A munkamódszere amúgy tizenhat év távlatából visszatekintve őt igazolja, mert

Ráduly mégsem így tett! Ehelyett a nagy márciusi blamázs után akkora lendülettel vetette bele magát a feladatokba, hogy az egy külön tanulmányt megérne, itt azonban nem ez a téma. Többek között a helyi katasztrófavédelmi bizottság élén nagyon gyorsan hatékony intézkedéseket hozott, és heti rendszerességgel tájékoztatott a koronavírus-járvány megelőzésével kapcsolatos fejleményekről.

Ősszel azonban kezdtek jelentkezni a gondok, a polgármester pedig ismét azonnal akcióba lépett: újból hetente tájékoztatja a sajtón keresztül a lakosságot a fontos járványügyi intézkedésekről. Mi több,

Ezzel gyakorlatilag „megszabadította” az új polgármestert attól a „tehertől”, hogy neki kelljen tetszelegnie a felújított iskolák, napközik és óvodák, elkerülő útszakaszok, utcák, bentlakások, hőszigetelt tömbházak, felújított lakótelepek átadásánál. Nyilván  nem lehetett lezárni mindent ripsz-ropsz, így marad learatandó babér is (az iskolák egy részének felújítása csak később készül el, akárcsak két tucatnyi tömbház hőszigetelése; de említhetnénk a barkácsáruházzal szemben épülő napközit, illetve a terv szintjén lévő két iskolai tornatermet).

Egy nem kívánt csomagot azonban mégis hátrahagyott Korodi Attilának, az új polgármesternek:

• elmagyarázni a szécsenyieknek, hogy sajnos még legalább három évig – a szennyvízhálózat kiépítéséig – ott biza nem lesz semmi aszfaltozás;

• új és megfelelő helyet találni a városi piacnak;

• megértetni a Kossuth utcaiakkal, hogy márpedig a jelenlegi parkolók jelentős része meg fog szűnni, hiszen ez van benne az európai uniós pályázatban; illetve egyszer s mindenkorra tisztázni, hogy egy parkolóra továbbra is legalább három autó fog jutni.

Ha Ráduly volt a viszonylag jobbacska példa a székelyföldi városvezetőre, akkor milyen lehet ennek az ellentéte?

Nos, Székelyudvarhely polgármesterét, Gálfi Árpádot kell néhány mondatban a hiányos adottságú vezető szerepében bemutatnunk (itt és most hangsúlyozzuk: nem megrendelésre írtuk a cikket, ha így lett volna, a helyhatósági választási kampány alatt jelentetjük meg). Gálfi Árpád úgy került 2016-ban Székelyudvarhely polgármesteri székébe, hogy ezt maga se hitte volna. De sikerült, és ez a lényeg. Megválasztása pillanatában azonnal kiderült róla, hogy ő nem egy klasszikus vezetőtípus, akit erre teremtett az ég. De ez se gond, hiszen ezen a hátrányon rövid idő alatt lehet csiszolni valamit.

Pedig elleshetett volna néhány technikát csíkszeredai kollégájától, akihez egy időben heti rendszerességgel átjárt. Nem tette, ám a megnyert újabb mandátumával a kezében még semmi sincs veszve.

Mire is gondolunk? Például a mostani járványhelyzetben – ahelyett, hogy a helyhatósági választások után eltűnne és csak teremfocidöntőn és őrtűzgyújtási sajtóeseményen mutatkozna – ő is a helyi katasztrófavédelmi bizottság vezetőjeként

Pedig voltak neki is jó pillanatai: a járvány felbukkanása után, tavasszal nagyon aktív volt, sátrat intézett a városi kórház elé, egyeztetett mindenkivel; aztán a kórház vezetőjével kialakult konfliktusba már nem ártotta bele magát, inkább háttérbe vonult.

Félretéve a személyes ellenszenvet, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház vezetőjével (mert akárhogy is, az intézmény fenntartója Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala)

• időnként igazán kiállhatna a nyilvánosság elé és elmondhatná, mi zajlik a kórházban, mire van szüksége az ott dolgozó orvosoknak és ápolóknak;

• körbejárhatná a lakótelepi tömbházakat, hogy ellenőrizze a kézfertőtlenítőket;

• egyeztethetne a helyi rendőrséggel, hogy ők miben látják a járvány megfékezésének lehetőségét. Tehát felelős polgármesterként kacérkodhatna, amiért olyan nagy lendülettel harcolt még néhány héttel ezelőtt.

Az azonban gond, hogy a székelyudvarhelyiek továbbra is hőszigetelésre várnak, a nemlétező terelőút hiánya miatt még mindig nehéz bejutni a városba és kikászálódni onnan, a lerobbant állapotú lakótelepeken gödrösek az utak és a járdák, az iskolákra és óvodákra pedig igencsak ráférne a felújítás.