Projektzáró konferencia az Írisz Háznál

A fogyatékkal élők ápolásában tevékenykedő személyzet szakképzését célzó kurzusok elkészítésén dolgozott az elmúlt időszakban a Diakónia sepsiszentgyörgyi szervezete. A projekt záró konferenciáján előadást tartott Horváth Levente Ákos államtitkár is.

Bencze Melinda

2014. szeptember 17., 18:002014. szeptember 17., 18:00

A projekt során három olyan képzést dolgoztak ki a Diakónián belül működő Írisz Ház munkatársai, amelyek azon embereknek szól, akik szakmai tudást, tapasztalatot gyűjtenének ahhoz, hogy ápolásra szoruló személyeken segíthessenek. Az eseményen jelen volt Kristoph Schmidt projektkoordinátor is, aki a Diakonisches Werk Gladbeck-Bottrop-Dorsten, Arbeit und Bildung gGmbH – Németország ügyvezető igazgatója, és aki a Diakónia németországi működéséről beszélt, valamint örömét fejezte ki a projekt sikerességét illetően.

Három képzést sikerült engedélyeztetni

Szilágyi- Nagy Imola projektfelelős az elmúlt két év munkájáról elmagyarázta, céljuk egy olyan, három országot – Lengyelország, Németország és Románia – átfogó közös koncepció kialakítása volt, amely az ápoló személyzet szakképzésére vonatkozik. A képzésnek közös programot és tananyagot állapítottak meg, amely a többi országokban is elfogadható, illetve amely javítja a meglévő szolgáltatások minőségét és biztosítja a képzett személyzetet a folyamatosan ellátásra szoruló 30 és 60 év közöttiek számára.

A munkát a külföldi képzések különböző szempontok alapján történő elemzésével kezdték. A projektfelelős elárulta, minden egyes kurzus esetében közös pontokat kerestek, és ezek által készítették el saját programjukat. Az engedélyt is megkapták már júliusban, négy évre érvényes, így amennyiben összegyűlne egy csoport, megtarthatják a kurzust három képzési ágban is: szociális munkás, továbbá alap-, illetve felsőbb szintű személyzet a halmozottan fogyatékos személyek ápolásában. A projektfelelős hozzáfűzte, az oklevél elnyeréséhez szükséges vizsgát román nyelven kell letenni, ám a tanárok a résztvevők anyanyelvének bevonására törekednek a tanórák ideje alatt.

Az ápolónak és az ápoltnak is hinnie kell

Makkai Péter János, református lelkész elmondta nem csupán az ápolókon múlik, hogy az adott fogyatékoson segíthessenek, ugyanis utóbbinak is hozzá kell járulnia a munkához azzal, hogy elhiggyék: vannak akik segítenek, vannak lehetőségek, valamint lehet változtatni a kialakult helyzeten. „Kapcsolatokat ápolunk azokkal a családokkal, amelyek a fogyatékkal élőket ellátják és segítik. Az a tapasztalatunk, a legtöbb esetben a legnagyobb probléma az, hogy ezek a családok, illetve ezek a segítők nem hiszik el, hogy többet is lehetne tenni, hogy előbbre is lehet lépni” – magyarázta a református lelkész, aki egy példát is felhozott.

Korábban egy szülőkből álló csoporttal utaztak Magyarországra, Németországba, illetve Hollandiába, ahol az ottani fogyatékkal élők mindennapjait figyelték meg. Mint magyarázta megtekintették ezen személyek saját, védett lakásait, autonóm életstílusát, azonban a szülők részéről negatív jellegű volt a visszajelzés: ezt meg lehet valósítani külföldön, de Romániában nem. „Reményt kell adni a szülőnek, a gondozónak, mert van lehetőség változtatni, és akkor a fogyatékosoknak is önálló, autonóm, és teljes életük lesz” – hangsúlyozta Makkai Péter János.


Az együttes fellépés lehet a megoldás

A projektzáró konferencia meghívott előadója volt Horváth Levente Ákos, a román Munka-, Családügyi, Szociális és Időskorúak Védelmének Minisztériumában államtitkár, aki a fogyatékkal élők ápolásában jelentkező nehézségek megoldását az együttes fellépésben látja. „A hétköznapi embereknek is vannak megélhetési gondjai, viszont egy fogyatékkal élő esetében magasabbak a költségek, ugyanakkor nagyobbak a korlátok is, amelyekbe egy ilyen személy beleütközhet. A megyei, illetve a városi önkormányzatoknak, továbbá a központi intézményeknek is segíteni és támogatni kell őket” – magyarázta az államtitkár.

