Több tényező következményeként csökkent a szöcskék száma

•  Fotó: Demeter László

Fotó: Demeter László

A fogasfarkú szöcske terepi megfigyeléseit összegezte, juttatta el szerkesztőségünkbe Demeter László biológus és Domokos Péter ökológus. A szakemberek május 31-én és június 4-én végeztek méréseket Szárhegy és Ditró között, a Tatárdomb közelében.

Balázs Katalin

2018. június 07., 15:542018. június 07., 15:54

„A vizsgált kaszálón a vegyszerezés előtt négyzetméterenként átlag 21, a permetezés után átlag 3 fogasfarkú szöcskeegyedet találtunk. A vegyszerezés után ott találtunk több egyedet (legtöbb 9 egyedet négyzetméterenként), ahol a fű dúsabb volt, illetve a parcella szélén, a nem permetezett terület közelében. A szöcskék egy kis hányada túlélhette a permetezést, amennyiben nem kerültek érintkezésbe a vegyszerrel, lebújva a talajra, kisebb üregekbe húzódva, másrészt pedig a szomszédos területekről jöhettek át a vegyszerezést követően” – tudtuk meg.

Június 4-én az utakon egyáltalán nem voltak szöcskék,

ami a szakemberek szerint több tényező következménye lehet: a vándorlási szakasz után a szöcskék áttérnek a petézési (tojásrakási) szakaszba, illetve az esősre változott időjárás, ugyanis esős, hűvösebb időben a szöcskék aktivitása csökken. Valószínű ezen okok befolyásolták leginkább a folyamatot, részben pedig a vegyszerezés.

Kápolnáson viszont, ahol permetezés nem történt, szintén megszűnt a vándorlás.

Hétfőn egy 100 hektáros területet jártak be a szakértők a Güdüc pataka és a Nagyér pataka között kárfelmérés végett.

Idézet
A növényzetben okozott kárt a megrágott levelek alapján becsültük, ennek értéke 10 és 70 százalék között mozgott. Látványosan nagymértékű kár csak a Tatárdomb közelében volt észlelhető

– áll az összegzésben, mely részletesen kitér a megrágott növényfajokra, többségükben nagylevelű kétszikűek. „Következtetésünk az, hogy a kaszálók fűhozamát a fogasfarkú szöcske jelentős mértékben tudja csökkenteni a kár mértékét pontosabban meg lehet becsülni a szöcskék sűrűségének, egyedszámának részletesebb ismerete alapján, mint a növényzet közvetlen megfigyelésével” – olvashatjuk, mint ahogy a szakemberek arra is kitérnek, hogy

a szöcskék tömegéből nem lehet következtetni a kár mértékére,

mivel életciklusaik során nem állandó táplálékmennyiséget fogyasztanak, viszont „a kár a szénatermésben valóban jelentős lehet, és alaposabb kutatások alapján a jövőben jobban meg lehet majd állapítani. A kaszálókon okozott kárt nem vegyszerezéssel hanem más módszerekkel, például pénzbeli támogatással lehetne hatékonyabban kezelni. Ezeknek a kidolgozásában együtt kell működjenek a gazdák, agrár és ökológus szakértők és a politikum.”

A dokumentum zárórésze megnyugtató lehet sokak számára: „A jelek szerint a fogasfarkú szöcske rajzása az idén lejárt, a faj biológiájának ismeretében nem valószínű, hogy a következő években hasonló mértékű rajzás lesz. Ettől függetlenül nagyon fontosnak tartjuk, hogy a következő időszakban, idén is és a következő években folyamatosan, mérésekkel legyen követve a fogasfarkú szöcske állománya, viselkedése azokon a területeken, ahol az idén nagy mennyiségben jelentkezett, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat a károk megelőzésére, csökkentésére, pótlására” – fogalmaz Demeter László és Domokos Péter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nem aranyat és nem is titokzatos romokat keresnek a Vidraru-tó alján

Cáfolta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter kedden azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

Nem aranyat és nem is titokzatos romokat keresnek a Vidraru-tó alján
2025. augusztus 19., kedd

Két fiatal vesztette életét, miután gyalog voltak az autópályán és elütötte őket egy kamion

Tragikus baleset történt a Bukarest–Pitești autópályán, Vânătorii Mici település közelében kedden reggel: két fiatal életét vesztette, miután egy kamion elütötte őket, miközben gyalogosan haladtak az autópályán.

