– emlékezett vissza az irodalomtanár. Mint mondta, Kányádi számos közönségtalálkozón vett részt, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt. Ilyen alkalmakkor vitte magával a magyar szót, több versét is előadta, de a közönségnek is tanított néhányat.

Lőrincz József rövid áttekintőt is nyújtott a költő életéről, mint mondta, Kányádi fiatalon elvesztette édesanyját, s bizonyára ez a veszteség is hozzájárult érzékenyebb lelkületéhez, hogy később költő vált belőle. Verseire iskolai évei alatt felfigyeltek, majd színésznek tanult rövid ideig, azonban énekhang és zenei hallás hiányában filológia szakon folytatta tanulmányait.

Az egyetem befejeztével segédszerkesztőként kezdett dolgozni, majd 1954-ben katona lett, tapasztalásairól több vers is született. Később Fodor Sándor író (a Csipike megalkotója) segített neki elhelyezkedni a Napsugár nevű folyóiratnál, amelynél nyugdíjazásáig, 1990-ig dolgozott, munkássága mély nyomot hagyott a gyermekirodalomban.

Petőfitől a posztmodernig

Kányádi Sándor nem csupán a gyermekirodalmi verseket írt, erőteljesen szólt a felnőttekhez is. A költő elmondása szerint két tájról indult pályája: szülőföldjéről, Nagygalambfalváról, és Petőfi költészetének szellemi tájairól. A petőfies jelleg a lelkes világújító indulatból, a népköltészetbe való belenevelődöttségből, az egyeneslelkűségből adódott – részletezte az előadó.

Kezdetben Petőfi népies stílusában ír a diktatúra motívumairól, majd később műveiben bírálja a rendszer hiányosságait. Szókimondósága miatt például a Sirálytánc című kötetét megjelenése után bezúzzák, mert

Ha mégis engedett, később kézzel javította a kiadott könyvekben eredeti formáira műveit.

– például erről vall Koszorú című versében is –, de kritizálta költőtársait is, akik eleget tettek a diktatúra szabályainak, és a rendszer vezetőiről is megfogalmazta véleményét (Isten háta mögött, Koszorú, Szögesdróteső, Kakukk, Pergamentekercsekre).

Kötészetének visszatérő motívuma a ló, amely sokféle allegorikus, szimbolikus jelentésben fordul elő, magát és a kisebbségi magyarságot ábrázolva. Ugyanakkor többször a fa motívuma is felbukkan, szintén a költőt szimbolizálva (Nyári almafa, Két nyárfa).

Kányádi élete utolsó szakaszában Budapesten élt, de kívánsága szerint, amelyet Kertünk végében című költeményében is megfogalmaz, szülőházának kertjében helyezték örök nyugalomra 2018-ban.

ahogy Játszva magyarul versében is fogalmaz, »aki megért s megértet, egy népet megéltet« – zárta Kányádi szavaival az előadást Lőrincz József.