Elpusztult medve tetemét hozta le Gyepesben egy fáról kedden Homoródszentmárton község önkéntes tűzoltósága. A videót is ők bocsájtották a rendelkezésünkre.
2023. október 25., 18:402023. október 25., 18:40
2023. október 25., 20:552023. október 25., 20:55
Mostis Ádám, az egység vezetője lapunknak elmondta, hogy a polgármesteri hivatal kért segítséget tőlük a tetem leeresztésében. Először létrás megoldással próbálkoztak, de nem jártak sikerrel, így végül
Szemmel láthatóan egy bocsról volt szó, amelynek teteme már oszlásnak indult. Arról nem volt információja az önkéntes tűzoltónak, hogy mikor és hogyan pusztulhatott el a vad.
Lehulltak a levelek a diófáról, és akkor figyeltek fel az emberek, hogy annak legfelső ágain – több tíz méter magasan – egy medvetetem van – mondta el lapunknak Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere, aki egyben a Nagy-Küküllö Vadász- és Sporthorgász Egyesület elnöke is. A lakossági bejelentést követően rajtuk kívül a helyszínre érkezett a rendőrség és egy állatorvos is, akik megvizsgálták az elpusztult vadat. Kiderült, hogy a nem egészen kétéves bocs nagyjából három héttel ezelőtt veszthette életét, miután fennragadt a fán. A bomló tetemet egy előre kijelölt helyen, a törvényeknek megfelelően ásták el.
Medve támadt egy idős nőre hétfőn a Vidraru víztározó közelében – írja az Agerpres hírügynökség az Argeş megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatására hivatkozva.
Régi magyar filmek mozija címmel az idei Magyar filmnapokon debütál az áprilistól havi rendszerességgel jelentkező filmklub Csíkszeredában.
Jelentős hőmérséklet-ingadozásokra és bőséges csapadékra lehet számítani a következő két hétben az ország régióinak többségében – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 22. és május 5. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A Maros megyei iskolákban hétfőn kezdődött a Zöld hét, és ennek keretében Szovátán is megszervezték – kísérleti jelleggel – a Lábbusz-programot.
Elesett motorjával és megsérült egy idős férfi Tusnádfürdő közelében vasárnap kora este – tájékoztat a Hargita megyei rendőrség.
Aktualizálta a helyi képviselő-testület a sepsiszentgyörgyi állomási tó közepén lévő szigetre tervezett cukrászda megvalósítási költségvetését, ami azt jelenti, hogy hozzá lehet kezdeni az építkezésnek, azt követően pedig a tófenék szigetelésének.
Közúti baleset történt Salamáson hétfőn, két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
A romániai autópályák hossza 2023 végére 48 kilométerrel nőtt, elérve a 997 kilométert. A kövezett és földutak hossza 23 025 kilométer – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett adataiból.
Balesetet szenvedett és megsérült egy nő Tusnádfürdőn vasárnap éjszaka – értesít a Hargita megyei rendőrség.
Ez év februárjában hirdettek Hungarikum-vetélkedőt Értékeink nyomában címmel. A hétvégén lezajlott regionális megméretésről egy lemhényi és egy sepsiszentgyörgyi csapat jutott ki a nemzeti döntőre.
szóljon hozzá!