Várja a látogatókat a Jézus-kápolna

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Vasárnaptól már látogatható a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna: 25-én délután két órán át várják a látogatókat, hétfőtől pedig már a tavaly megszokott rend szerint tart nyitva a Haáz Rezső Múzeum ügykezelésébe tartozó műemlék épület.

Kovács Eszter

2014. május 22., 15:422014. május 22., 15:42

2014. május 22., 15:552014. május 22., 15:55

Hosszú évek után tavaly májusban nyitották meg a nagyközönség előtt a város gyöngyszemének becézett Jézus-kápolnát: a műemlék a nyár során több kiállításnak és eseménynek otthonául szolgált, valamint több ezer turista és helybéli tért be kapuin.

„Vasárnap délután 5 órakor nyit a Jézus-kápolna, ez egy csendes megnyitó lesz. Az első jelentősebb eseményt június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján tartjuk ott, a tavalyi példához hasonlóan az egész estés rendezvény három helyszínének egyike lesz a kápolna” – árulta el Miklós Zoltán múzeumigazgató.

Időközben a tavalyi program szerint várják a látogatókat, a kápolna keddtől péntekig 10 és 17 óra között, hétvégén pedig 10 és 14 között tart nyitva. „Tavaly a szakmai vezetést Bolyai Csaba végezte, aki szíve-lelke volt a kezdeményezésnek. Ezúttal betegsége miatt az első hónapban egy másik fiatalember vállalta el a feladatot, de Csaba ígérete szerint hamarosan hozzálát a munkához” –tette hozzá az intézményvezető.

A kápolnalátogatás gyerekek és diákok számára díjtalan, a felnőtteknek pedig 2,5 lejbe kerül a belépő. Nagyobb csoportok esetén előre is be lehet jelentkezni a Haáz Rezső Múzeumnál vagy a 0266-218 375-ös telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
2026. október 07., szerda

Elgázoltak egy medvét Szentegyháza és Csíkszereda között

Medvét ütött el egy autó szerdán reggel fél kilenc körül a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza és Csíkszereda között.

Elgázoltak egy medvét Szentegyháza és Csíkszereda között
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Hat napon át koncertek és rendhagyó zeneórák várják a székelyudvarhelyieket

Koncertekkel, rendhagyó zeneórákkal és interaktív műhelyelőadással várja a közönséget a 24. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál október 7. és 12. között. A program a klasszikus kamarazene mellett a fiatalok zenei nevelésének is teret ad.

Hat napon át koncertek és rendhagyó zeneórák várják a székelyudvarhelyieket
2026. október 06., kedd

Férjek, apák, fiúk is voltak – rendhagyó módon emlékeztek az aradi vértanúkra Székelyudvarhelyen

Nem a kivégzés, hanem az azt megelőző utolsó éjszaka felől közelítettek az aradi vértanúk történetéhez az október 6-i székelyudvarhelyi megemlékezésen. A Mire megvirrad című eseményen személyes történeteken keresztül idézték meg az aradi tizenhármat.

Férjek, apák, fiúk is voltak – rendhagyó módon emlékeztek az aradi vértanúkra Székelyudvarhelyen
2026. október 06., kedd

Extrém vízfogyasztás a takarékossági felhívás után – versenyt futnak az idővel Székelyudvarhelyen

Meghibásodás keletkezett Székelyudvarhelyen a nyersvizet szállító fővezetéken, ezért a nap folyamán korlátozásra lehet számítani, ha nem sikerül időben megoldani a problémát.

Extrém vízfogyasztás a takarékossági felhívás után – versenyt futnak az idővel Székelyudvarhelyen
Hirdetés