Amúgy a szomszédos falvakban élő ismerősök, komák, jó barátok, rokonok eszem-iszommal egybekötött látogatása általános szokás volt. „Kövércsütörtökön már hozzákezdtek a zsíros étel felszámolásához. Persze, nagyevéssel. Ekkor kezdődött az egy hétig tartó mulatság. Pénteken, szombaton, vasárnap táncoltak. Hétfőn a legények felöltöztek maszkurának, s házról házra járva koldultak káposztát, palacsintát, kürtőskalácsot és pénzt, hogy kedden bált rendezhessenek. Az összegyűlt élelmet végül valamelyik lányos háznál, közösen ették meg, s a pénzre pálinkát vettek, amit szintén együtt költöttek el. Húshagyatkor még egyszer, hosszú ideig utoljára jóllaktak levessel, töltött káposztával, disznóhússal, pánkóval és kürtőskaláccsal, másnap kihammazták a fazekakat, vagy a következő farsangig feltették a padlásra, s megkezdődött a böjt” – írta több mint fél évszázaddal ezelőtt Gazda Klára a Megyei Tükör hasábjain.

Csutakhúzás és bakkfazék

Siklódon és Gegesben a házasulandó legények ilyenkor vették el feleségül azt a lányt, akinek már mikuláskor szép, színes, festett csörgővel díszített guzsalyt készítettek ajándékba, így jelezvén szándékuk komolyságát. Ezt ajánlatos is volt megtenni, mert például

A magyar nyelvterület más részein, így például Göcsejben, ahol a kutatók zöme szerint korábban székelyek éltek, drasztikusabb megbélyegzésekre is vetemedtek: a legények a lányos házak szobaajtói elé nagy tuskókat raktak, hogy a leány, akinek először illik reggel felkelni, ne tudjon kijönni. Ezzel arra akarták figyelmeztetni, hogy nem ment még férjhez, hát húzza a tuskót. Rosszabb esetben disznóvályút húzattak, amelynek kötelét a leány derekára vetették, a legények pedig ostorral hajtották a „befogottat”.

A csutakhúzást a Közép–Nyárád menti falvakban is gyakorolták, de többnyire vénlegények vontatták kötéllel, miközben egy közülük, a „béres” hajtotta őket. Végigvonszolták az utcákon, és megálltak az idősebb leányok házánál, bekiáltva: „Húshagyó, húshagyó, engem itt hagyó!” Néhol bementek az udvarra is; ahol a kaput zárva találták, átmásztak a kerítésen, s mindent feldúltak.

Máshol „kikötötték a kevélyebb vénlányok házának ajtaját, utána dióverő karóval a háztetőt fedő zsindelyt jó erősen megverték, ablakuk alá pedig hamuval töltött cserépedényt, úgynevezett bakkfazekat dobtak. A hajadon szülei egy ilyen »macskazenés« megszégyenítő esemény után rendszerint mindent elkövettek, hogy a következő farsang végére férjhez adják a pártában maradt lányukat.” (Pozsony Ferenc: Háromszéki ünnepek)

Bokrétát a legény kalapjába!

Ipolyságon farsang végén a férjhez nem ment leányok és legények mindenféle tréfás jelenetek között hamut és pelyhet vetettek a földbe, a leányok azt bekapálták, így akarván jelképezni, hogy ez az esztendő az ő számukra terméketlen marad.

A megszégyenülést elkerülendő a lányok azonban nem bízták teljesen a véletlenre a dolgot, és már a farsang előtti héten – többnyire a keresztanyjuk révén – bokrétát küldtek a kiszemelt legénynek, amit aztán a legény farsangvasárnap a kalapjára tűzött, és úgy ment a bálba. Ha netán több lánytól kapott bokrétát, azzal a lánnyal táncolt először, akitől az elsőt kapta, ám a kalap elejére mégiscsak a neki legjobban tetsző lány bokrétája került.

– áll a nyolckötetes Magyar Néprajzban.

Porszívók és boszorkányok

Gyöngyössy Orsolyának az ozsdolai népszokásokat taglaló monográfiájában olvastuk, hogy az eladó lányokat az édesanyák is elkísérték a farsangi bálba, akiket a fiatalok „porszívónak” neveztek, mert a fal mellett ülve figyelték, ki kéri fel, meddig táncoltatja a lányt. „Ha az édesanyának nem tetszett a leendő udvarló, magához szólította a leányt, és rövid úton kioktatta, hogy ne álljon szóba vele. Akinek már komoly udvarlója volt, az is el kellett kéresse a hajadont a szülőktől, de jó szokás szerint, a vigyázó anya, a fiatalok mögött ballagva ment a bálba, majd a teremben egy pádon ülve várta meg a mulatság végét, hogy hazakísérhesse őket.” No de nem mindenütt volt ez így: Kalotaszegen például az asszonyok közösen ettek-ittak, mulattak, a férfiakat nem engedték be maguk közé!

Régen Lukafalván is élt az a szokás, miszerint húshagyókedd reggelén a kisgyermek „papucsába” pánkót vagy cukrot tettek, este pedig tollal vagy hamuval hintették be a ház földjét. Nyárádselyén úgy tartották, a húshagyókeddi tésztás fakanalat ki kell fúrni, és el kell tenni a templomban; ha valaki azon keresztülnéz, meglátja, ki a boszorkány a faluban!

A végére egy időjárás-regulát hagytunk: