
Fotó: Haáz Vince
Egy tartózkodással fogadták el az érintett polgármesterek, hogy szerződést bontanak az Ecolect szolgáltatóval, ha továbbra sem teljesíti a szerződésben vállaltakat. Mint ismert, Marosvásárhelyen immár két hete gyűl a háztartási hulladék. A tucatnyi érintett Maros megyei településen is gondok vannak a szemét elszállításával.
2022. november 21., 21:062022. november 21., 21:06
A Maros megyei hulladékgazdálkodásért felelős Ecolect társulás hétfőn délelőtt hívta össze a Brantnert cég által kiszolgált települések vezetőit, hogy döntsenek a következő lépésről. Hiszen – mint beszámoltunk róla – a kolozsvári cég november 5. óta
Mint az Ecolect közösségi fejlesztési társulás vezetője, Tóth Andrea a Székelyhonnak elmondta, az ülésen résztvevő polgármesterek egy tartózkodással elfogadták, hogy
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke már november 14-én bejelentette, hogy elindítják ezt a folyamatot, de a konkrét lépés ennek érdekében csak 21-én, hétfőn történt meg. Így a céget csak kedden tájékoztatják a szerződésbontási folyamat elindításról.
Tóth Andrea kérdésünkre elmondta, többször egyeztettek a cég képviselőivel, és mindig ígéretet kaptak, hogy teljesíteni fogják a vállaltakat; de erre mindeddig, két héttel a szolgáltatás megkezdése után sem került sor.
„Mi ellenőriztük az országos programban, hogy van-e elég alkalmazottuk, és látjuk, hogy a gépkocsipark is elegendő. Épp ezért nem értjük, hogy mi okoz gondot.
Ők vállalták a szolgáltatást és a szerződés betartását, ezért kötelesek ezt elvégezni.”
A Brantner szolgáltatót továbbra is pénzbírsággal sújtják a marosvásárhelyi helyi rendőrök, de azon települések polgármesteri hivatalai is, ahol nem tudja a program szerint elszállítani a háztartási és szelektív hulladékot. Az Ecolect felügyeli, hogy a Brantner miként tartja be a szerződést, és közben előkészíti a sürgősségi eljárást, amelyet az esetben kell majd alkalmazni, ha harminc nap múlva a Brantnerrel szerződést bontanak.

Hangos szóváltás volt pénteken késő délután a marosvásárhelyi tanácsülésen Soós Zoltán polgármester és Claudiu Maior önkormányzati képviselő között. A városvezető arra utasította a képviselőt, hogy ne tájékoztassa félre a lakosságot.

Marosvásárhely és a környező települések vezetői, Péter Ferenc megyei tanácselnökkel egyeztettek hétfőn délután a kialakult szemétgondokról, és eldöntötték, hogy elindítják a szerződésbontási eljárást a szolgáltatóval szemben.

Két szemeteszsákkal vonult a marosvásárhelyi városháza elé a volt városvezető bizalmasa, Claudiu Maior helyi tanácsos. Az ajtóban hagyta a hulladékot, azt üzenve, hogy a városvezetőnek hozta ajándékba, és így tesz mindaddig, amíg nem lesz tiszta a város.

Hétvégén sem oldódott meg az egy hete tartó szemétgond Marosvásárhelyen és a környező településeken. Bár szombaton is dolgoztak a szemétszállítók, még mindig vannak tárolók, ahol halomban áll a szemét.

Mivel számos panasz érkezett, ellenőrizték és több ízben is megbírságolták az új köztisztasági szolgáltatót Marosvásárhelyen – értesített közleményében a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal.

A megyei önkormányzat társulása, és nem a város választotta ki azt a szolgáltatót, amely hétfőtől Marosvásárhelyen a hulladék elszállításáért felel – mondta el Kacsó Sándor városmenedzser. Hétfőn több helyen nem ürítették ki a szemeteseket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!