A túlélés traumája

A nagycsütörtöki beszélgetéshez új vendégként Dragomán György író és felesége, a költőnő Szabó T. Anna is csatlakozott. Erdélyről, a diktatúráról, túlélési stratégiákról, a valóság és fikció viszonyáról, a szövegeikben felbukkanó nevekről, a névadás rítusáról, a fordításról, a kritikai visszhangról, azaz a sikerről kérdezte a szerzőket Murányi Sándor Olivér, az irodalmi est házigazdája.

Az est főszálaként személyes történeteikben tetten ért túlélési stratégiáikról beszélgettek az írók. Így derülhetett ki, hogy mindhármuk életében milyen nagy szerepet játszott a választás, hogy nem akarnak a rendszer áldozataivá válni. Ebből az következett, hogy elkezdtek dolgozni, azaz olvasni és írni, s ahogy Bodor fogalmazott: „ha az ember úgy érzi, hogy olyasmivel tud keresethez jutni, amit szeret is, akkor az az élet ajándéka”.

Közös nevezőként a természet szeretetét és a közvetlen környezet hatását is megnevezték, például Szabó T. esetében éppen padtársnője játszotta az ördög ügyvédjének szerepét, akinek az írásból nem lehet megélni tézisét akarta cáfolni. Dragomán és Szabó T. történetét szerelmük is színesebbé tette, gyerekekként megismerkedtek, együtt olvastak, feladatokat találtak ki egymásnak, és egymásnak is írtak. „Nagy megrendülés volt az elmenés, mert nem mi döntöttük el” – hangsúlyozta Szabó T. Anna. Dragomán tizenéves önmagát idézte fel, aki gyerekként emlékezésgyakorlatokat végzett Vásárhelyen, amikor tudomást szerzett a kényszerű kivándorlásról, olyannyira véglegesnek érezte a költözést.

Az est második felében műveikről, azok keletkezési körülményeiről kérdezte a szerzőket a házigazda. Minden szerzőnek személyes kötődése van legalább egy szereplője nevéhez, gondoljunk csak a Sinistra Andrei Bodorjára, A fehér király Dzsátájára – a szerző becenevére, melyet a Săgeata Neagră tévésorozat rajongójaként szerzett – vagy a Kyokora, ami Szabó T. hivatalos neve is. Ám a megoldás nem mindig ilyen kézenfekvő, a névadás sajátos folyamatáról az derült ki, hogy ha az ember fejéből kipattan egy ötlet, akkor születhet egy jó név, viszont amikor már spekulál, akkor a név veszít hangulatából, eredetiségéből. A fordítás nehézségeiről, a többnyelvűségről is hosszan beszélgettek. Szabó T. szerint a versfordítások különösen nehezek, így a szövegek átfogóbb megismerése érdekében fontosak lehetnek a folyamatos újrafordítások.

Amikor a sikerről és a kritika fogadtatásáról faggatták a szerzőket, egyetértettek abban, hogy az első díjazások valóban meghatározó fontosságúak, motiválók, ahogyan a kezdeti kritika is, idővel azonban ezeknek nem szabad befolyásolniuk az írást, az alkotó folyamatot.

Egy érdekes, generációkon keresztül fennmaradt történetbe is beavatott Dragomán: dédnagyapja családjával sokáig Udvarhelyen élt, tőle tudja, hogy talán a Romarta helyén volt egy porcelánbolt, ahol a káromkodós Sanyi bácsi árult. A hozzá fűződő történetek egyike szerint egy tizennégy személyes étkészlet valahol el van ásva a város területén. „Mindenkit arra biztatok Udvarhelyen, hogy ásson!” – kacagta el a közönséggel.

A beszélgetés szüneteiben a Tamási Áron Gimnázium diákjai és Szabó T. Anna olvastak fel részleteket a meghívottak könyveiből. Az esemény nagy érdeklődésnek örvendett, az asztalokat már jó előre lefoglalták, az est folyamán feszült figyelem követte a szerzők szavait, majd sokan dedikáltattak, beszélgettek a vendégekkel.

Dávid Anna Júlia