Megérkeztek a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatósághoz azok az egészségügyi védőmaszkok, amelyeknek a szétosztását az egészségügyi minisztérium rendelte el. Egy kisebb szállítmány kézfertőtlenítő-szer is kiosztásra kerül a megyebeli tanintézmények között, a teljes készlet beszerzésére már folyik a licit – közölte dr. Bokor Márton a megyei közegészségügy medikális igazgatója.
2009. november 23., 16:372009. november 23., 16:37
2009. november 23., 18:262009. november 23., 18:26
A Hargita megyei iskolák összesen 150 ezer szájmaszkot kapnak, a közegészségügy már kiértesítette őket arról, hogy kinek mennyi jár és hogy mehetnek utána – tudtuk meg dr. Bokor Mártontól. A beszerzéshez szükséges pénzkeretet a szaktárca biztosítja. Az orvosigazgató elmondta, az olcsóbb kézfertőtlenítő, amelynek megvásárlására nem kellett közbeszerzési eljárást kiírni, szintén kiosztásra kerül, majd miután minden iskolát elláttak a szükséges mennyiségű kézfertőtlenítővel, ezeknek a használata kötelező lesz, amit szúrópróba-szerűen ellenőrizni is fognak. Az újinfluenza terjedésének megakadályozását szolgáló fogyóanyagok beszerzése a vártnál nehezebben ment, ugyanis nehezen kapták meg a tanfelügyelőségtől a szükséges adatokat arról, hogy a különböző iskolákban mekkora a tanár-, diák-, és személyzetlétszám. Szájmaszkot ugyanis mindenki kell kapjon a tanintézményekben.
Családon belüli erőszak elkövetése miatt távolságtartási végzést állítottak ki egy sepsiszentgyörgyi férfi ellen, aki bántalmazta feleségét.
Hogyan hangolódhatunk rá egy szerepre? Hogyan érthetjük meg a figurát? Hogyan lehet gyerekszínészekkel együtt dolgozni? Mátray László személyes tapasztalatairól mesélt a Véletlenül írtam egy könyvet csíkszeredai vetítése után.
Hatvanötezer lej gyűlt össze a Hubertus Vadásztársaság által korábban szervezett jótékonysági vadászaton, amiből számos orvosi eszközt vásárolhattak a székelyudvarhelyi kórház székelykeresztúri kirendeltségének. Ezeket adták át csütörtökön.
Minden valószínű forgatókönyvet számításba véve Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere a „kisebbik rossz” elvét szem előtt tartva vázolta fel, hogy kire lenne jó szavazni az erdélyi magyaroknak a májusi államelnök-választáson.
A kormány egyszer Sepsiszentgyörgynek adta, majd visszavette a Stadion utcai sportbázist. Most ismét reményteljes a város számára a bukaresti felállás, ezért ismét magáénak szeretné tudni a létesítményt.
A tavalyhoz képest idén kisebb összegből gazdálkodhat Kézdivásárhely: a 2024-es 165 millió lejhez képest ezúttal 127,3 millió áll a városvezetés rendelkezésére. Ennek 56 százalékát fejlesztésekre fordítják, a fennmaradó 44 százalékot pedig működtetésre.
Míg Marosvásárhely költségvetése tavaly 625,8 millió lej volt, idén ez kétszáz millióval több lesz: 2025-ben 854 millió lejből gazdálkodik a település. A képviselő-testület csütörtökön délután bólintott rá a költségvetés-tervezetre.
Noha a székelyföldi megyékben nagyobb az adófelajánlási kedv az országos átlagnál, még nagyok a tartalékok – hívja fel a figyelmet Miklós Zoltán gazdasági szakpolitikus. Arra buzdít, éljünk a minket illető jogokkal, hiszen közeleg a határidő.
Rablótámadás megalapozott gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek két férfit Maros megyében.