
Fotó: Csató Andrea
Elindul a héten az idei Zöld ház program, és akárcsak tavaly, idén is külön napokon regisztrálhatnak a különböző régióban élők. Székelyföld szeptember 30-tól kerül sorra. Újdonság is van.
2024. szeptember 23., 10:542024. szeptember 23., 10:54
2024. szeptember 27., 13:042024. szeptember 27., 13:04
A Zöld ház program idei kiírásában a támogatás összege maximum 30 ezer lej, azzal a feltétellel, hogy
Újdonság, hogy nem lehet pályázni csak napelemrendszerre, vagy csak akkumulátorra (tehát kizárólag olyan napelemrendszer telepíthető, amelyhez tároló kapacitás, akkumulátor is tartozik), lehet viszont pályázni meglévő napelemrendszer bővítésére is, nem csak új napelemrendszer kiépítésére. A napelemrendszer legalább 3 kW teljesítményű kell legyen, az akkumulátor pedig legalább 5 kWh teljesítményű.
A pályázóknak az internetes pályázati felületre négy dokumentumot kell feltölteni:
személyi igazolvány elektronikus másolata,
30 napnál nem régebbi adóigazolások (az egyikkel azt igazolja, hogy nem tartozik a helyi költségvetésnek, a másikkal pedig azt, hogy nincs tartozása az állami költségvetéssel szemben),
60 napnál nem régebbi telekkönyvi kivonat, amely igazolja a pályázó tulajdonjogát és megegyezik a lakcímével.
A sikeres regisztrációt követően a Környezetvédelmi Alap által jóváhagyott szerelők közül választhatnak a magánszemélyek és egyházak. Erre 90 napjuk lesz, ellenkező esetben elveszítik a finanszírozást.
Szeptember 27-én regisztrálhatnak a Kolozs megyét és a Partiumot is magában foglaló Észak-Nyugat régió lakói,
szeptember 30-án a Központi Régió, köztük a székelyföldi megyék is,
október 8-án a bánságiak, vagyis a Nyugati Régió lakói,
október 9-én pedig az egyházak.
Tánczos Barna Hargita megyei szenátor az RMDSZ honlapján megjelent tájékoztatóban hangsúlyozta, hogy „olyan egyszerűsített pályázati rendszert vezettünk be, amely a pályázó családokat segíti, megszüntetve a vaskos pályázati dossziék összeállítását és a hosszas elbírálási rendszert. Ezt a programot viszi tovább a kormány.” A pályázás a Környezetvédelmi Alap internetes felületén történik.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.
1 hozzászólás