Archív
Fotó: Biró Zoltán
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében az a székelyudvarhelyi hölgy, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban, és az élő show kapujában végül távoznia kellett a versenyből. Abodi-Nagy Blanka megújulva tért vissza a képernyőre szombaton, elkápráztatva a zsűritagokat.
2024. október 07., 12:042024. október 07., 12:04
2024. október 07., 12:102024. október 07., 12:10
A székelyudvarhelyi tehetség 13 éve robbant be a köztudatba az első X-faktoros szereplése alkalmával. Mint a Fókusznak adott interjúban elmesélte, arra az akkori párja, azaz mostani férje nevezte be. Blanka akkor a mentorok házában, az élő show kapujában esett ki a műsorból. Elmondása szerint jó élményeket őriz arról az időszakról, de most mégis úgy érzi, teljesen másképp éli meg mindezt.
A székelyudvarhelyi lány közben nővé cseperedett, férjhez ment és gyerekei születtek. A Fókusznak adott interjúban arról is beszélt,
az egyiket a másik ellenében kell-e választania. Ennek hatására megpróbálta letenni az énekes felét, de az nem kopott sosem.
Amikor meghallotta, hogy idéntől teljesen megújul a tehetségkutató, úgy érezte, folytatnia kell, még egy próbát megér, így 13 év után maga jelentkezett újra a tehetségkutatóba. „Azt éreztem, hogy
és ez az új énem új környezetben új mentoroknak, akár tetszhet is, jó lehetek én itt” – fogalmazott a Fókusznak adott interjújában a székelyudvarhelyi tehetség.
A Székelyhonnak Blanka édesanyja mesélt a lányról 13 éve, a tehetségkutató ideje alatt, innen tudjuk, hogy már kétévesen gyerekdalokat énekelgetett, aztán második osztályban a tanítónő figyelt fel rendkívüli tehetségére. Ezt követően íratták be a tanítónéni javaslatára a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolába.
Blanka a 2011-es X-faktor után is adott interjút a Székelyhonnak, akkor esküvőkön énekelt egy Udvarhelyszéken különösen népszerű zenekar élén, de hosszú távú tervei között továbbra is szerepelt, hogy komolyabb zenével foglalkozzon, és megtalálja a lehetőséget, hogy elindulhasson ezen az úton.
2012-ben a Voice tehetségkutatóban próbálkozott, ám akkor is egy lépéssel az élő show előtt, a párbajban búcsúzott.
A SRI kezdeményezésére a bukaresti táblaíróság nemkívánatos személlyé nyilvánított Romániában egy német állampolgársággal rendelkező egyetemi hallgatót, akinek a jelenlétét nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.
A Felső-Maros mentén, a Szászrégen és Maroshévíz közötti útszakaszon védőhálókat szerelnek az utászok.
Április 1-jétől nő a cigaretta jövedéki adója, a miniszteri rendelet már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben.
Az emberek látását ellenőrző, majd a fénytörési rendellenességeket szükség esetén lencsékkel korrigáló optometrista hatalmas segítsége lehet a szemorvosnak – utóbbihoz azok a betegek kerülnek, akiknek beavatkozást igénylő kóros elváltozásai vannak.
1990. március 19-én kezdődött el az, amit ma „fekete márciusként” emlegetünk: a Bolyai Farkas Elméleti Líceum kizárólagos magyar tannyelvűségét követelő tüntetésből etnikai összecsapás lett.
A Rádió GaGa 2024-es évben debütált, nagy népszerűségnek örvendő, Duma Duba névre keresztelt guruló stúdiója idén márciusban ismét útnak indul, és megkezdi turnéját.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek három tinédzsert, akik súlyosan bántalmazták egyik iskolatársukat, és egyikük meg is késelte hastájékon az áldozatot.
Havonta nyilvánosságra fogják hozni ezután az elnöki hivatal kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!