
Bár az egyetlen, aki biztosíthatná hogy az RMDSZ kormányon maradjon, Antal Árpád szerint Crin Antonescu sem barátunk, mert a politikában csak érdekek vannak
Fotó: Tuchiluș Alex
Minden valószínű forgatókönyvet számításba véve Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere a „kisebbik rossz” elvét szem előtt tartva vázolta fel, hogy kire lenne jó szavazni az erdélyi magyaroknak a májusi államelnök-választáson.
2025. március 27., 20:042025. március 27., 20:04
2025. március 28., 17:042025. március 28., 17:04
„Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az erdélyi magyarok 90 százaléka támogatja, hogy az RMDSZ kormányon legyen, a cél tehát az, hogy annak adjuk szavazatainkat, aki ezt biztosítja – fejtette ki az elöljáró.
– mondta.
A 11 államelnökjelöltből kirostálva azokat, akik józan emberi számítás szerint nem rúgnak labdába (nem véve számításba azt az esetet, hogy a Călin Georgescu által használt erőforrásokat megkapja egyikük), a maradék öt között egy „rosszasági” sorrendet állított fel az elöljáró, meg is indokolván, mivel érdemelte ki helyezését az illető.
Az RMDSZ és az erdélyi magyarság szempontjából Crin Antonescu a legkevésbé rossz és ez akkor is így van, ha korábban volt már olyan helyzet, hogy az RMDSZ szembement vele.
– mondta Antal. Szerinte ő viszonyult a legnormálisabban az emberi jogokhoz, államhoz, polgárokhoz, de csak addig, amíg nem társult Pontához, a „rossz szellemhez”, aki belevitte magyarellenes nyilatkozatokba is. Amikor viszont az alkotmánymódosítás került a kormány napirendjére,
Az államjelöltek 11 nevet tartalmazó listájáról tehát kihúzva az esélytelennek számító Cristian Terheș, Lavinia Șandru, Sebastian Popescu, Silviu Predoiu, Joh-Ion Banu-Muscel és Daniel Funeriu nevét, versenyben marad az USR-t megalapító Nicușor Dan és a párt elnöke, Elena Lasconi.
– vélekedett a polgármester. Azonban egyikük sem kívánatos nyertes, mert beviszik az USR-t a kormányba, az RMDSZ-re pedig már nem lesz szükség (mert nagyobb parlamenti többséggel rendelkező koalíció lesz), ha mégis bekerül, súlytalanná válik. Ha pedig ellenzékben marad, egy táborba kerülne az AUR-ral és a POT-tal. Ez sem túl jó kilátás. Antal Árpád szerint
Egyik sem jó variáns az erdélyi magyarság, de Románia számára sem.
Bárkik is kerülnek a második fordulóba, a magyarok számára ajánlott az itt következő listán az előrébb levőt, azaz a kisebbik rosszat megszavazni: Crin Antonescu, Nicușor Dan, Elena Lasconi, Victor Ponta, George Simion.
– közölte Antal Árpád, aki szerint jól vizsgázott a román állam akkor, mikor kitiltotta a versenyből Călin Georgescut. Ő ugyanis az alkotmányos rend felborítására tett kísérletet, külföldi állami aktorok szereplésével, az általa kedvelt félkatonai rendszerek pedig azt csinálták volna Erdélyben, amit a vasgárdisták.
– jelentette ki zárásként a háromszéki politikus.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás