A szekereket jórészt autók váltották fel, ráadásul a sofőrök többsége már nem is borvizet tölteni áll meg a kis településen. Éppen ezért örültünk meg József Lajosnak és feleségének, Máriának, amikor megpillantottuk őket, amint zsákokkal megrakodva, lovukat unszolva behajtottak a Homoródfürdőn egykor szebb napokat is látott táborhelyhez közeli forráshoz.

Nosztalgiából ültek szekérre

Amióta az eszét tudja, Homoródfürdőre jár borvízért – meséli érdeklődésünkre az idén hetvenedik életévét betöltő gazda, miközben sorra veszi le a szekérről a rozsdaszínű pillepalackokkal megrakott zsákokat. Mint mondja,

A jó idő és a nosztalgia azonban arra sarkallta a házaspárt, hogy befogják a lovukat, és ezúttal szekérrel induljanak útnak. „Most egy kicsit »gyepre fejtünk«. Ugyanis nem szeretek lovas szekérrel közlekedni a főúton, így ha tudom, hogy még mindig le van zárva a sípályát átszelő köves, mezei út, akkor biztosan nem jövök” – jegyzi meg bosszankodva József Lajos.

A gazda a Székelyhonnak elmondta, inkább a Mária-forrás vizét kedvelik, de ott rendszerint sokan várnak sorukra, ezért jöttek inkább a régi diáktáborhoz közeli borvízkúthoz, ahol a lovat is könnyebb megkötni. Megérkezésükkor még örültek is, hogy a megszokottnál nagyobb erővel tör elő a víz a fémcsövön át, hiszen így hamarabb megtelnek a pillepalackok.

Egészséges, és nem kell megvenni

„Mi csak a homoródi borvizet isszuk, mert ezt szoktuk meg gyerekkorunktól. Csapvizet csak akkor fogyasztunk, ha elfogy a készletünk, és nem tudjuk azonnal pótolni.

Édesanyám mert egy vederrel a patakból, betette a hűvös kamrába, és ez egy napig elég volt a családnak” – emlékezett vissza a gazda.

Természetesen nem csak megszokásból isszák a homoródi borvizet, hanem finomnak és egészségesnek is tartják azt. Mindemellett az is lényeges, hogy az üzletekben fizetni is kéne a vízért (újabban a flakonokért is további 50 banit), itt pedig szabadon vihető.

korábban írtuk

A felelőtlen fogyasztó pénzén épül meg a betétdíjas rendszer

Mi legyen a műanyagpalackokkal? Hajítsuk ki továbbra is az erdő szélén vagy a patak partján, ahogy szoktuk? Nehogy, váltsuk inkább vissza! November 30-tól nálunk is lehetőség lesz erre. A rendszer elveiről, részleteiről átfogó anyagot készítettünk.

Régen és most

Nosztalgikus hangulatában azt is felidézte József Lajos, hogy régen, amikor még működtek az ifjúsági táborok, sokkal nagyobb „élet” zajlott Homoródfürdőn.

Ilyenkor a patak mentén lejjebb, Homoródkeményfalva irányába, napjainkban már kevésbé ismert kutakhoz mentek vízért. „Ezeken a helyeken volt, ahol csak csepegett a borvíz, máshol meríteni kellett” – mondta.

– sétányokat alakítottak ki, padokat, szemeteseket helyeztek el stb. –, és az időszakos karbantartások sem maradnak el; ez a feladat egyébként Szentegyháza önkormányzatára hárul.

Emellett azonban még lenne ott tennivaló: egyebek mellett el kellene bontani az omladozó épületeket, és a további parkosítás is a telep előnyére válna.

– fogalmazott József Lajos.

Sajnálja ugyanakkor azt is, hogy az egykor élettel teli tábor mostanra tönkrement. „Régen, amikor egyszerre 400–500 gyerek táborozott itt, azt mondtuk, Homoródfürdő valóságos város” – elevenítette fel emlékeit.

Miért tartanak lovat?

Arról is beszélt, hogy a lótartás hagyományát szüleitől örökölte, de amúgy is nagyon szereti a lovakat. Régen autója mellett is mindig tartott legalább két jószágot, mostanra azonban már traktort is vettek, így bőven elég egy ló, főleg, ha csikót is vár. „Nálunk meredek, köves és sziklás a területek jó része, lóval pedig könnyebb ott forgolódni, ha mezőgazdasági munkát végez az ember” – magyarázta.

Tehát amikor neki kell, akkor kellene nekem is a lovas szekér” – tette hozzá nevetve. A mezőgazdasági munka és a hagyomány tisztelete mellett valamilyen szinten hobbiból is tartja lovát a József család. Elvégre – ahogy a közmondás is tartja – szekéren még csúnyán ülve is jobb, mint gyalog szépen menni!