
Képünk illusztráció
Fotó: Kozán István
A román kormány csütörtöki ülésén nemzeti jelentőségű projektté nyilvánította a Magyarország felé vezető és a nyugati országrész ellátásában fontos szerepet játszó, Temesrékás (Recaș) és Újpanád (Horia) közötti új földgázvezeték megépítését és a zsuppai (Jupa) kompresszorállomás műszaki paramétereinek javítását.
2025. szeptember 18., 20:482025. szeptember 18., 20:48
A döntés megteremti a szükséges kisajátítások és szerződéskötések jogi kereteit a román gázvezeték-hálózatot üzemeltető állami vállalat, a Transgaz számára, hogy elvégezze a szükségessé vált fejlesztéseket a Bulgária, Románia, Magyarország és Ausztria gázhálózatát összekötő BRUA földgázfolyosó ezen szakaszán – írja az MTI.
A kormányhatározat indoklása szerint
és biztonságosabbá tegyék a nyugat-romániai fogyasztók folyamatos gázellátását.
A Temes és Arad megyei települések közötti, mintegy 50 kilométeren használatban lévő, 600 milliméter átmérőjű vezeték a dokumentum szerint maximális kapacitáson működik, és az azon szállított energiahordozó nagy mennyisége miatt
A Transgaz honlapján elérhető tervek szerint a román hálózatüzemeltető a 150 millió eurós beruházással új, nagyobb kapacitású vezetéket akar építeni ezen a szakaszon, ami lehetővé teszi, hogy a BRUA gázfolyosón Magyarországgal lebonyolított évi 2,63 milliárd köbméteres forgalom – több fejlesztési lépést követően – évi 5,32 milliárd köbméterre növekedjen, és a Fekete-tengeri gázkitermelés indulását követően megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre a növekvő mennyiségű gáz szállítására Magyarország felé.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
1 hozzászólás