Horváth kifejtette, öt évvel ezelőtt sikerült a magyarországi Pécs környékén végiglátogatnia az ottani kidolgozott rendszert, meglátása szerint pedig az akkori helyzet most alakult ki Romániában. Mint magyarázta, az állami támogatások csökkenése következtében a szociális kérdésekkel foglalkozó intézmények sürgősen alternatív pénzforrások után kellett nézzenek, valamint át kellett értékeljék szerepüket, lehetőségeiket.

Diszkriminatív tanügyi rendszer és alacsony foglalkoztatottság

A romániai tanügyi rendszert kissé diszkriminatívnak találja az államtitkár, elmondta, kerettanterv módosításra lenne szükség, valamint azokat a lehetőségeket kellene hangsúlyozni, amellyel a fogyatékkal élők beiskoláztatási rátáját növelni lehetne. A statisztikák alapján ugyanis ezen a személyek átlagban csak az általános iskolát végzik el, és nem áll szándékukban folytatni tovább tanulmányaikat.

A fogyatékkal élők foglalkoztatottságát illetően az államtitkár megemlítette, hogy az Európai Uniós stratégiák és a statisztikák szerint ötven százalékos adatok szerepelnek, ám ez Romániában messzemenően kisebb. Jelenleg ugyanis az országban megközelítőleg 700 ezer fogyatékkal élő van bejegyezve, ebből 61 ezren tizennyolc év alattiak, körükben pedig a foglalkoztatottsági ráta 6,7 százalék. Bár az államtitkár elmondása alapján kisebb növekedésre lehet számítani, ez a szám számottevően nem fog változni az elkövetkezendő időszakban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában

Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön

Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön
2026. április 28., kedd

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak

Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak
2026. április 28., kedd

Lemondott Kovászna megye PSD-s alprefektusa

A szociáldemokrata pártelnök kérésének eleget téve lemondott tisztségéről Sebastian Cucu, Kovászna megye alprefektusa.

Lemondott Kovászna megye PSD-s alprefektusa
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Az államfő aláírására vár a medvekilövési kvótát megduplázó törvénytervezet

Már csak az államfő aláírására vár az állományszabályzó medvekvóta megduplázását előíró jogszabály, amelyet a szenátus után a képviselőház is megszavazott. Ennek apropóján Ráduly István háromszéki prefektus is áttekintette a medveállomány helyzetét.

Az államfő aláírására vár a medvekilövési kvótát megduplázó törvénytervezet
2026. április 27., hétfő

A hiányos infrastruktúra ellenére is vonzóak a városszéli panorámás telkek

Felértékelődtek a Sepsiszentgyörgy peremén fekvő panorámás telkek: a városból egyre többen keresnek építkezésre alkalmas parcellákat a közeli dombokon. A hiányos infrastruktúra ellenére a környéken már 50–60 eurót is elkérnek egy négyzetméterért.

A hiányos infrastruktúra ellenére is vonzóak a városszéli panorámás telkek
2026. április 27., hétfő

Nem tudják, mi okozta a vízszennyeződést Kézdivásárhelyen, módosít eljárásrendjén a Hydrokov

Eljárásrendjének módosítását és a hálózat újbóli fertőtlenítését jelentette be a Hydrokov Rt. azt követően, hogy a közelmúltban mikrobiológiai szennyeződés gyanúja merült fel Kézdivásárhely több utcájában.

Nem tudják, mi okozta a vízszennyeződést Kézdivásárhelyen, módosít eljárásrendjén a Hydrokov
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Kockakővel rakják ki az utat a brit uralkodó kedvenc székelyföldi falujában

A kis háromszéki településen, ahol III. Károly brit királynak is van birtoka, éppen útfelújítás zajlik. Zalánpatak utcáira azonban nem aszfalt, hanem kockakő kerül, mert a községvezetés szerint ez időtállóbb, és jobban illeszkedik a faluképhez.

Kockakővel rakják ki az utat a brit uralkodó kedvenc székelyföldi falujában
2026. április 25., szombat

Vastapssal zárult a Szent György Napok nyitókoncertje

Percekig tartó vastaps zárta a 33. Szent György Napok péntek esti nyitókoncertjét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban. A kulturális hét nyitányaként szolgáló klasszikus zenei esten helyi és székelyföldi művészek léptek fel.

Vastapssal zárult a Szent György Napok nyitókoncertje
2026. április 24., péntek

Fertőzésgyanú miatt nem ajánlott a csapvíz fogyasztása Kézdivásárhely egyik utcájában

Vizsgálatokat rendelt el a háromszéki vízszolgáltató, miután a Bálványos utcában lakók jelezték: a csapból érkező víz fertőzött lehet. A Hydrokov arra kéri a lakókat, hogy egyelőre ne fogyasszák ivóvíznek.

Fertőzésgyanú miatt nem ajánlott a csapvíz fogyasztása Kézdivásárhely egyik utcájában
Hirdetés