
A Biodry technológiának köszönhetően a csíkmadarasi római katolikus plébánia sikeresen megszabadult a salétromos falaktól.
2022. április 07., 12:002022. április 07., 12:00
Nyirkos, salétromos falak, könnyen felismerhető dohos szag és állandó magas nedvesség a levegőben. A régi épületek egyik gyakori problémája, a történelmi egyházak templomait sem kíméli. A csíkmadarasi római katolikus plébánia is hosszú éveken keresztül küzdött – egészen a Biodry készülékének telepítéséig – a nedvesedő falakkal és a dohos levegővel, eredmény nélkül. A megoldást végül egy Svájcban kifejlesztett technológia hozta el a helyi gyülekezet számára.
A régi épületek falai egy általános fizikai jelenségnek köszönhetően felszívják a talajból a vizet. Ehhez nem szükséges, hogy nagy mennyiségű víz legyen az épület körül, mert a falak a szinte száraznak tűnő talajból is képesek felszívni a nedvességet.
Amikor a falak által felszívott nedvesség eléri a fal felületét, akkor ez elpárolog, de a talajból magával hozott ásványi sókat a vakolatban és a falazatban is hátrahagyja. A felgyülemlett só pedig kicsapódik a felületen, ami szabad szemmel is jól látható. Ezt nevezzük salétromos falnak.
A csíkmadarasi plébánia jelentős részét a nedvesedés és salétromosodás veszélyeztette. Helyenként a víz már az oszlopok felső részében is kimutatható volt, aminek külsején a salétromosodás jelei is észrevehetőek voltak. A víz folyamatos kipárolgása miatt az épület légkörében állandóan érződött egy enyhe dohos szag, amin a többszöri szellőztetés sem segített.
Balázs Dénes helyi plébános elmondása szerint az ilyen esetekben a templomoknál vízelvezető drénezést javasolnak megoldásnak. Azonban itt nem is volt lehetőség drénezésre, és az nem a falak felszívódó nedvesedésére és salétromosodására ad megoldást, hanem az oldalirányból jövő vizek elvezetésére.
A plébános 2019-ben felvette a kapcsolatot a Biodry munkatársaival, akik elvégezték a helyszíni felmérést, majd egy személyre szabott ajánlatot tettek a nevesedés megszüntetésére. Ennek eredményeképp 2020-ban a szakemberek felszerelték a Biodry rendszert, ami a rögtön kifejtette a hatását. Már az első hat hónap után szabad szemmel látható változás ment végbe a falakon, különösen azokon a részeken, ahol alacsonyabb volt a felgyülemlett víz mértéke.
A Biodry készüléke felszerelés után, azonnal megszünteti a vízmolekulák feláramlását, véglegesen megszüntetve a falak nedvesedés problémáját. Ráadásul a készülék beszerelése semmilyen építőipari beavatkozással nem jár.
A Biodry készüléke teljes mértékben orvosolta a csíkmadarasi plébánia problémáját. A templomot a készülék beüzemelése óta újravakolták, mindezt már úgy, hogy nem kellett tartsanak a falak újbóli nedvesedésétől.
A csíkmadarasi római katolikus templom
Ha Ön is szeretne egy hatékony megoldást a nyirkos falaival szemben, akkor vegye fel a kapcsolatot a Biodry munkatársaival! További részletekért hívja a 0770-76.55.37-es telefonszámot!
(X – fizetett hirdetés)
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.