Két fiatal vesztette életét, miután gyalog voltak az autópályán és elütötte őket egy kamion
2025. augusztus 19., kedd

Tizenöt napon belül kiderül, mely PNRR-s beruházásokat finanszíroz továbbra is a kormány

Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter kedden bejelentette, hogy 15 napon belül elkészítik azon PNRR-be foglalt beruházások listáját, amelyek a továbbiakban támogatást kapnak a munkálatok folytatásához.

Tizenöt napon belül kiderül, mely PNRR-s beruházásokat finanszíroz továbbra is a kormány
2025. augusztus 19., kedd

Közel 1200 háromszéki cég „elbújt” az ANAF elől – a Kovászna megyei vállalkozások 2024-es statisztikái

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint 2024-ben 1160 Kovászna megyében bejegyzett aktív cég nem tette le időben a könyvelési mérlegét az adóhivatalnál. Ez jelentősen megnehezíti a helyi gazdaság valós teljesítményének felmérését.

Közel 1200 háromszéki cég „elbújt” az ANAF elől – a Kovászna megyei vállalkozások 2024-es statisztikái
2025. augusztus 19., kedd

Megmutatta a fején keletkezett sérülést az utas, miután rázuhant az egyik vagon ablaka – videóval

Három utas sérült meg hétfőn délután egy Mangalia és Konstanca között közlekedő vonaton, miután betört egy vagon ablaka, és az üvegszilánkok rájuk hullottak. Az eset egy állomáson történt, miközben a szerelvény várakozott.

Megmutatta a fején keletkezett sérülést az utas, miután rázuhant az egyik vagon ablaka – videóval
2025. augusztus 19., kedd

Eszméletlenül találtak rá egy kilencéves kislányra, mentőhelikoptert hívtak

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett kilencéves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Eszméletlenül találtak rá egy kilencéves kislányra, mentőhelikoptert hívtak
2025. augusztus 19., kedd

Sok vagy kevés tizennégyezer euró egy lakrész hőszigetelésére?

Rövid, de paprikás hangulatú volt kedden délelőtt a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülése. A tanácsosok egy része nem értett egyet azzal, hogy soron kívül támogatást nyújtsanak civil szervezeteknek.

Sok vagy kevés tizennégyezer euró egy lakrész hőszigetelésére?
2025. augusztus 19., kedd

Több, árvíz sújtotta megyének is támogatást ad a kormány

Máramaros, Neamț és Suceava megye árvíz sújtotta térségeinek támogatásáról fogad el két határozatot a kormány kedden – közölte a miniszterelnök.

Több, árvíz sújtotta megyének is támogatást ad a kormány
2025. augusztus 19., kedd

Lovas hagyományokat és családi élményeket kínál a Székelyföldi Lovas Ünnep tizennyolcadik kiadása

Felvonulással, izgalmas versenyekkel, gyerekeknek és családoknak szóló programokkal várják az érdeklődőket a 18. Székelyföldi Lovas Ünnepen, amely augusztus 21–24. között zajlik Gyergyószentmiklóson.

Lovas hagyományokat és családi élményeket kínál a Székelyföldi Lovas Ünnep tizennyolcadik kiadása
2025. augusztus 19., kedd

A kormány elfogadja a PNRR-be foglalt beruházásokkal kapcsolatos sürgősségi rendeletet

Keddi ülésén a kormány elfogadja a közpénzekből és uniós helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházások kezeléséről szóló sürgősségi rendeletet.

A kormány elfogadja a PNRR-be foglalt beruházásokkal kapcsolatos sürgősségi rendeletet