűjtést is megszervezik a falvakban.