Hirdetés
Hirdetés

Sok önkormányzati képviselő nem tartja fontosnak, hogy beszámoljon a tevékenységéről

Bár a legtöbben felszólalnak, javaslatokat fogalmaznak meg, mégsem számoknak be ezekről választóiknak •  Fotó: Haáz Vince

Bár a legtöbben felszólalnak, javaslatokat fogalmaznak meg, mégsem számoknak be ezekről választóiknak

Fotó: Haáz Vince

Nem tesznek eleget a törvény által megszabott kötelezettségeiknek a marosvásárhelyi és Maros megyei önkormányzati képviselők, akik közül jó páran elmulasztottak beszámolni tanácsosi tevékenységükről. Akadnak olyanok is, akik az elmúlt négy évben egyszer sem írtak tevékenységi beszámolót, de azért befutó helyet foglalnak el a következő jelöltlistán is.

Simon Virág

2020. július 12., 20:452020. július 12., 20:45

A 2001-ből származó 215-ös számú törvény értelmében az önkormányzati képviselőknek évente legalább egy alkalommal számot kell adniuk tevékenységükről a választóknak. A jogszabály azonban nem határoz meg erre határidőt. Bár idén, rendhagyó módon meghosszabbították az önkormányzati képviselők mandátumát, ha minden a rendes kerékvágásban menne, már lejárt volna a tanácsosok négy éves megbízatása. Éppen ezért megnéztük, hogy

a marosvásárhelyi és a Maros megyei tanácsosok mennyire tartották fontosnak beszámolni eddigi tevékenységükről.

Hirdetés

Felületes, részletes, kétnyelvű

A marosvásárhelyi városháza honlapján pontosan követhető, hogy ki mennyire tartotta fontosnak az önkormányzati képviselők közül, hogy eleget tegyen kötelezettségének.

Míg a vagyon- és az érdeknyilatkozat mindenki benyújtotta, a tanácsosi munkájáról, szakbizottsági javaslatairól, a felszólalásaikról már kevesebben számoltak be.

Az RMDSZ-es tanácsosok közül nem írt beszámolót a legutoljára a tanácsba bekerülő két képviselő, Bíró Csaba Szilveszter és Boros Gyula. A tavalyi hiányzik, de megvan a 2018-as évi beszámolója Magyary Elődnek, Makkai Gergelynek,  Kovács Lajos Alpárnak, Mózes Leventének és Bakos Leventének. Ez utóbbi önkormányzati képviselő 2008 óta rendszeresen és olvasmányosan számol be tevékenységről. Vajda György 2019-re is eleget tett a törvényes kötelezettségeinek, igaz csak románul számolt be tanácsosi munkájáról. Csiki Zsolt érdekes megoldáshoz folyamodott: egyetlen beszámolót írt a 2016-2019-es években kifejtett tanácsosi munkájáról és csak az állam hivatalos nyelvén tette ezt közzé. Peti András az egyetlen olyan marosvásárhelyi RMDSZ-es önkormányzati képviselő, akinek az elmúlt négy évben kétnyelvű tanácsosi beszámolója van.

Az alpolgármester is mulasztott

Az RMDSZ-es tanácsosok mellett a Szabad Emberek Pártjának önkormányzati képviselőinek is  megvan az elmúlt évre szóló jelentése, a Tatár Lehelé részben kétnyelvű, a fejezetcímeket írta le magyarul is, míg a Pápai Lászlóé csak románul van, de példaként emelhető ki, mert annyira részletes és pontos.

A Szociáldemokrata pártot három tanácsos képviseli, egyikük Sergiu Papuc alpolgármester. Egyikük sem írt egyetlen évben sem tevékenységi beszámolót.

A liberális tanácsosok közül Theodora Benedek és Miculi Vasile írta le, idén is,  hogy választott képviselőként hogyan mozdította elő a város és a közösség ügyét.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Fontos vagy sem?

A Maros megyei tanácsosok között nincsenek túl sokan, akik fontosnak tartották, hogy választóiknak, az érdeklődőknek elmondják, hogy az elmúlt négy évben milyen fontos terveket támogattak, ötleteket valósítottak meg.  A tavalyi évre az RMDSZ-es tanácsosok közül Bartha Mihály, Fülöp József, Kedei Pál Előd, Pokorny László és Szabó Árpád írt tevékenységi beszámolót, az utóbbi kettő minden évben rendszeresen megtette ezt. Hiányzik nemcsak a tavalyi, de az előző évi tevékenységi beszámolója is Aszalos Gábornak, Bíró Józsefnek, Brassai Zsombornak, Kovács Mihály Leventének, Kolcsár Károlynak, Szabó Albertnek, Szigyártó Zsombornak és Tatár Bélának.

Azok közül, akik egyetlen évben sem számoltak be választott képviselőként kifejtett munkájukról, de  újrázni szeretnének, ott találjuk:  Kovács Mihály Leventét, Kolcsár Károlyt, Aszalos Gábort, Tatár Bélát, Szabó Albertet és  Szigyártó Zsombor István.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés