
A tavalyi közel 165 millió lejhez képest most 127,3 millió lej áll a városvezetés rendelkezésére
Fotó: Dénes Botond/Kézdivásárhely Önkormányzata
A tavalyhoz képest idén kisebb összegből gazdálkodhat Kézdivásárhely: a 2024-es 165 millió lejhez képest ezúttal 127,3 millió áll a városvezetés rendelkezésére. Ennek 56 százalékát fejlesztésekre fordítják, a fennmaradó 44 százalékot pedig működtetésre.
2025. március 27., 17:432025. március 27., 17:43
Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testülete csütörtöki soros havi ülésén egyöntetűen megszavazta a település ez évi költségvetését. Az összeg meghatározó részét az európai uniós pályázatok és célirányos kormánypénzek képezik.
Bokor Tibor polgármester több, jelenleg is zajló infrastrukturális beruházás folytatásának jelentőségét is kiemelte. „A legfontosabb, hogy ezeket befejezzük és működésbe hozzuk. A gázhálózat bővítésének befejezése a legsürgetőbb feladatok közé tartozik. Az eredeti becsléshez képest jóval többe kerül a munkálat, illetve tervezési hiba is hátráltatja a fejlesztést, ugyanis
Bokor Tibor polgármester több, jelenleg is zajló infrastrukturális beruházás folytatásának jelentőségét is kiemelte
Fotó: Dénes Botond/Kézdivásárhely Önkormányzata
Jelen pillanatban e mulasztás pótlása történik, majd fel kell építeni a nyomáscsökkentő állomást Oroszfaluban, és onnantól kezdve működhet a rendszer” – közölte a Székelyhonnal, megjegyezve, hogy az intelligens gázelosztó-hálózat kiépítésének és korszerűsítésének befejezéséhez további 13 millió lejre van szükség, a költségvetésből viszont mindössze 3,3 milliót tudnak erre a célra szánni.
– sorolta az elöljáró.
A helyiek által csak kaszárnyának nevezett egykori Székely Katonanevelde felújításáról szólva a polgármester elárulta, az épület 95 százalékban készen áll az átadásra, még bútorzatra van szükség, tehát ha mindent sikerül lebonyolítani, pár héten belül már oda lehet költöztetni az Incze László Céhtörténeti Múzeumot.
Döntöttek Kézdivásárhely költségvetéséről
Fotó: Dénes Botond/Kézdivásárhely Önkormányzata
„Nemrég átvettük a járóbeteg-rendelőt, most az következik, hogy a szakorvosok elfoglalják az új, korszerű szakrendelőket, és lehessen megnyitni a Vasút utcai bejáratot, amit nagyon sokan igényeltek.
Jó hír, hogy hamarosan elkezdhetjük a bicikliút építését is Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek, valamint Kézdivásárhely és Nyújtód között” – nyilatkozta az elöljáró, hozzátéve, a város belterületén is terveznek további utakat kerékpárosok számára.
A 2025-ös költségvetés főbb tételeit a működtetésre (12,5 millió lej), banki kölcsön visszatérítésére (1,9 millió) lej, tanügyre (32 millió), egészségügyre (7 millió), sportra és kultúrára (16 millió) szánt összegek képezik. A szociális jellegű kiadások közel 12 millió lejre rúgnak, fejlesztésre több mint 21 millió lejt fordítanak, köztisztaságra és környezetvédelemre közel 6 millió lejt, az utak és utcák felújítására pedig 15 millió lejt.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!