
Fotó: Pinti Attila
Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.
2025. június 18., 13:292025. június 18., 13:29
A Székely Vágta pénteken délelőtt 10 órától regisztrációval és állatorvosi vizsgával kezdődik, az este fénypontjaként pedig a Nemzeti Lovas Színház tart nyilvános főpróbát a Szabadság Vándorai című zenés lovas musicalből.
Szombaton délelőtt díjugrató versennyel indul a nap, délben pedig ünnepélyes megnyitóval kezdődik a rendezvény hivatalos része. A délután folyamán lesznek a különböző vágtafutamok (Székely, Kishuszár, Huszárgyerek, Góbé, Góbé+). A közönség több látványos produkciót is megtekinthet, mint például a Kassai lovasíjász iskola harcibemutatóját, Pászka Lehel és csapatának produkcióját, vagy a csodaszarvas legendáját feldolgozó lovas kaszkadőr show-t.
Az est zárásaként a Nemzeti Lovas Színház Szabadság Vándorai című előadását láthatják az érdeklődők fél tíztől.
A vasárnapi program a középfutamokkal indul, majd a huszárügyességi verseny és a Huszárvágta következik. Délután lesznek a döntők, ahol a legjobbak mérik össze gyorsaságukat a különböző kategóriákban. A kulturális kínálatból sem lesz hiány: operettgála (Marica grófnő 100) és Tóth Abigél koncertje is szerepel a programban, a hétvégét pedig a díjátadó ünnepség zárja.
A rendezvény ideje alatt kísérőprogramok – gyermekfoglalkozások, kézműves vásár, Incitato-kiállítás, lovagoltatás – színesítik a kínálatot. Részletes program itt.
Kanapé a konténer mellett, kiszolgált tévé a kuka tövében – egyiknek sem ott lenne a helye. Sepsiszentgyörgyön az ilyen hulladéktól szabályosan is meg lehet szabadulni, mégis csak építési-bontási törmelékből 3200 tonna gyűlt össze idén a városban.
Elkezdte a végső fizetési felszólítások kiküldését a Hydrokov Rt. az adósságokat felhalmozó ügyfeleknek. Amennyiben az érintettek az értesítés után sem fizetnek, a Kovászna megyei szolgáltató megkezdheti a vízellátás felfüggesztését.
Elvileg egy magánjellegű adásvételi szerződés tárgya, ám eszmei értékénél fogva mégiscsak közösségi ügy. Kézdivásárhelyen eladó a szabadságharc ágyúöntő mestere, Turóczi Mózes egykori lakóháza, és sokak számára nem mindegy, milyen kézbe kerül.
A lakossági visszajelzések nyomán hétfőtől változások lesznek a sepsiszentgyörgyi buszjáratok egy hónapja megújult rendszerében, az iskolásoknak pedig, ha nem is házhoz, de az iskolába eljuttatják a bérleteket.
Pénteken délután Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Gelencén, Ozsdolán és Berecken végzett közúti, közrendészeti és gazdasági ellenőrzéseket a Kovászna megyei rendőrség és csendőrség.
Volt nemesi kastély, úri vadászkastély, majd a kommunista időkben a kollektív irodája, pionírtábor és gyermekotthon, ma pedig újra régi fényében ragyog a felújított oltszemi Mikó-kastély: ünnepélyes megnyitója nagy érdeklődés közepette zajlott.
Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.
Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.
Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
szóljon hozzá!