
Fotó: Jakab Mónika
Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
2025. szeptember 30., 10:412025. szeptember 30., 10:41
2025. szeptember 30., 10:502025. szeptember 30., 10:50
A kormányfő a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a villamos energia a napelemes rendszerek energiatárolóinak köszönhetően lesz olcsóbb. „Nagyon olcsó áramot tudunk majd tárolni délben, amit este felhasználhatunk” – magyarázta.
Bolojan bírálta a radnóti hőerőmű befejezésének elhúzódását. Közlése szerint a beruházás 95 százalékban már megvalósult, de másodszorra is szerződést bontottak a kivitelezővel.
– jelentette ki, hozzátéve, hogy Romániának hőerőművekbe kell befektetnie, mert vannak gáztartalékai.
A miniszterelnök hibának nevezte, hogy a már több mint 70 százalékban elkészült vízerőműveket „különböző környezetvédelmi okokból” még mindig nem sikerült befejezni – írja az Agerpres hírügynökség a kormányfő nyilatkozatára hivatkozva.
Elmondta azt is, hogy 40–50 évvel ezelőtt a hő- vagy vízerőművek viszonylag folyamatosan termeltek energiát. Az amortizálódott vagy környezetszennyező létesítményeket időközben bezárták, és mivel késik a pótlásuk, Romániának nincs elegendő termelési kapacitása – magyarázta, hozzátéve, hogy ezen segít a napelemes rendszerek elterjedése és a szélenergia felhasználása.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
szóljon hozzá!