
Fotó: Pinti Attila
6,7 millió lejes finanszírozást hagyott jóvá a fejlesztési minisztérium a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésére – közölte a hírt az RMDSZ honlapja. A munkálatot két év alatt szeretnék befejezni.
2021. szeptember 30., 22:052021. szeptember 30., 22:05
„A helyieket dicséri leginkább ez az eredmény, akik összefogtak, és polgármestert választottak. A kormányzati csapat a fejlesztési minisztériumon keresztül támogatja a vár megújulását” – mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
– idézi Cseke Attila fejlesztési minisztert az rmdsz.ro. Oltean Péter gyimesbükki polgármester korábban kérdésünkre elmondta,
A finanszírozási kérést a tervek birtokában nyújtották be, a terv áfával együtt 6 millió 750 ezer lejes költséget irányzott elő az újjáépítésre. A becsült költség jelentősen emelkedett az építőipari árrobbanás miatt – egy tavaly készült előtanulmány például 4,8 millió lejjel számolt.
Az ezeréves határnál lévő Rákóczi vár újjáépítését Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató kezdeményezte, az első építkezési engedélyt 2016-ban kapta meg a község a várrom helyreállítására Bákó Megye Tanácsától. Miután közbeszerzési eljárást írtak ki kivitelezésre, 2017-ben kiderült, hogy az építkezési engedély érvényessége lejárt, mert az illetékes elfelejtette azt meghosszabbíttatni. Emiatt az összes szakhatósági jóváhagyást és az építkezési engedélyt újra kellett igényelni, de már nem kapták meg. A felújítási munkálatok során az épületet korhű építőanyagokból helyreállítják, és egy kiállítótermet, illetve egy kávézót rendeznek be benne a látogatók számára. Az újjáépítést 2023 végéig kell elvégezni.
Fotó: Pinti Attila
A várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette 1626 körül őrtoronyként, az építményt a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. A vár hármas szerepet töltött be, egyrészt őrhely volt, másrészt vámszedőhelyként használták, 1710 után pedig vesztegzárként is.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
1 hozzászólás