
Képünk illusztráció
Fotó: Pexels
Elindították pénteken délelőtt tízkor a Zöldház program 2024-es kiírását; az északnyugati régió számára elkülönített, összesen 274,29 millió lejes támogatási keret alig két perc alatt kimerült – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.
2024. szeptember 27., 13:102024. szeptember 27., 13:10
Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy, Szatmár és Máramaros megyéből összesen 9143-an igényeltek támogatást. Ennek összege idén pályázatonként 30 ezer lejre nőtt, és ebben az évben újdonság, hogy a napelemrendszer mellett az energia tárolására szolgáló akkumulátort is be kell szerezniük a pályázóknak – idézi az Agerpres hírügynökség a szaktárca közleményéből a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) igazgatóját, Laurenţiu-Adrian Neculaescut.
Az AFM korábbi közlése szerint pályázni az erre a célra létrehozott platformon lehet az adott régió számára kijelölt napon vagy a keret kimerüléséig.
Szeptember 30-án, hétfőn a központi régióban (Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megye) élők pályázhatnak, a rendelkezésre álló 280,050 millió lejes keret kimerüléséig.
Az északkeleti fejlesztési régió (Bákó, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava és Vaslui megye) számára 319,380 millió lejt különítettek el, itt október 1-jén lehet pályázni.
A délkeleti fejlesztési régióból (Brăila, Buzău, Konstanca, Galac, Vrancea és Tulcea megye) október 2-án fogadják a pályázatokat, a 242,730 millió lejes keret kimerüléséig.
A 321 millió lejes költségvetéssel rendelkező dél-munténiai régió (Argeş, Călăraşi, Dâmboviţa, Giurgiu, Ialomiţa, Prahova és Teleorman megye) október 3-án pályázhat.
A Bukarest–Ilfov-régió kerete 114,120 millió lej, innen október 4-én lehet jelentkezni.
A délnyugati fejlesztési régióban (Dolj, Gorj, Mehedinţi, Olt és Vâlcea megye) élők október 7-én nyújthatják be igényléseiket és összesen 199,2 millió lejre pályázhatnak, míg
a nyugati fejlesztési régió (Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megye) lakói október 8-án igényelhetik a támogatást, amelynek összértéke 229,110 millió lej.
Az egyházközségek október 9-én 10 órától pályázhatnak valamennyi régióban, a számukra elkülönített 20,1 millió lejes keret kimerüléséig.

Elindul a héten az idei Zöld ház program, és akárcsak tavaly, idén is külön napokon regisztrálhatnak a különböző régióban élők. Székelyföld szeptember 30-tól kerül sorra. Újdonság is van.
Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.
Őrizetbe vettek egy harmincéves sofőrt, aki ittasan vezetett, amikor összeütközött egy küldetésben lévő rendőrautóval Târgu Neamț városában csütörtökön.
A múlt év azonos időszakához viszonyítva 2025 harmadik negyedévében az óránkénti munkaerőköltségek a legtöbb ágazatban emelkedtek. Csökkenést csak a tanügyben (4,39 százalék) és a közigazgatásban (1,23 százalék) jegyeztek.
Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio – írja az MTI a Profit.ro után.
Az Ilie Bolojan vezette „progresszív kormány” képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, ezért a kabinetnek le kell mondania – áll az indítványban.
Az ünnepi időszakra készülve minden élelmiszergyártót leellenőriz a szakhatóság, az utakon a rendőrséggel próbálják kiszűrni az illegális álltaszállítmányokat, és a disznóvágások miatt hétvégére is kiterjesztik a hús bevizsgáltatásának lehetőségét.
Körülbelül 250 tonnás sziklát robbantottak fel szerda délelőtt a Maros völgyében, ugyanis az veszélyt jelentett a 15-ös országúton áthaladókra.
Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.
Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.
szóljon hozzá!