Molnár Lajos, a Metropolisz Övezet Egyesület ügyvezető igazgatója
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen, Marosszentkirályon és Mezőpanit községben is házakat, otthonokat érint a szó szoros értelmében a marosvásárhelyi körgyűrű egyik része, amelynek egyelőre az előtanulmányát végezték el és mutatták be kedden. Az illetékesek arra biztatták a közvitán résztvevőket, hogy írásban jelezzék, milyen észrevételeik, javaslatait, panaszaik vannak.
2024. július 16., 15:032024. július 16., 15:03
A Marosvásárhelyen napi szinten tapasztalható közlekedési káoszra, forgalmi dugóra az egyik megoldás a körgyűrű megépítése lesz, amely összesen hét szakaszból áll. Ezek előkészítése, tervezése elkezdődött ugyan, de konkrét munkálatok még sehol nincsenek.
A körgyűrű hetedik szakasza a jelenlegi, Dózsa György utcát is érintő autópálya-lehajtónál kezdődik majd és a vegyipari kombinát határában halad el, Náznánfalva és Mezőpanit találkozásáig. Innen következik az a csaknem 19 kilométeres útszakasz, amely a Maros jobb partjánál kikerüli a települések nagy részét. A marosvásárhelyi Egyesülés negyedet érintve áthalad Marosvásárhelyen, Marosszentannán, megcélozza a Marost és azon is átjutva, Marosszentgyörgy területén párhuzamos lesz a Szászrégen felé vezető úttal és eljut a Nagyernye határában lévő körforgalomhoz, amely Koronkát és Nagyernyét köti össze, kikerülve Marosvásárhelyt.
Kedden a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tanácstermében nyilvános vitát tartottak a körgyűrű ezen, csaknem 19 kilométeres szakaszáról. A közvitát a Metropolisz Övezet Egyesület szervezte, hiszen a nyomvonal nagy többsége községeket, peremtelepüléseket érint. Molnár Lajos, az egyesület ügyvezető igazgatója a Székelyhonnak elmondta,
Mi több, az érintett települések fejlődése nyomán a négysávos, kerékpárúttal tervezett útszakasz majd a helyi gépkocsiforgalmat is kiszolgálja.
Lesz alagút, felüljáró és Maros-híd is
Fotó: Haáz Vince
A nyomvonal bemutatása és az azt követő beszélgetések során kiderült, hogy a Marosvásárhely–Marosszentanna szakaszon, de nemcsak ott, lakott területen, néha házakon, udvarokon halad keresztül a tervezett út. A közvitán három olyan tulajdonos is volt, akik érintettek lesznek, és
Az egyik, marosvásárhelyi Egyesülés negyedben élő résztvevő arról számolt be, hogy 2021-ben építette a házát, törvényesen, építkezési engedéllyel, és a szóban forgó nyomvonal a teraszán keresztül halad. Mások azt sérelmezték, hogy Marosszentkirályon is több ház udvarát érinti a nyomvonal, de
Egyik édesapa arra volt kíváncsi, hogy az udvaron játszó gyerekétől hány méterre fognak elhaladni majd az autók és megtudhatta, hogy az útsávok mellé egyméteres zöldövezetet, majd 1,5 méteres kerékpárutat terveztek és a lakott területen ehhez még hozzáadódik a 1,5 méteres járda. Tehát mindenképp udvara kerítése és a száguldó autók között lesz 4 méteres távolság, ennyit írt elő a törvény.
Az érintetek felkészülve jöttek
Fotó: Haáz Vince
Az észrevételekre, panaszokra a jelenlevők azt a választ kapták, hogy tíz napon belül írásban jelezzék kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat, és ezeket – amennyiben lehetséges – figyelembe veszik a megvalósíthatósági tanulmány és az út majdani tervezése során. De többször elhangzott az is, hogy
A részletes térképen rajzolták be a képzeletbeli, jobb útvonalat
Fotó: Haáz Vince
Nem holnap jönnek a munkagépek
Az elkészült előtanulmány elfogadása után megrendelik a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet majd műszaki terv, versenytárgyalás és kivitelezés követ. És közben meg kell találni minderre a pályázati forrásokat. Így legalább tíz évre lesz szükség, amíg közlekedhetünk majd a körgyűrű említett szakaszán.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
3 hozzászólás